Nagyon szép ünnepet mindenkinek!

„Piros pipacs, ezer virág, de szép az épülő világ!”

Bacsó Péter: Te rongyos élet (1983.)

A gyakorló, és munkájukba sokszor már-már belefásult pszichiáterek a megmondhatói, hogy karácsony táján hány és hány veszélyeztetett pácienssel kellene közölni a Csárdáskirálynő oly kedvelt mondatával a céltalan, megunt, eldobni szándékozott „rongyos” életről, hogy „… leszokni rólad, istenem milyen nehéz”. Pedig egyértelmű, hogy sokkal jobb lenne nem az életről leszokni, hanem arról, hogy az életet, még ha rongyos is, nehézzé vagy esetenként elviselhetetlenné tegyük egymás számára.

Mert fiatal, legalábbis a blogírónál sokkal fiatalabb, és legtöbbször nem is annyira rongyos öltözetű barátaink közül egyre többen morognak mostanában. Még a hazafias érzelműek, a születésüktől fogva konzervatívak közül is sokan nem értik, mi zajlik ma a politikában, a kultúrában, miért kell erőnek erejével elfoglalni a Nemzeti Színházat, miért kell tüntetni az egyetemistáknak, hogyan lehet nem tiszteletben tartani az egyik legősibb vívmányt, az egyetemi önrendelkezést? Érteni, persze blogíró sem érti, honnan is értené, de ő már látott sok jó filmet, azok néha segítenek. Különösen az 1968 körül készültek, amikor a hajdani diákság alaposan beleszólt a világpolitika alakulásába. Akkor ugyan blogíró és gimnazista társai leginkább még csak egymás testének részletesebb megismerésével voltak elfoglalva, és a „szocializmust építő” Budapestről egyáltalán nem értették a francia diáklázadás célját, okait, eredményeit, de már érteni vélték és imádták Jancsó filmjeit. Köztük a mai napig hiteles Fényes szeleket is, amely tökéletesen mutatja be a jó vagy rossz cél érdekében feltüzelt fiatalok erejét, és mintegy mellékesen, az ötvenes évekbeli iskolaállamosítás értelmetlenségét. Ma már, történelmi  távlatból persze nagyon könnyű érteni, mi történt 68-ban Párizsban, és 45 év múlva, 2060 táján, Magyarországon is sok okos ember lesz, aki kimerítően el fogja magyarázni, mi zajlott Budapesten 2012-ben.

Blogíró és kortársai 68-ban azt sem sejtették, hogy Bacsó Péter már javában forgatja A tanúját, amit akkor „természetesen” nem lehetett bemutatni. De Bacsó nem ugrott kútba, hanem dolgozott tovább, és „kiböjtölte” a buta önkény enyhülését, és megalkotott egy másik kiváló, de kevésbé ismert, a Fényes szelekkel, A tanúval azonos időben, ugyancsak az ötvenes évek elején játszódó filmet, a Te rongyos életet.

Erről kevesen tudják, hogy a forgatásakor alig 30 éves Udvaros Dorottya alapvetően a diktatúra által tönkretett édesanyjának állít alakításával emléket. A nyilvános, soha nem titkolt háttérinformáció nélkül azt lehetne gondolni, hogy az öregedő rendezőt a színésznő valóban szép, és részletesen bemutatott alakja fogta meg. Sajnos kevesen tudják, hogy Udvaros édesanyjának a sorsa szinte teljesen azonos volt a filmben látható színésznő sorsával, azzal a különbséggel, hogy az életben szó nem volt boldog befejezésről: az üldözött gyakorlatilag már nem tudott visszatérni a színpadra. Ezt persze még 83-ban sem volt szabad vászonra vinni, a kultúrpolitika csak a saját ízlése szerint elfogadható forgatókönyveket engedi megvalósulni, de azért már ki lehetett ejteni számos, mai napig érvényes és fontos mondatot.

„Ma már mindent lehet!” mondja a filmbéli Somoday Kornél, akire a kissé papírszagú pozitív hős szerepét osztották, és aki szájából egy másik, ugyancsak igen fontos mondat hangzik el: „…nem spóroltak a neveltetésemmel”. Igen, a neveltetésre fordított kiadások minden esetben megtérülnek, ezért jár mindenkinek ez a mondat az eszében, amikor időt és benzinköltséget nem méricskélve „logisztikázza” gyermekeit különóráról különórára, fizeti a jó iskolákat, ahol a jó tanárok tanítanak. Ha hagyják őket tanítani.

Amikor a Te rongyos élet játszódik, az ötvenes évek elején, akkor éppen a mindenükből kiforgatott arisztokráciát kiáltották ki ellenségnek, hiszen ellenségkép nélkül, úgy látszik, szinte már nem is lehet Magyarországot irányítani. Pedig a filmből is jól látható, hogy az ellenség arra méltó képviselőitől inkább tanulni lett volna helyes a párt által minden képzettség nélkül magas pozícióba helyezett kádereknek, akik neveltetése nem tűnik minden téren hiánytalannak. Csak tanulni sokkal fárasztóbb, mint elvenni azt, ami kész, és az ellenség tulajdonát elrabolni mindig is dicsőség volt.

„Felejts el mindent”, mondják a szó szerint sárba, a kitelepítettség sarába tiport színésznőnek, amikor kényszerűségből még egyszer használni akarják a színpadon. De ez sajnos lehetetlen. Az ember nem képes mindent elfelejteni, a gerincesebbje nem is hajlandó erre, mert nem lehet felejteni a mellőzéseket, a megaláztatásokat, a nyomorba taszítást. Mint ahogy a kitelepítetteknek sem, a gyerekének méltó iskoláztatást biztosítani képtelen embereknek sem lesz képes soha, senki visszahozni az átszenvedett, zálogháztól zálogházig tengődő éveket. Ahogyan az Udvaros által alakított Sziráky Lucy sem hajlandó felejteni, az emberek sem felejtik el soha az igazságtalanságot, a gyötrelmeket, ezért erre a parancsra a válasz csak egyetlen lehet: „Én bocsássak meg maguknak? Nem bocsátok meg!”

Minden diktatúrára előbb-utóbb ez a válasz.

A világ azt akarja, hogy becsapják XII. - a szubjektivizmus

24. jelenet: „a szubjektivizmus”

A gyerekszoba és a szálloda. A jelenet első felében a gyerekszoba két oldalán egymástól teljesen független, párhuzamos történés. Jobbról zongorajáték, de nem Julka, hanem a gép játszik: Bartók egy középnehéz darabját. Ugyanaz a nem túl hosszú részlet ismétlődik többször egymás után, különböző felvételekből. Itt Julka Mártikával, a géppel kommunikál, a baloldalon Tomci Félixszel. Félix a fotelban ül, de képe a monitoron is látszik. Tomci hol az apját, hol a monitort, apja képét nézi, de legtöbbször a monitorral beszél. Az egész jelenetet Márta még a szállodából követi, de csak a végén avatkozik közbe.

TOMCI

Hazudsz! Ilyen nincs!

MÁRTIKA

(zene közben, félhangosan.) Ne bambulj, lányom, nézd az előírást…

FÉLIX

Nem hazudok. Azért kiabálsz, mert már te is tudod, hogy lehetséges.

TOMCI

Akkor mostanáig hazudtál? Honnan tudjam, hogy te vagy az igazi apa?

MÁRTIKA

Most is figyelj…

FÉLIX

Ezt nagyon nehéz megmagyarázni. A gépek jót akartak, hiszen arra vannak programozva. Persze, néha éppen akkor ártanak legtöbbet, amikor nagyon jót akarnak. (kis szünet) Bár ez néha az emberekkel is így van.

TOMCI

Ne beszélj mellé! Közmondásokat én is tanultam már eleget. Miféle marhaság ez a műapáról és műanyáról?

MÁRTIKA

És akkor most Gilels…

TOMCI

Anya azt mondta, még nem jöhettek haza. Most mondta, nincs öt perce. Mégis itt vagy.

FÉLIX

Az még nem anya volt. Azt is csak a kedves kis masinák játszották el neked. De most már anya is ezt mondta volna. Beszéltem vele. A kettőből újra egy lett.

TOMCI

Anya volt! Láttam! Nincs két anya!

MÁRTIKA

Ő itt kicsit másképpen billentett…

FÉLIX

Nem. Anyával most csak én beszéltem. Amit te láttál, az az árnyéka. Anya nagyon fáradt. Még egy keveset, nagyon keveset pihennie kell. De már rövidesen indul, és holnap reggelre ő is itt lesz. És megsimogat.

TOMCI

Régen sem simogatott. Az, akiről te azt mondod, hogy nem az igazi anya, az sokkal többet van velem. Amint hazaérek, százszor is bejelentkezik. Meg a suliban is, a szünetben. (kiabál) Tudja, mikor van szünet! Segít a leckében. Marha jó játékokat talál ki. Mindenhol ott van: liftben, kocsiban, még klotyóban is.

MÁRTIKA

Ez a forte itt még egy kicsit erősebb…

FÉLIX

Ebből is kitalálhattad volna, hogy valami megváltozott.

TOMCI

Igen! Anya végre szeret engem!

Teljes csend. A zongora is leáll pár másodpercre. Julka hátrafordul.

FÉLIX

Anya szeret. Csak a gépeknek több idejük van. Ők hihetetlen erősek. Ezer és ezer dolgot képesek egyszerre művelni.

TOMCI

Ezt nem értem.

FÉLIX

Mert nem akarod érteni. Tudod, sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni valami „igazit” attól a „képtől”, amit róla látunk.

JULKA

Miért? Mi nem igazi? A felvételek is rólatok készülnek!

Véget ér a zene.

MÁRTIKA

Nézzük még meg azt a meglepetés-nótát is estére? Van kedved?

FÉLIX

Igen, valamennyire az is én vagyok. Ez a nehéz ebben. Csakhogy amit láttatok, azok nem felvételek voltak. Éppen úgy, pontosan abban a sorrendben, pontosan azzal a céllal soha nem mondtam azokat a mondatokat. Azokat már a gépek rakták össze. Julka most sem anyával, hanem a géppel beszélgetett. De szerintem ezt már ő is tudja egy ideje. Az emberek mindig sokat gondolkodtak azon, hogy mi az, ami abszolút létezik, és mi az, amit az érzékszerveinken keresztül észlelünk. Ezt a problémát a számítógépeink még nehezebbé tették.

Julka visszafordul, és a saját monitorához beszél.

JULKA

De honnan…? Persze, valamelyikőtök a hálózaton tuti meglátott. Igen, nézzük, nagyon szeretném, ha jól sikerülne! Ez egy fontos este lesz!

Julka monitorán elindul a Kispál és a Borz „Zár az égbolt” klippje. Ha a jogtulajdonossal meg lehet egyezni, akkor kissé újravágva, Julka képét beletéve. A hang ne legyen túl erős. Mártika már nem szól többet, aztán a jobb oldali monitor el is sötétül. Julka közben feláll, fél szemmel elkezdi figyelni Félixet. Márta elindul a szállodából és a köztes térben sétál lassan az irodája felé. Kezében az e-book, ott figyeli a beszélgetést.

FÉLIX

Szinte mindent a gépek segítségével észlelünk. Rajtuk keresztül telefonálunk, beszélgetünk, videózunk, levelezünk. Mindent tudnak rólunk, így aztán könnyedén létrehozhatják az utánzatunkat. Levelet írnak a nevünkben, holmikat vesznek, eladnak a nevünkben, telefonálnak a nevünkben, és aki az eredményt látja, valójában soha nem tudhatja biztosan, hogy a madzag túlsó végén mi vajon ott vagyunk-e, vagy sem.

TOMCI

Átvertek.

Márta a köztes tér egy pontján leül, és beleszól az e-bookjába. Senki nem veszi észre, hogy nem Mártika.

MÁRTA

Át. Mint ahogyan Julkával ti is átvertétek Rózsika nénit.

TOMCI

Beköpött? Vagy rájöttél? Azóta már kész a doga! És sokkal többet tanulok! (már nem szomorú, megértette, érdeklődik) De a gépek miért vertek át engem? Én a lecke miatt hazudtam, de ők?

FÉLIX

Kiszámolták, hogy nektek is, meg az egész rendszernek szélsőségesen rossz, ha mind a ketten egyszerre eltűnünk. Erre nekik egy különleges figyelésük volt, anya állította be. Ha emberek lennének, azt mondanánk: pánikba estek. Se anya, se én, egyikünk sem szólt se nektek, se a rendszereknek, hogy lelépünk, eltűnünk, nem elérhetővé tesszük magunkat. Te már tudod, mi a vörös riasztás.

Julka odasétál Tomci mellé. Leül mellé, elkezdi kicsit dajkálni.

TOMCI

Persze. Tanultuk.

MÁRTA

A gépek nem láttak más kiutat a vészhelyzetből. Szerintük ez volt a legjobb megoldás. Az átverés. (halkan, magának) A teljes és tökéletes átverés.

JULKA

Anya tényleg itt van a városban? Tényleg átmehetünk?

A két gyerek kisétál a gyerekszoba és a külső tér határáig, de nem lép ki. Pár másodperc sötét. Félix átsétál Piroska lakásába.

25. jelenet: „intermezzo: show must go on”

Mielőtt a köztes tér szélén kialakított kis színpad fényt kap, a hang megjön még sötétben. Az első szám az éppen legdivatosabb nóta vége, második fele. A picike színpadon Julka és Piroska karaokéznak, táncolnak feltűnő, de semmiképpen nem kihívó öltözékben. A monitorokon a róluk látható kép megy olyan formában, hogy a két lány alakja folyamatosan oda-vissza átmegy egyik a másikba, Piroskából Julka lesz, és fordítva. Péter és a kollégák nagy lelkesedéssel nézik, velük mozognak, tapsolnak, fütyülnek. Amikor a számnak vége, Tomci egy kis takarásban, de a nézők által láthatóan segít Julkának egy pelerint felvenni a következő számhoz. Márta képernyőn keresztül követi az egészet, Félix Piroska lakásában fekszik.

JULKA

Nyomjam?

PIROSKA

Miért ne?

JULKA

Jobb lenne, ha anyáék látnák. Égő, hogy egyik se jött el.

TOMCI

Még beeshetnek. Nyomjad, nővér, nagyon nagy vagy!

MÁRTIKA

(egyik monitorból) Julka, nem sok ez a festék?

JULKA

(felnevet) Mártika, kuss!

Julka visszafut a színpadra, és nagy dinamikával Kispálék „Zár az égbolt” számát énekli, akár kissé átértelmezve. Piroska közben kimegy, piszkálja az egyik monitort, de semmi eredmény, a monitor sötét marad. Amikor a számnak vége, Piroska is felmegy a színpadra, letépi Julkáról a pelerint, és Madonna „Material girl” zenéjét kezdi el a két lány, táncolva, egymásra mutogatva, és szemmel láthatóan nagyon élvezve a játékot. Látszik, hogy nagyon együtt vannak a színpadon. A monitorokon ugyanaz a játék, a két nőalak oda-vissza keveredik. A kísérő play backet kb. fél perc után lekeverik. A lányok nem egészen értik, hogy mi történt, de profi módon meghajolnak, hátramennek a látható „takarásba”. Már éppen neki akarnak esni Tomcinak, hogy mit csinált, amikor Félix képe jelenik meg azon a monitoron, amit Piroska az előbb babrált.

FÉLIX

Piros! Ide tudnál jönni? (kis szünet) Siess, kérlek!

A kép eltűnik, és nem is jön vissza. Julka odaugrik a monitorhoz.

JULKA

Apa? Hol vagy? Baj van?

PIROSKA

Na, végre, hogy hívtál! (Julkához, hadar, hazudik) Egy bizalmas anyagot akar küldeni Péternek, amit nem mer rábízni a futárokra. Tudod, most ezek a kis vackok mindent elolvasnak. Rohanok vissza, csak maradjatok!

TOMCI

Mi is megyünk!

PIROSKA

(már félig kintről) Maradj, folytassátok! Péter itt lesz veletek. (odadobja Tomcinak a telefonját) Az én szemem mindent lát!

Piroska kirohan, Tomci nyomogatja azt a monitort, amit Piroska is piszkált, de nem jön be kép. A kollégák körbetáncolják Julkát, hang le, sötét, mind ki.

MÁRTIKA

Julka, nem sok az a festék?

A forróságról

(Épületgépész édesapám emlékének)

Ha valaki megnézi blogíró eddigi anyagait, akkor általában somolyogva megállapítja, hogy a legtöbb írás így vagy úgy, de egyetlen téma körül kering: ez pedig a szerelem, a romantika, a nők és férfiak kapcsolata. Ezen belül is a legizgalmasabb kérdés mindig az, hogyan jön létre az a nagy forróság, ami aztán egy vagy több kellemes estéhez, héthez, évhez, évtizedhez vezethet, és mi lehet az oka, ha egy kapcsolat egyszer csak kihűl, végérvényesen csődbe megy. Aki próbált már egy lányt, fiút felforrósítani, tudja, milyen nehéz feladat is tud az lenni néha! Különösen akkor, ha hő vágyunk jéghideg tárgya tudatosan nem akar izzani kezdeni! Legtöbbször aztán később ő is lángra kap, de sok esetben addigra már a másik ifjú hűlt ki... Izgalmas figyelni, elemezgetni, leírni ezeket az egymást keresztező hullámokat, amelyek akkor tudnak jó házassághoz, szép családhoz vezetni, ha még előbb összesimulnak, minthogy a játszó felek elérik a nyugdíjkorhatárt.

De mennyire kevéssé hangzik romantikusan, ha azt mondjuk, hogy ezeket az elemzéseket, ezeket a tapasztalatokat kiválóan lehet hasznosítani egy mostanában előtt igencsak időszerű, mégis teljesen romantikamentes téren is. És most kivételesen ne a közeli autóút sötét sarka jusson eszünkbe, ahol valóban meglehetősen kevés igaz romantikát, igaz szerelmet lehet találni. Arról írtunk már eleget. Most sokkal inkább a fűtésre kell gondolni. A fűtéssel, energiatakarékossággal foglalkozni ma nagy divat, és valóban igen fontos is. Fontos a jó hőszigetelés, és könnyen lehet, hogy valóban beválnak a költséges passzív házak (húsz év múlva meglátjuk), de ezen a téren apró változtatásokkal is igazán látványos eredményre lehet jutni . Mint ahogy hónapokat lendíthetünk induló kapcsolatunkon egy ügyesebben megválasztott ruha, egy másképpen fésült haj segítségével, hónapok fűtési költségét lehet megtakarítani apró változtatásokkal is.

Például abban a szobában, ahol a lakás falitermosztátja van, soha ne tegyünk a radiátorra hőfokszabályzós szelepet, hiába mondja bárki is! Gondoljunk bele: ha a radiátor hőfokszabályzója alacsonyabb hőmérséklete van állítva, mint a fali termosztát, akkor radiátorszelep túl korán zárja el a fűtést, és a fali termosztát soha ki nem fogja kapcsolni szegény kazánt, mert a szoba nem tudja elérni a falon beállított hőmérsékletet. Ha viszont a radiátor-hőfokszabályzót magasabbra tekerjük, mint a szobatermosztátot, akkor a fali érzékelő a kazánt előbb ki fogja kapcsolni, minthogy a radiátorszelep elzárna (hiszen az csak magasabb hőmérsékleten zárna el), de akkor minek is van ott a radiátoron az a nem olcsó szobadísz? Több szintes családi ház esetén viszont nagyon figyeljünk oda az emeleti helyiségekre. Azokba minden esetben gyakorlatilag kötelező a hőfokszabályzós szelep beépítése, mert nemhogy egy szezon, de sok esetben már egy hónap alatt is megtérül az ára. Pontosabban, azok hiányában fogjuk „ingünket-gatyánkat” kifizetni a tetőablakon kidobott hőteljesítményre. Merthogy a meleg a lenti helységekből amúgy is felszáll, tehát ott fenn igen kevés fűtési energiát kell csak használni, gyorsan el kell zárni a radiátorokat. A csak este használt emeleti hálószobákba pedig már érdemes időkapcsolós hőfokszabályzós szelepet tenni, ma már nem olyan drága, és megéri, ha csak este hatkor kezd el langyosodni az ágy (ifjú házasok esetén ez még nem kötelező).

A másik jellemző „apróság”, hogy ha egy rosszul, a termosztáthoz túl közel elhelyezett radiátorral fűtjük a hőfokszabályzót, akkor ne lepődjünk meg, hogy sokkal gyorsabban ki fog kapcsolni, mintha a radiátoroktól távol, egy hűvös sarokba helyeztük volna el azt. Ez egészen evidens, hiszen, ha a fali hőfokszabályzó közelében lévő, nagyteljesítményű radiátor gyorsan felmelegíti a levegőt, akkor a termosztát gyorsan kikapcsol, a többi helység pedig jó hideg marad. Ezt a hibát csak tetézi, ha nincsenek pontosan méretezve a fűtőtestek, és a „nagyszobába” elhelyeztek egy „kellően nagy” radiátort, nehogy megfagyjon a család, a hálóban meg „úgysem kell túl meleg legyen” elven alaposan alulméretezték a fűtést. Valamikor minden egyes „központi fűtést” részletesen, papíron megterveztek az épületgépészek, ma már ez is olyan tudomány, mint az informatika: aki be tudja kapcsolni a számítógépet: szakember, de legalábbis informatikai  vezető biztosan lehet. Ilyenkor nincs más megoldás (mármint a fűtés terén), „le kell fojtani” a túlméretes nagyszobai radiátort, vagy ha több van, akkor teljesen le kell zárni a hőfokszabályzóhoz közelebb esőt. A teljesítmény csökkentésére legjobb megoldás a „torlószelepnél”, a radiátor alján csökkenteni az átfolyó víz mennyiségét, de ehhez már lehet, hogy érdemesebb egy szakit kihívni.

Ezzel nem csupán több energia jut a többi szobára, de mivel a nagyszoba a kisebb energiabevitel miatt csak lassabban tud felmelegedni, tovább fognak fűteni a kisszobák radiátorai is, így ott is kellemes éghajlat tud kialakulni. Ha teljesen sután van méretezve a lakás fűtése, és másképpen nem megy, akkor ki kell cserélni a szobatermosztátot egy rádióvezérlésű változatra, ma már magyar gyártmány is létezik ilyen. Azt pedig már el lehet helyezni a nappali leghidegebb zugában, de azért jó messze az ablaktól, és mint említettük volt, a radiátoroktól is.

Alapszabályként azt lehet mondani, hogy a fűtés akkor jó, ha a kazán legalább 20-30 percet dorombol egyhuzamban, aztán csendben marad két-három óra hosszat. Mint ahogy a szerelmeskedésben is ideális időbeosztás egy fél órás forrósítás, majd több órányi kellemes érzet. És ne legyünk türelmetlenek: nemcsak a hódítás, a fűtés beállítása is igen lassú játék, minden változtatás után várjunk legalább egy egész hetet, hogy megtapasztalhassuk, jobb lett, vagy rosszabb a lakás komfortja. Ha közben a gázóra állását is figyelgetjük, akkor előbb-utóbb már komoly irányítástechnikai szakember válhat belőlünk…

Tudjuk, egy imádott nő meghódításáért sokszor minden pénzt megadunk. Legjobb példa erre Fejes Endre még mindig nem eléggé jól ismert regénye. A fűtés azonban nem ilyen. Ott igenis nagyon érdemes megvizsgálni, hogy kellemes kényelmünket mennyi áldozat árán sikerül elérni. Az soha nem baj, ha valaki egy kevésbé előnyös adottságokkal rendelkező, de számára fontos lány meghódításáért ezerszer annyi áldozatra hajlandó, mint a szépfiú egy címlaplány szerelméért, de az már értelmetlenség, ha egy kétszobás lakás fűtéséért fizet valaki annyit, mint más egy ötször akkora, kétszintes családi ház kellemes melegéért.

(Képek forrása: Conrad, Computherm)