24. jelenet: „a szubjektivizmus”
A gyerekszoba és a szálloda. A jelenet első felében a
gyerekszoba két oldalán egymástól teljesen független, párhuzamos történés.
Jobbról zongorajáték, de nem Julka, hanem a gép játszik: Bartók egy középnehéz
darabját. Ugyanaz a nem túl hosszú részlet ismétlődik többször egymás után,
különböző felvételekből. Itt Julka Mártikával, a géppel kommunikál, a
baloldalon Tomci Félixszel. Félix a fotelban ül, de képe a monitoron is
látszik. Tomci hol az apját, hol a monitort, apja képét nézi, de legtöbbször a
monitorral beszél. Az egész jelenetet Márta még a szállodából követi, de csak a
végén avatkozik közbe.
TOMCI
Hazudsz! Ilyen nincs!
MÁRTIKA
(zene közben, félhangosan.) Ne bambulj,
lányom, nézd az előírást…
FÉLIX
Nem hazudok. Azért kiabálsz, mert már te is tudod, hogy lehetséges.
TOMCI
Akkor mostanáig hazudtál? Honnan tudjam, hogy te vagy az igazi apa?
MÁRTIKA
Most is figyelj…
FÉLIX
Ezt nagyon nehéz megmagyarázni. A gépek jót akartak, hiszen arra
vannak programozva. Persze, néha éppen akkor ártanak legtöbbet, amikor nagyon
jót akarnak. (kis szünet) Bár ez néha
az emberekkel is így van.
TOMCI
Ne beszélj mellé! Közmondásokat én is tanultam már eleget. Miféle
marhaság ez a műapáról és műanyáról?
MÁRTIKA
És akkor most Gilels…
TOMCI
Anya azt mondta, még nem jöhettek haza. Most mondta, nincs öt perce.
Mégis itt vagy.
FÉLIX
Az még nem anya volt. Azt is csak a kedves kis masinák játszották el
neked. De most már anya is ezt mondta volna. Beszéltem vele. A kettőből újra
egy lett.
TOMCI
Anya volt! Láttam! Nincs két anya!
MÁRTIKA
Ő itt kicsit másképpen billentett…
FÉLIX
Nem. Anyával most csak én beszéltem. Amit te láttál, az az árnyéka.
Anya nagyon fáradt. Még egy keveset, nagyon keveset pihennie kell. De már
rövidesen indul, és holnap reggelre ő is itt lesz. És megsimogat.
TOMCI
Régen sem simogatott. Az, akiről te azt mondod, hogy nem az igazi
anya, az sokkal többet van velem. Amint hazaérek, százszor is bejelentkezik.
Meg a suliban is, a szünetben. (kiabál)
Tudja, mikor van szünet! Segít a leckében. Marha jó játékokat talál ki. Mindenhol
ott van: liftben, kocsiban, még klotyóban is.
MÁRTIKA
Ez a forte itt még egy kicsit erősebb…
FÉLIX
Ebből is kitalálhattad volna, hogy valami megváltozott.
TOMCI
Igen! Anya végre szeret engem!
Teljes csend. A zongora is leáll pár másodpercre. Julka
hátrafordul.
FÉLIX
Anya szeret. Csak a gépeknek több idejük van. Ők hihetetlen erősek.
Ezer és ezer dolgot képesek egyszerre művelni.
TOMCI
Ezt nem értem.
FÉLIX
Mert nem akarod érteni. Tudod, sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni
valami „igazit” attól a „képtől”, amit róla látunk.
JULKA
Miért? Mi nem igazi? A felvételek is rólatok készülnek!
Véget ér a zene.
MÁRTIKA
Nézzük még meg azt a meglepetés-nótát is estére? Van
kedved?
FÉLIX
Igen, valamennyire az is én vagyok. Ez a nehéz ebben. Csakhogy amit
láttatok, azok nem felvételek voltak. Éppen úgy, pontosan abban a sorrendben,
pontosan azzal a céllal soha nem mondtam azokat a mondatokat. Azokat már a
gépek rakták össze. Julka most sem anyával, hanem a géppel beszélgetett. De
szerintem ezt már ő is tudja egy ideje. Az emberek mindig sokat gondolkodtak
azon, hogy mi az, ami abszolút létezik, és mi az, amit az érzékszerveinken
keresztül észlelünk. Ezt a problémát a számítógépeink még nehezebbé tették.
Julka visszafordul, és a saját monitorához beszél.
JULKA
De honnan…? Persze, valamelyikőtök a hálózaton tuti meglátott. Igen,
nézzük, nagyon szeretném, ha jól sikerülne! Ez egy fontos este lesz!
Julka monitorán elindul a Kispál és a Borz „Zár az égbolt”
klippje. Ha a jogtulajdonossal meg lehet egyezni, akkor kissé újravágva, Julka
képét beletéve. A hang ne legyen túl erős. Mártika már nem szól többet, aztán a
jobb oldali monitor el is sötétül. Julka közben feláll, fél szemmel elkezdi
figyelni Félixet. Márta elindul a szállodából és a köztes térben sétál lassan
az irodája felé. Kezében az e-book, ott figyeli a beszélgetést.
FÉLIX
Szinte mindent a gépek segítségével észlelünk. Rajtuk keresztül
telefonálunk, beszélgetünk, videózunk, levelezünk. Mindent tudnak rólunk, így
aztán könnyedén létrehozhatják az utánzatunkat. Levelet írnak a nevünkben,
holmikat vesznek, eladnak a nevünkben, telefonálnak a nevünkben, és aki az
eredményt látja, valójában soha nem tudhatja biztosan, hogy a madzag túlsó
végén mi vajon ott vagyunk-e, vagy sem.
TOMCI
Átvertek.
Márta a köztes tér egy pontján leül, és beleszól az
e-bookjába. Senki nem veszi észre, hogy nem Mártika.
MÁRTA
Át. Mint ahogyan Julkával ti is átvertétek Rózsika nénit.
TOMCI
Beköpött? Vagy rájöttél? Azóta már kész a doga! És sokkal többet
tanulok! (már nem szomorú, megértette,
érdeklődik) De a gépek miért vertek át engem? Én a lecke miatt hazudtam, de
ők?
FÉLIX
Kiszámolták, hogy nektek is, meg az egész rendszernek szélsőségesen
rossz, ha mind a ketten egyszerre eltűnünk. Erre nekik egy különleges
figyelésük volt, anya állította be. Ha emberek lennének, azt mondanánk: pánikba
estek. Se anya, se én, egyikünk sem szólt se nektek, se a rendszereknek, hogy
lelépünk, eltűnünk, nem elérhetővé tesszük magunkat. Te már tudod, mi a vörös
riasztás.
Julka odasétál Tomci mellé. Leül mellé, elkezdi kicsit
dajkálni.
TOMCI
Persze. Tanultuk.
MÁRTA
A gépek nem láttak más kiutat a vészhelyzetből. Szerintük ez volt a
legjobb megoldás. Az átverés. (halkan,
magának) A teljes és tökéletes átverés.
JULKA
Anya tényleg itt van a városban? Tényleg átmehetünk?
A két gyerek kisétál a gyerekszoba és a külső tér
határáig, de nem lép ki. Pár másodperc sötét. Félix átsétál Piroska lakásába.
25. jelenet: „intermezzo: show must go on”
Mielőtt a köztes tér szélén kialakított kis színpad fényt
kap, a hang megjön még sötétben. Az első szám az éppen legdivatosabb nóta vége,
második fele. A picike színpadon Julka és Piroska karaokéznak, táncolnak
feltűnő, de semmiképpen nem kihívó öltözékben. A monitorokon a róluk látható
kép megy olyan formában, hogy a két lány alakja folyamatosan oda-vissza átmegy
egyik a másikba, Piroskából Julka lesz, és fordítva. Péter és a kollégák nagy
lelkesedéssel nézik, velük mozognak, tapsolnak, fütyülnek. Amikor a számnak
vége, Tomci egy kis takarásban, de a nézők által láthatóan segít Julkának egy
pelerint felvenni a következő számhoz. Márta képernyőn keresztül követi az
egészet, Félix Piroska lakásában fekszik.
JULKA
Nyomjam?
PIROSKA
Miért ne?
JULKA
Jobb lenne, ha anyáék látnák. Égő, hogy egyik se jött el.
TOMCI
Még beeshetnek. Nyomjad, nővér, nagyon nagy vagy!
MÁRTIKA
(egyik monitorból) Julka, nem sok ez a festék?
JULKA
(felnevet) Mártika, kuss!
Julka visszafut a színpadra, és nagy dinamikával Kispálék
„Zár az égbolt” számát énekli, akár kissé átértelmezve. Piroska közben kimegy,
piszkálja az egyik monitort, de semmi eredmény, a monitor sötét marad. Amikor a
számnak vége, Piroska is felmegy a színpadra, letépi Julkáról a pelerint, és
Madonna „Material girl” zenéjét kezdi el a két lány, táncolva, egymásra
mutogatva, és szemmel láthatóan nagyon élvezve a játékot. Látszik, hogy nagyon
együtt vannak a színpadon. A monitorokon ugyanaz a játék, a két nőalak
oda-vissza keveredik. A kísérő play backet kb. fél perc után lekeverik. A
lányok nem egészen értik, hogy mi történt, de profi módon meghajolnak,
hátramennek a látható „takarásba”. Már éppen neki akarnak esni Tomcinak, hogy
mit csinált, amikor Félix képe jelenik meg azon a monitoron, amit Piroska az
előbb babrált.
FÉLIX
Piros! Ide tudnál jönni? (kis
szünet) Siess, kérlek!
A kép eltűnik, és nem is jön vissza. Julka odaugrik a
monitorhoz.
JULKA
Apa? Hol vagy? Baj van?
PIROSKA
Na, végre, hogy hívtál! (Julkához,
hadar, hazudik) Egy bizalmas anyagot akar küldeni Péternek, amit nem mer
rábízni a futárokra. Tudod, most ezek a kis vackok mindent elolvasnak. Rohanok
vissza, csak maradjatok!
TOMCI
Mi is megyünk!
PIROSKA
(már félig kintről) Maradj, folytassátok! Péter itt lesz veletek. (odadobja Tomcinak a telefonját) Az én szemem mindent lát!
Piroska kirohan, Tomci nyomogatja azt a monitort, amit
Piroska is piszkált, de nem jön be kép. A kollégák körbetáncolják Julkát, hang
le, sötét, mind ki.
MÁRTIKA
Julka, nem sok az a festék?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése