„Én angyal nem vagyok”

W. M. THACKERAY: Hiúság vására ürügyén

(A könyv első öt kötete Sükei Károly 1853-ban készült fordításában megtalálható a MEK adatállományában, ahonnan a Vas István féle modernebb fordítást vélhetően szerzői jogi okokból törölték.)

Mivel az angol arisztokrácia és nagypolgárság élete ma nem szerepel annyit az újságok címlapjain, mint 150 évvel ezelőtt, és ebben a nem éppen vékonyka könyvben sokkal kevesebb a „történés”, mint Rowling asszony műveiben, ezért elég nehéz rávenni egy fiatalt az elolvasására. A kiskamaszok még nem tapasztalták meg, hogy a könyv főhőse, Rebeka Sharp, itt él köztünk, csak talán nem „Lady” Crawley vágyik lenni, hanem HR vezérhelyettes, és nem négylovas, hanem négyszáz lóerős kocsit akar hajtani. De módszerei mit sem változtak! Ezért aztán a régies írásmód ne tévesszen meg senki, ez a történet legalább annyira izgalmas ma is, mint volt a megírásakor. Ezt bizonyítja, hogy az 1967-es tv-filmváltozat nézettsége még az akkori Magyarországon is hihetetlenül magas volt, és a DVD-n ma kapható BBC sorozatot is nagyon érdemes megnézni, ha valaki lusta végigolvasni a sokszáz oldalt.

Thackeray 1848-ban a klasszikus nagypolgári társadalmat rajzolja meg aprólékosan amikor megismertet minket „Becky” Sharp kisasszony ambícióival. Ha valóban össze akarjuk vetni egymással szerdai hölgyismerőseink kedves tulajdonságait, akkor azt látjuk, hogy a múlt héten kipécézett Gloriával és Zíliával összehasonlítva Rebeka már nem kellene, hogy vagyonából vagy férje vagyonából, a férje által eltartva éljen, ő már önálló képzettséggel, keresettel rendelkezik. A mű elején házitanítói állást vállalhat, amiből szerényen bár, de meg lehet élni. A viszonylag független kenyérkereső polgári pozíció azonban nem felel meg vágyainak, ő szó szerint bármi áron lady akar lenni, bármi áron be akar kerülni az arisztokrácia világába. Erről szól ez a könyv, ennek a folyamatnak stációit járjuk végig addig, hogy a cél érdekében Becky még effektív prostituálja is magát a regény második felében. De Thackeray, és ebben blogíró mélyen egyetért vele, mégsem ezt láttatja a morális süllyedés legaljának, hanem azt a nemtörődömséget, azt a közömbösséget, amivel lady Rebeka anyagilag és fizikailag tönkre teszi hitelezőit, sőt mindenkit, aki bízik benne. Őladysége olyan hihetetlen mértékben önző, hogy fel sem fogja, eszébe sem jut, hogy emberek egy életen át dolgoztak azért a pénzért, amit ő igen gyorsan felesleges luxusra elkölt. Ennek a bűnnek a bemutatása a könyv legnagyobb érdeme, amihez hasonlót mi csak sokkal később, Mikszáth és a Nyugatosok írásaiban találunk meg magyarul, de amiből úgy látszik, semmit sem tanultunk. Mert vajon nincsenek-e ma is rendkívül gazdagnak látszó, de valójában nincstelen celebritásaink?

„… esszük ebédeit, melyek bámulandó ezüstnemün tálaltatnak fel, s mondjuk: "Honnan van, vagy hogy fog ez végződni?" "Fiam," hallám egyszer, hogy mondja Jack, "nekem Europa minden fővárosában vannak adósságaim." Egyszer kifogy, de addig Jack dicsőn él örömök közepett; az emberek szerencséseknek érzik magokat, hogy kezet szorithatnak vele, egy szót sem akarnak hinni azon gonosz történetekből, miket néha felőle suttognak, s egyátalában jószivü, vig, gondtalan ficzkónak hirdetik.”

 Mert Thackeray könnyen lehet, hogy annak az adósságválságnak a kezdetét, annak a problémakörnek az első megjelenési formáját rajzolta meg megdöbbentő részletességgel, amely félő, hogy ma végleg összeroppantja a nagy- és kispolgári Európát.

Mielőtt a könyvet forgatva vagy a filmet nézve (joggal) felháborodunk az országunkon belül is garázdálkodó, és Rebekához, vagy férjéhez Rawdonhoz hasonlóan nem igazán a verejtékes munkájukból megélni szándékozó „nagyvállalkozókon”, egyet ne feledjünk el: a felelőtlen adósságcsinálás nem csak az alsó vagy felső középosztály, sőt még nem is csak a magánszemélyek kedvelt sportja. Ahogyan az országok, városok jelentős része mára eladósodott, az igen jelentős mértékben hasonlít erre a viselkedésre, és ebben bizony mi is részesek vagyunk. Mint ahogyan Backy Sharp kisasszony, pontosabban Mrs. Crawley úrasszony pontosan tudja új ruhája megrendelésének pillanatában, hogy az azt készítő szabó soha kifizetve nem lesz, úgy tudta jó néhány nagyvállalat vezetője, politikus, polgármester is, szerte Európában, amikor hitelt vett fel cége, országa vagy városa nevében, hogy azt a hitelt cége, országa, városa visszafizetni bizonnyal képtelen lesz. (Vagy ha annyira tanulatlan, hogy még ezt sem látta át, akkor tán még rosszabb.) Pedig ennek a hitelnek a forrása leginkább a más földrészen élő és nagyon szorgalmasan robotoló, megtakarításait bankban tartó kisemberek vagyonkája, akik igen nagy bajba kerülnek, ha azok a bankok is megrendülnek, például egy több országra kiterjedő kényszerű adósságelengedés hatására.

Joggal felháborodunk azokon a munkakörülményeken, ahogyan a világ számos helyén dolgoznak az emberek. De nem az a legnagyobb probléma, hogy milyen borzasztó viszonyok között állítják elő a világ szegényebb országaiban a javakat, hanem az, hogy az ilyen méltatlan módon előállított termékek milyen pazarló módon tékozlódnak el, és a szegény nyomorultak által nyugdíjbiztosítás híján bankba tett fillérjeikből finanszírozott hiteleket a világ másik felén milyen könnyelműen fordítják hasznos beruházások helyett teljesen értelmetlen célokra.

„Szeretném tudni, hány család taszittatik gazság és bukás örvényébe Crawley modorában működő furfangos uri emberek által? Hány nemes ur lopja meg a számára dolgozó kis mesterembereket, s alázza meg magát annyira, hogy szegény cselédeit s más szegény embereket, kiknek dolguk van vele, nyomoruságos kis összegekért reászedjen s néhány shillinggel megcsaljon? Ha olvassuk, hogy egy nagy ur a szárazföldre utazott vagy házában végrehajtás foly, s hogy mindenikök hat-hét millióval adós, megbukása is nagyszerünek tetszik s tiszteljük e roppant bukás áldozatát. De ki szánja a szegény borbélyt, ki nem birja megkapni pénzét, miután a legények haját porozta, vagy a szegény ácsot, ki tönkre ment az által, hogy a lady déjeûné-jéhez a pavillonokat készitette s azokat feldiszitette; vagy azt a szegény ördögöt, a szabót, kit a házmester pártfogolt s ki egész vagyonát lekötötte, hogy előállithassa azon formaruhákat, melyeknek megrendelésével Mylord őt megtisztelte. Midőn a nagy ház összedöl, e szegény ördögök vele együtt észrevétlenül buknak: valamint a régi legendák szerint, mielőtt valakit az ördög elvinne, az elébb ennek egy sereg más lelket kerit hatalmába.

Ha semmi mást, csak ennyit megértenek és átlátnak gyermekeink, amikor végigvihogják a ma már valóban nevetségesen régies szöveget, akkor már sokat tanultak Rebeka asszony történetéből. És ha egyszer meglehetősen kemény megszorítások árán szüleiknek végre sikerülne kikecmeregni az országukra, városukra, lakásukra, egész életükre kiterjedő adóssághalmazból, akkor talán ők már kicsit felelősebben fognak gondolkodni, ha végigolvasták ezt a könyvet, vagy legalább megnézték a filmet.