„Tudom, király. És mert tudom: merem.”

(Egynéhány színdarabról, könyvről, filmről)

Pár hétre szerdánként visszatérünk kedves témánkhoz: egy férfi és egy nő vetélkedésének, általában egy erős férfi és egy erős nő vetélkedésének a boncolgatásához. Szerelem és harc, ez nem csupán Petőfi életének, de minden hősi műnek is lényege, és még azt is ki merjük jelenteni (sokadmagunkkal együtt), hogy a harc amúgy is csak egy szerelem érdekében értelmes. Rebeka, Carmen, Gloria, Ilsa, Szilvia, Zília, most még szigorúan névsorban lesznek főbb nőalakjaink, és természetesen tartozik hozzájuk fejenként egy-két (leginkább: két) pasi is. Figyelni, sőt megfigyelni fogjuk ezeket a hölgyeket, pontosabban azokat a műveket, amelyben feltűnnek, noha előre elmondhatjuk róluk: ők nem igazán komoly dámák. A róluk írt színdarabok sem tartoznak az önmagukat nagyra tartó rendezők által előszeretettel kiválasztott művek közé. De vajon nem lehet-e tanulságos e komolytalan lányok élete, éppen annyira, mint Irina, Mása, Olga vagy Nóra története?

Alapkérdésünk, ami ezt a kis sorozatot elindította, hogy kell-e a férfiaknak „Dachverband der Schweizer Männer- und Väterorganisationen”?  Meg kell-e védeni a férfiakat Rebekától, Carmentől, Gloriától, Ilsától, Szilviától vagy Zíliától? Bár, ha Svájcban létrejött egy ilyen intézmény, akkor bizonyára igény van rá, és tartunk tőle, hogy előbb-utóbb nálunk is lesz hasonló. És ha a fedél nélkül maradtak között a válásuk miatt lakásukat elhagyni kényszerülő (nem feltétlenül angyali) férjek arányát nézzük, lehet, hogy nagy szükség is van rá.

„Sex ohne Macht und Ausbeutung – Sex mit Lust und Freude”, ez a svájci egyesület jelmondata. Szex hatalom és kizsákmányolás nélkül, szex jókedvvel és örömmel (nem hivatalos fordítás). De nagyon úgy tűnik, ma éppen azt a legnehezebb megmondani, hogy ki kicsodát zsákmányol ki, amikor szinte mindenki, őszinte tisztelet a kivételeknek, nyereségre, nyerésre, előnyszerzésre, kizsákmányolásra törekszik? Kizsákmányolja-e a macsó Don José Carment, a hátrányos helyzetű dohánygyári munkásnőt? Visszaél-e a katonatiszti pozíciójával? Kizsákmányolja-e a rosszéletű Carmen a mamáját oly őszintén szerető Don Josét? De most még ne ezt kérdezzük, őket hagyjuk későbbre, talán a legvégére, mert addigra remélhetőleg egyszerű lesz a válasz ezekre a kérdésekre is. Előbb nézzünk meg két-három „kellemes”, „udvarias” hölgyet és urat.

„Én nem fogadok szót másnak, csak a saját erkölcsi érzékemnek. Én nem tisztelek mást, csak mi tiszteletre méltó. […] az igazat megvallva, nem is nagyon tudom, mi a szeretet.”

Ezeket a büszke és magabiztosságot sugalló mondatokat egy Gloria nevű ifjú hölgy mondja, G.B.Shaw: „Sosem lehet tudni” című, 1897-ben írt könnyű kis darabjában (fordította: Ottlik Géza., sajnos nem megy sehol, és a magyar fordítás sem érhető el könnyen. Angolul természetesen olvasható). A mondatokat, ha nem is ennyire körülményesen, de mondhatná ma is szinte bármelyik hölgyismerősünk. És bár Shaw darabját igazán kellemes és tanulságos nézni, olvasni, ajánljuk is mindenkinek, az angolja is csodás, most inkább foglalkozzunk egy tőle látszólag időben és térben távol élő, mégis hozzá igencsak hasonlatos hazai hölggyel. A címben szereplő, ugyancsak határozott véleményt sugárzó mondatot egy középkori magyar dáma, Zília mondja, aki Heltai Jenő „A néma levente” (1936) című darabjának a hősnője. 

A hasonlóképpen határozott hölgy, mikor még nem érintette meg semminemű érzelem, ilyeneket is tud mondani:

„Ha a siker nem ölbehullt ajándék, Merés jutalma - akkor szép a játék!”

Elég magabiztos? Bizony az! Ezt is mondhatná bármelyik mai hölgy, akár a pókerasztal mellett is. De Shaw is, Heltai is okos ember volt, és tudták, hogy a csatákkal vigyázni kell: legyen az ember Hannibál, Napóleon, na, jó, stílusosabban Kleopátra: mindig jöhetnek problémák. Zília is kénytelen kissé „visszavenni” magabiztosságából, mikor küzdőpartnere, Agárdi Péter a darab vége felé már felülkerekedni látszik. Eleinte még próbálja menteni pozícióját:

„Vesztes vagyok, de mégis diadalmas,”

De végül kénytelen feladni:

„Győztél, levente, s a győző kegyetlen!”

Bizony, a múlt század elején, a színpadon, még a férfiak győztek, „Dachverband…” nélkül is. Beatrixnak, Mátyás feleségének Zília pedig korrekt összefoglalót ad a történetből:

„Hívság vakított. Diadal kísértett. Győzni akartam. Asszony vagy, megérted.”

Péter végül szemtelenül és gonoszul, de az előzmények után igencsak érthetően, kicsit gúnyolódik is a legyőzöttön:

És esztelen vad csókjaink között Nagyúri gőgöd, asszony, hova lett?

Mert ennek a két régi csatának, mint annyi okosan befejezett férfi-nő közdelemnek, esztelen vad csókok vetettek véget. Részben mert a vad csókok szinte minden problémát meg szoktak oldani, részben mert sem Heltai sem Shaw nem szeretett tragédiát írni (Heltai épp elég tragédiát élt meg saját maga). Agárdi Péter pedig még Setét Lajos, a hóhér képében egy igen fontos párválasztási tanácsot is ad játszmák kezeléséhez:

„…Az a gyáva, Ki, amit érez, elrejti magába, És ami benne gyönge, emberi, A másiknak föltárni nem meri, …”

Bármennyire is poros és unalmas gyermekmesének látszik e két darab, tanulságos kis történetek, ráadásul jól játszhatóak és igen szép nyelvezetük van: ajánlhatóak még akár műkedvelő társulatoknak is. Aesopus fabulái is rövidek, mégis szórakoztatóak, és érdemes azokat sok száz év után is felolvasni gyermekeinknek. Heltai pedig a köztudottan igen okos Mátyás király szájába adja azokat a verssorokat, melyeket jó lenne kezébe adni minden 12-13 év körüli kiskamasznak, mielőtt még belekezd szerelmi játszmáiba. Akkor még talán elhiszik a már nem annyira kis fiúk és lányok a verses mesék az igazságát, akkor még nem annyira távolodtak el a tündérektől, lovagoktól, hívják ezeket akár a legdivatosabban Harry Potternek… És talán, ha ők majd bátran és szerencsével választják meg párjukat, akkor nem lesz szükségük semmiféle külső támogatásra a házaséletük problémáinak megoldásához:

„Téptétek egymást, martátok, kegyetlen

Kéjjel keverve bajt, fájdalmat, átkot.

Gyilkos kiváncsiságban versenyezve

Csak azt kutatta áldatlan vitátok,

Szerelme próbáját ki állja jobban,

Ki meddig bírja, és ki roppan össze.

[…]

Szemet szemért, és gőggel verni gőgöt!

Jóság híjával múlt el szép időtök.

Siessetek egymást szeretni, és

Alázatban, jóságban összefogva

Pótolni azt, mit dölyfötök mulasztott.

Virradjatok szerelmes, szép napokra!”

(A középkorban élő Zíliának, a 19. század legvégén élő Gloriának még se foglalkozása, se önálló jövedelme. Terveink szerint jövő héten hasonlóképpen határozott, öntudatos, de immáron saját megélhetésüket önállóan biztosítani képes hölgyekkel fogjunk foglalkozni.)