Itt folytatjuk a "Jegyző és Közigazgatásban" hat évig megjelenő Ajánló rovatot, kissé talán bővebben.
2012. december 24., hétfő
2012. december 19., szerda
„Piros pipacs, ezer virág, de szép az épülő világ!”
Bacsó Péter: Te rongyos
élet (1983.)
A gyakorló, és munkájukba sokszor már-már belefásult
pszichiáterek a megmondhatói, hogy karácsony táján hány és hány veszélyeztetett pácienssel kellene
közölni a Csárdáskirálynő oly kedvelt mondatával a céltalan, megunt, eldobni
szándékozott „rongyos” életről, hogy „…
leszokni rólad, istenem milyen nehéz”. Pedig egyértelmű, hogy sokkal jobb
lenne nem az életről leszokni, hanem arról, hogy az életet, még ha rongyos is, nehézzé
vagy esetenként elviselhetetlenné tegyük egymás számára.
Mert fiatal, legalábbis a blogírónál sokkal fiatalabb, és
legtöbbször nem is annyira rongyos öltözetű barátaink közül egyre többen
morognak mostanában. Még a hazafias érzelműek, a születésüktől fogva
konzervatívak közül is sokan nem értik, mi zajlik ma a politikában, a
kultúrában, miért kell erőnek erejével elfoglalni a Nemzeti Színházat, miért kell tüntetni az egyetemistáknak, hogyan lehet nem
tiszteletben tartani az egyik legősibb vívmányt, az egyetemi önrendelkezést?
Érteni, persze blogíró sem érti, honnan is értené, de ő már látott sok jó
filmet, azok néha segítenek. Különösen az 1968 körül készültek, amikor a hajdani diákság
alaposan beleszólt a világpolitika alakulásába. Akkor ugyan blogíró és
gimnazista társai leginkább még csak egymás testének részletesebb
megismerésével voltak elfoglalva, és a „szocializmust építő” Budapestről
egyáltalán nem értették a francia diáklázadás célját, okait, eredményeit, de már érteni vélték és imádták Jancsó filmjeit. Köztük a
mai napig hiteles Fényes szeleket is, amely tökéletesen mutatja be a jó vagy rossz cél érdekében
feltüzelt fiatalok erejét, és mintegy mellékesen, az ötvenes évekbeli iskolaállamosítás
értelmetlenségét. Ma már, történelmi távlatból persze nagyon könnyű érteni, mi történt 68-ban Párizsban, és 45 év múlva, 2060 táján, Magyarországon is sok okos ember lesz, aki kimerítően el fogja magyarázni, mi zajlott Budapesten 2012-ben.
Blogíró és kortársai 68-ban azt sem sejtették, hogy Bacsó
Péter már javában forgatja A tanúját, amit akkor „természetesen” nem lehetett
bemutatni. De Bacsó nem ugrott kútba, hanem dolgozott tovább, és „kiböjtölte”
a buta önkény enyhülését, és megalkotott egy másik kiváló, de kevésbé ismert, a
Fényes szelekkel, A tanúval azonos időben, ugyancsak az ötvenes évek elején
játszódó filmet, a Te rongyos életet.
Erről kevesen tudják, hogy a forgatásakor
alig 30 éves Udvaros Dorottya alapvetően a diktatúra által tönkretett édesanyjának állít
alakításával emléket. A nyilvános, soha nem titkolt háttérinformáció nélkül azt
lehetne gondolni, hogy az öregedő rendezőt a színésznő valóban szép, és részletesen bemutatott alakja fogta meg. Sajnos kevesen tudják, hogy
Udvaros édesanyjának a sorsa szinte teljesen azonos volt a filmben látható
színésznő sorsával, azzal a különbséggel, hogy az életben szó nem volt boldog
befejezésről: az üldözött gyakorlatilag már nem tudott visszatérni a
színpadra. Ezt persze még 83-ban sem volt szabad vászonra vinni, a kultúrpolitika
csak a saját ízlése szerint elfogadható forgatókönyveket engedi megvalósulni,
de azért már ki lehetett ejteni számos, mai napig érvényes és fontos mondatot.
„Ma már mindent
lehet!” mondja a filmbéli Somoday Kornél, akire a kissé papírszagú pozitív
hős szerepét osztották, és aki szájából egy másik, ugyancsak igen fontos mondat
hangzik el: „…nem spóroltak a
neveltetésemmel”. Igen, a neveltetésre fordított kiadások minden esetben megtérülnek,
ezért jár mindenkinek ez a mondat az eszében, amikor időt és benzinköltséget
nem méricskélve „logisztikázza” gyermekeit különóráról különórára, fizeti a jó
iskolákat, ahol a jó tanárok tanítanak. Ha hagyják őket tanítani.
Amikor a Te rongyos élet játszódik, az ötvenes évek elején, akkor
éppen a mindenükből kiforgatott arisztokráciát kiáltották ki ellenségnek,
hiszen ellenségkép nélkül, úgy látszik, szinte már nem is lehet Magyarországot
irányítani. Pedig a filmből is jól látható, hogy az ellenség arra méltó képviselőitől inkább
tanulni lett volna helyes a párt által minden képzettség nélkül magas pozícióba
helyezett kádereknek, akik neveltetése nem tűnik minden téren hiánytalannak.
Csak tanulni sokkal fárasztóbb, mint elvenni azt, ami kész, és az ellenség
tulajdonát elrabolni mindig is dicsőség volt.
„Felejts el mindent”,
mondják a szó szerint sárba, a kitelepítettség sarába tiport színésznőnek,
amikor kényszerűségből még egyszer használni akarják a
színpadon. De ez sajnos lehetetlen. Az ember nem képes mindent elfelejteni, a
gerincesebbje nem is hajlandó erre, mert nem lehet felejteni a mellőzéseket, a
megaláztatásokat, a nyomorba taszítást. Mint ahogy a kitelepítetteknek sem, a gyerekének méltó iskoláztatást biztosítani képtelen embereknek sem lesz képes
soha, senki visszahozni az átszenvedett, zálogháztól zálogházig tengődő éveket.
Ahogyan az Udvaros által alakított Sziráky Lucy sem hajlandó felejteni, az emberek sem felejtik el soha az igazságtalanságot, a gyötrelmeket, ezért erre a parancsra a válasz csak egyetlen lehet: „Én bocsássak meg maguknak? Nem bocsátok
meg!”
Minden diktatúrára előbb-utóbb ez a válasz.
2012. december 12., szerda
A világ azt akarja, hogy becsapják XII. - a szubjektivizmus
24. jelenet: „a szubjektivizmus”
A gyerekszoba és a szálloda. A jelenet első felében a
gyerekszoba két oldalán egymástól teljesen független, párhuzamos történés.
Jobbról zongorajáték, de nem Julka, hanem a gép játszik: Bartók egy középnehéz
darabját. Ugyanaz a nem túl hosszú részlet ismétlődik többször egymás után,
különböző felvételekből. Itt Julka Mártikával, a géppel kommunikál, a
baloldalon Tomci Félixszel. Félix a fotelban ül, de képe a monitoron is
látszik. Tomci hol az apját, hol a monitort, apja képét nézi, de legtöbbször a
monitorral beszél. Az egész jelenetet Márta még a szállodából követi, de csak a
végén avatkozik közbe.
TOMCI
Hazudsz! Ilyen nincs!
MÁRTIKA
(zene közben, félhangosan.) Ne bambulj,
lányom, nézd az előírást…
FÉLIX
Nem hazudok. Azért kiabálsz, mert már te is tudod, hogy lehetséges.
TOMCI
Akkor mostanáig hazudtál? Honnan tudjam, hogy te vagy az igazi apa?
MÁRTIKA
Most is figyelj…
FÉLIX
Ezt nagyon nehéz megmagyarázni. A gépek jót akartak, hiszen arra
vannak programozva. Persze, néha éppen akkor ártanak legtöbbet, amikor nagyon
jót akarnak. (kis szünet) Bár ez néha
az emberekkel is így van.
TOMCI
Ne beszélj mellé! Közmondásokat én is tanultam már eleget. Miféle
marhaság ez a műapáról és műanyáról?
MÁRTIKA
És akkor most Gilels…
TOMCI
Anya azt mondta, még nem jöhettek haza. Most mondta, nincs öt perce.
Mégis itt vagy.
FÉLIX
Az még nem anya volt. Azt is csak a kedves kis masinák játszották el
neked. De most már anya is ezt mondta volna. Beszéltem vele. A kettőből újra
egy lett.
TOMCI
Anya volt! Láttam! Nincs két anya!
MÁRTIKA
Ő itt kicsit másképpen billentett…
FÉLIX
Nem. Anyával most csak én beszéltem. Amit te láttál, az az árnyéka.
Anya nagyon fáradt. Még egy keveset, nagyon keveset pihennie kell. De már
rövidesen indul, és holnap reggelre ő is itt lesz. És megsimogat.
TOMCI
Régen sem simogatott. Az, akiről te azt mondod, hogy nem az igazi
anya, az sokkal többet van velem. Amint hazaérek, százszor is bejelentkezik.
Meg a suliban is, a szünetben. (kiabál)
Tudja, mikor van szünet! Segít a leckében. Marha jó játékokat talál ki. Mindenhol
ott van: liftben, kocsiban, még klotyóban is.
MÁRTIKA
Ez a forte itt még egy kicsit erősebb…
FÉLIX
Ebből is kitalálhattad volna, hogy valami megváltozott.
TOMCI
Igen! Anya végre szeret engem!
Teljes csend. A zongora is leáll pár másodpercre. Julka
hátrafordul.
FÉLIX
Anya szeret. Csak a gépeknek több idejük van. Ők hihetetlen erősek.
Ezer és ezer dolgot képesek egyszerre művelni.
TOMCI
Ezt nem értem.
FÉLIX
Mert nem akarod érteni. Tudod, sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni
valami „igazit” attól a „képtől”, amit róla látunk.
JULKA
Miért? Mi nem igazi? A felvételek is rólatok készülnek!
Véget ér a zene.
MÁRTIKA
Nézzük még meg azt a meglepetés-nótát is estére? Van
kedved?
FÉLIX
Igen, valamennyire az is én vagyok. Ez a nehéz ebben. Csakhogy amit
láttatok, azok nem felvételek voltak. Éppen úgy, pontosan abban a sorrendben,
pontosan azzal a céllal soha nem mondtam azokat a mondatokat. Azokat már a
gépek rakták össze. Julka most sem anyával, hanem a géppel beszélgetett. De
szerintem ezt már ő is tudja egy ideje. Az emberek mindig sokat gondolkodtak
azon, hogy mi az, ami abszolút létezik, és mi az, amit az érzékszerveinken
keresztül észlelünk. Ezt a problémát a számítógépeink még nehezebbé tették.
Julka visszafordul, és a saját monitorához beszél.
JULKA
De honnan…? Persze, valamelyikőtök a hálózaton tuti meglátott. Igen,
nézzük, nagyon szeretném, ha jól sikerülne! Ez egy fontos este lesz!
Julka monitorán elindul a Kispál és a Borz „Zár az égbolt”
klippje. Ha a jogtulajdonossal meg lehet egyezni, akkor kissé újravágva, Julka
képét beletéve. A hang ne legyen túl erős. Mártika már nem szól többet, aztán a
jobb oldali monitor el is sötétül. Julka közben feláll, fél szemmel elkezdi
figyelni Félixet. Márta elindul a szállodából és a köztes térben sétál lassan
az irodája felé. Kezében az e-book, ott figyeli a beszélgetést.
FÉLIX
Szinte mindent a gépek segítségével észlelünk. Rajtuk keresztül
telefonálunk, beszélgetünk, videózunk, levelezünk. Mindent tudnak rólunk, így
aztán könnyedén létrehozhatják az utánzatunkat. Levelet írnak a nevünkben,
holmikat vesznek, eladnak a nevünkben, telefonálnak a nevünkben, és aki az
eredményt látja, valójában soha nem tudhatja biztosan, hogy a madzag túlsó
végén mi vajon ott vagyunk-e, vagy sem.
TOMCI
Átvertek.
Márta a köztes tér egy pontján leül, és beleszól az
e-bookjába. Senki nem veszi észre, hogy nem Mártika.
MÁRTA
Át. Mint ahogyan Julkával ti is átvertétek Rózsika nénit.
TOMCI
Beköpött? Vagy rájöttél? Azóta már kész a doga! És sokkal többet
tanulok! (már nem szomorú, megértette,
érdeklődik) De a gépek miért vertek át engem? Én a lecke miatt hazudtam, de
ők?
FÉLIX
Kiszámolták, hogy nektek is, meg az egész rendszernek szélsőségesen
rossz, ha mind a ketten egyszerre eltűnünk. Erre nekik egy különleges
figyelésük volt, anya állította be. Ha emberek lennének, azt mondanánk: pánikba
estek. Se anya, se én, egyikünk sem szólt se nektek, se a rendszereknek, hogy
lelépünk, eltűnünk, nem elérhetővé tesszük magunkat. Te már tudod, mi a vörös
riasztás.
Julka odasétál Tomci mellé. Leül mellé, elkezdi kicsit
dajkálni.
TOMCI
Persze. Tanultuk.
MÁRTA
A gépek nem láttak más kiutat a vészhelyzetből. Szerintük ez volt a
legjobb megoldás. Az átverés. (halkan,
magának) A teljes és tökéletes átverés.
JULKA
Anya tényleg itt van a városban? Tényleg átmehetünk?
A két gyerek kisétál a gyerekszoba és a külső tér
határáig, de nem lép ki. Pár másodperc sötét. Félix átsétál Piroska lakásába.
25. jelenet: „intermezzo: show must go on”
Mielőtt a köztes tér szélén kialakított kis színpad fényt
kap, a hang megjön még sötétben. Az első szám az éppen legdivatosabb nóta vége,
második fele. A picike színpadon Julka és Piroska karaokéznak, táncolnak
feltűnő, de semmiképpen nem kihívó öltözékben. A monitorokon a róluk látható
kép megy olyan formában, hogy a két lány alakja folyamatosan oda-vissza átmegy
egyik a másikba, Piroskából Julka lesz, és fordítva. Péter és a kollégák nagy
lelkesedéssel nézik, velük mozognak, tapsolnak, fütyülnek. Amikor a számnak
vége, Tomci egy kis takarásban, de a nézők által láthatóan segít Julkának egy
pelerint felvenni a következő számhoz. Márta képernyőn keresztül követi az
egészet, Félix Piroska lakásában fekszik.
JULKA
Nyomjam?
PIROSKA
Miért ne?
JULKA
Jobb lenne, ha anyáék látnák. Égő, hogy egyik se jött el.
TOMCI
Még beeshetnek. Nyomjad, nővér, nagyon nagy vagy!
MÁRTIKA
(egyik monitorból) Julka, nem sok ez a festék?
JULKA
(felnevet) Mártika, kuss!
Julka visszafut a színpadra, és nagy dinamikával Kispálék
„Zár az égbolt” számát énekli, akár kissé átértelmezve. Piroska közben kimegy,
piszkálja az egyik monitort, de semmi eredmény, a monitor sötét marad. Amikor a
számnak vége, Piroska is felmegy a színpadra, letépi Julkáról a pelerint, és
Madonna „Material girl” zenéjét kezdi el a két lány, táncolva, egymásra
mutogatva, és szemmel láthatóan nagyon élvezve a játékot. Látszik, hogy nagyon
együtt vannak a színpadon. A monitorokon ugyanaz a játék, a két nőalak
oda-vissza keveredik. A kísérő play backet kb. fél perc után lekeverik. A
lányok nem egészen értik, hogy mi történt, de profi módon meghajolnak,
hátramennek a látható „takarásba”. Már éppen neki akarnak esni Tomcinak, hogy
mit csinált, amikor Félix képe jelenik meg azon a monitoron, amit Piroska az
előbb babrált.
FÉLIX
Piros! Ide tudnál jönni? (kis
szünet) Siess, kérlek!
A kép eltűnik, és nem is jön vissza. Julka odaugrik a
monitorhoz.
JULKA
Apa? Hol vagy? Baj van?
PIROSKA
Na, végre, hogy hívtál! (Julkához,
hadar, hazudik) Egy bizalmas anyagot akar küldeni Péternek, amit nem mer
rábízni a futárokra. Tudod, most ezek a kis vackok mindent elolvasnak. Rohanok
vissza, csak maradjatok!
TOMCI
Mi is megyünk!
PIROSKA
(már félig kintről) Maradj, folytassátok! Péter itt lesz veletek. (odadobja Tomcinak a telefonját) Az én szemem mindent lát!
Piroska kirohan, Tomci nyomogatja azt a monitort, amit
Piroska is piszkált, de nem jön be kép. A kollégák körbetáncolják Julkát, hang
le, sötét, mind ki.
MÁRTIKA
Julka, nem sok az a festék?
2012. december 5., szerda
A forróságról
(Épületgépész édesapám emlékének)
Ha valaki megnézi blogíró eddigi anyagait, akkor általában somolyogva megállapítja, hogy a legtöbb írás így vagy úgy, de egyetlen téma körül kering: ez pedig a szerelem, a romantika, a nők és férfiak kapcsolata. Ezen belül is a legizgalmasabb kérdés mindig az, hogyan jön létre az a nagy forróság, ami aztán egy vagy több kellemes estéhez, héthez, évhez, évtizedhez vezethet, és mi lehet az oka, ha egy kapcsolat egyszer csak kihűl, végérvényesen csődbe megy. Aki próbált már egy lányt, fiút felforrósítani, tudja, milyen nehéz feladat is tud az lenni néha! Különösen akkor, ha hő vágyunk jéghideg tárgya tudatosan nem akar izzani kezdeni! Legtöbbször aztán később ő is lángra kap, de sok esetben addigra már a másik ifjú hűlt ki... Izgalmas figyelni, elemezgetni, leírni ezeket az egymást keresztező hullámokat, amelyek akkor tudnak jó házassághoz, szép családhoz vezetni, ha még előbb összesimulnak, minthogy a játszó felek elérik a nyugdíjkorhatárt.
De mennyire kevéssé hangzik romantikusan, ha azt mondjuk, hogy ezeket az
elemzéseket, ezeket a tapasztalatokat kiválóan lehet hasznosítani egy mostanában előtt igencsak időszerű, mégis teljesen romantikamentes téren is. És
most kivételesen ne a közeli autóút sötét sarka jusson eszünkbe, ahol
valóban meglehetősen kevés igaz romantikát, igaz szerelmet lehet találni. Arról írtunk már
eleget. Most sokkal inkább a fűtésre kell gondolni. A fűtéssel, energiatakarékossággal foglalkozni ma
nagy divat, és valóban igen fontos is. Fontos a jó hőszigetelés, és könnyen lehet,
hogy valóban beválnak a költséges passzív házak (húsz év múlva meglátjuk), de
ezen a téren apró változtatásokkal is igazán látványos eredményre lehet jutni .
Mint ahogy hónapokat lendíthetünk induló kapcsolatunkon egy ügyesebben megválasztott ruha, egy másképpen
fésült haj segítségével, hónapok fűtési költségét lehet megtakarítani apró
változtatásokkal is.
Például abban a szobában, ahol a lakás falitermosztátja van,
soha ne tegyünk a radiátorra hőfokszabályzós szelepet, hiába mondja bárki is! Gondoljunk bele: ha a
radiátor hőfokszabályzója alacsonyabb hőmérséklete van állítva, mint a fali termosztát, akkor
radiátorszelep túl korán zárja el a fűtést, és a fali termosztát soha ki nem
fogja kapcsolni szegény kazánt, mert a szoba nem tudja elérni a falon beállított
hőmérsékletet. Ha viszont a radiátor-hőfokszabályzót magasabbra tekerjük, mint
a szobatermosztátot, akkor a fali érzékelő a kazánt előbb ki fogja kapcsolni,
minthogy a radiátorszelep elzárna (hiszen az csak magasabb hőmérsékleten zárna el), de akkor minek is van ott a radiátoron az a nem olcsó szobadísz? Több szintes
családi ház esetén viszont nagyon figyeljünk oda az emeleti helyiségekre. Azokba
minden esetben gyakorlatilag kötelező a hőfokszabályzós szelep beépítése, mert
nemhogy egy szezon, de sok esetben már egy hónap alatt is megtérül az ára.
Pontosabban, azok hiányában fogjuk „ingünket-gatyánkat” kifizetni a tetőablakon
kidobott hőteljesítményre. Merthogy a meleg a lenti helységekből amúgy is
felszáll, tehát ott fenn igen kevés fűtési energiát kell csak használni,
gyorsan el kell zárni a radiátorokat. A csak este használt emeleti hálószobákba pedig már érdemes
időkapcsolós hőfokszabályzós szelepet tenni, ma már nem olyan drága, és megéri,
ha csak este hatkor kezd el langyosodni az ágy (ifjú házasok esetén ez még
nem kötelező).
A másik jellemző „apróság”, hogy ha egy rosszul, a termosztáthoz túl közel elhelyezett radiátorral fűtjük a
hőfokszabályzót, akkor ne lepődjünk meg, hogy sokkal gyorsabban ki fog
kapcsolni, mintha a radiátoroktól távol, egy hűvös sarokba helyeztük volna el azt.
Ez egészen evidens, hiszen, ha a fali hőfokszabályzó közelében lévő, nagyteljesítményű
radiátor gyorsan felmelegíti a levegőt, akkor a termosztát gyorsan kikapcsol, a
többi helység pedig jó hideg marad. Ezt a hibát csak tetézi, ha nincsenek
pontosan méretezve a fűtőtestek, és a „nagyszobába” elhelyeztek egy „kellően
nagy” radiátort, nehogy megfagyjon a család, a hálóban meg „úgysem kell túl
meleg legyen” elven alaposan alulméretezték a fűtést. Valamikor minden egyes „központi
fűtést” részletesen, papíron megterveztek az épületgépészek, ma már ez is olyan
tudomány, mint az informatika: aki be tudja kapcsolni a számítógépet: szakember,
de legalábbis informatikai vezető
biztosan lehet. Ilyenkor nincs más megoldás (mármint a fűtés terén), „le kell
fojtani” a túlméretes nagyszobai radiátort, vagy ha több van, akkor teljesen le kell zárni a
hőfokszabályzóhoz közelebb esőt. A teljesítmény csökkentésére legjobb megoldás a „torlószelepnél”, a radiátor
alján csökkenteni az átfolyó víz mennyiségét, de ehhez már lehet, hogy érdemesebb
egy szakit kihívni.
Ezzel nem csupán több energia jut a többi szobára, de mivel a
nagyszoba a kisebb energiabevitel miatt csak lassabban tud felmelegedni, tovább
fognak fűteni a kisszobák radiátorai is, így ott is kellemes éghajlat tud
kialakulni. Ha teljesen sután van méretezve a lakás fűtése, és másképpen nem
megy, akkor ki kell cserélni a szobatermosztátot egy rádióvezérlésű változatra,
ma már magyar gyártmány is létezik ilyen. Azt pedig már el lehet helyezni a
nappali leghidegebb zugában, de azért jó messze az ablaktól, és mint említettük
volt, a radiátoroktól is.
Alapszabályként azt lehet mondani, hogy a fűtés akkor jó, ha
a kazán legalább 20-30 percet dorombol egyhuzamban, aztán csendben marad két-három
óra hosszat. Mint ahogy a szerelmeskedésben is ideális időbeosztás egy fél órás
forrósítás, majd több órányi kellemes érzet. És ne legyünk türelmetlenek: nemcsak
a hódítás, a fűtés beállítása is igen lassú játék, minden változtatás után
várjunk legalább egy egész hetet, hogy megtapasztalhassuk, jobb lett, vagy
rosszabb a lakás komfortja. Ha közben a gázóra állását is figyelgetjük, akkor előbb-utóbb
már komoly irányítástechnikai szakember válhat belőlünk…
Tudjuk, egy imádott nő meghódításáért sokszor minden pénzt
megadunk. Legjobb példa erre Fejes Endre még mindig nem eléggé jól ismert
regénye. A fűtés azonban nem ilyen. Ott igenis nagyon érdemes
megvizsgálni, hogy kellemes kényelmünket mennyi áldozat árán sikerül elérni. Az
soha nem baj, ha valaki egy kevésbé előnyös adottságokkal rendelkező, de
számára fontos lány meghódításáért ezerszer annyi áldozatra hajlandó, mint a szépfiú egy címlaplány szerelméért, de az már értelmetlenség, ha egy kétszobás lakás fűtéséért fizet valaki annyit, mint más egy ötször akkora, kétszintes
családi ház kellemes melegéért.
(Képek forrása: Conrad, Computherm)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)