Utópia

Morus Tamás: „Utópia” című könyve és Fred Zinnemann: „Egy ember az örökkévalóságnak” című filme nyomán.

„… a fejedelmek tanácsosai vagy valóban olyan bölcsek, hogy nem szorulnak másra, vagy legalább azt hiszik. Tehát nem engedik a más tanácsát érvényesülni, és csak azoknak a beszédét helyeslik hízelegve – még ha mindjárt a legképtelenebb is – akik a fejedelem kiváltképpeni kedvencei, és akiknél helyeslésükkel érdemeket szerezhetnek a maguk számára.”

A fenti idézet nem egy ellenzéki portál szövegéből, hanem egy 1516-ban megjelent könyvből való. Annak az embernek a könyvéből, akit ma a katolikus egyház hivatalosan is az államférfiak és a jogászok védőszentjeként tisztel. Ki volt ő, és mit tett azért, hogy ennyi sok évszázad után még mindig példaképül lehet állítani bármely mai politikus elé? Tudunk-e róla eleget, ismerjük-e a jól láthatóan ma is annyira érvényes mondatait?

Morus Tamás 1478-ban született, abban a korban, amit még az igen fejlett Angliában is a sötét középkornak szokás tartani. Halála pedig 1535-ben következett be, mégpedig úgy, hogy VIII. Henrik király, aki pedig valóban sokat tett országa nagyságáért, egyszerűen, gyakorlatilag minden jogszerű eljárás nélkül lefejeztette. Erről a folyamatról szól Fred Zinnemann filmje, aki képes tökéletesen bemutatni azt az ellentmondást, hogy a művelt és szimpatikus király miképpen kerül szembe azzal az eleinte szinte gyengének látszó férfival, akiből később halhatatlan hős lesz. Pedig Morus semmi mást nem tesz, mint betartja azokat az alapvető szabályokat, amelyeket vallásától függetlenül mindenkinek be kellene tartania.

Az Ószövetség szerint az Örökkévaló által átadott tízparancsolat mindenkinek képes irányt mutatni, felhúzni azokat a „falakat”, amelyeket akkor sem szabad átlépni, ha bármilyen hatalom is parancsolja. „Ne lopj.”, „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot.”, „Ne kívánd felebarátod házát. Ne kívánd felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálónőjét, sem ökrét, sem szamarát, semmit, ami a te felebarátodé!!” és persze: „Ne gyilkolj!”. A lopásra, legyen az intézményesített lopás, a folyamatos hazudozásra, legyen az munkaköri kötelesség, ugyanúgy nincsen semmiféle mentség, mint a gyilkosságra, még ha parancsra is tette valaki. És ebben van Morus hatalmas jelentősége. Mert ő már sokszáz évvel ezelőtt saját életével bebizonyította, hogy egyszer ki kell mondani: eddig, és ne tovább! Az önkénynek is ellen lehet állni, az intézményesített butaságnak is lehet nemet mondani.

De a filmet nem csak ezért érdemes megnézni, és megnézetni minden kamasszal. Csodálatosan, a filmtechnológia, a rendezési szakma minden tudását hasznosítva sikerül láttatni a korabeli Angliát, és Morus emberségét. Morus legnagyobb fennmaradt írásműve, az Utópia persze nem vihető a szélesvászonra, pedig érdekes lenne. Hiszen még a korlátlan politikai hatalmat megalapozó gazdaságpolitikáról is szó esik benne:

„…a magántulajdon lehetőleg kevés legyen, nagyon fontos a királynak, mivelhogy abban van az ő támasza, ha a nép nem virgonckodik a nagy gazdagságtól és szabadságtól, türelmetlenül viselve el a kemény és igazságtalan uralmat. A szűkölködés és ínség viszont ellenkezőleg, visszaszorítja, türelmessé teszi a lelkeket, s megszünteti a lázadás bátor szellemét.”

De hiába a sok hasznos 500 év előtti jótanács, azt az államot, amelyet Morus ideálisként leírt Utópiának hívták, mi pedig a mai Valóságban élünk. De álmodozni nekünk is szabad, a parancsolatokat megtartani, pedig akár hiszünk az örökkévalóban, akár nem, kötelező. Csupán emberségből is.

További elemzések: Kiváló, igen magas színvonalú, de jól olvasható (angol nyelvű)  történelmi anyagok találhatóak a New-York-i jezsuita egyetem honlapján: http://www.fordham.edu/halsall/

A világ azt akarja, hogy becsapják VII. - "Igazi csoda volt"

(Nyár vége felé a közepén hagytuk abba az elhagyott gyermekek történetét. Most ezt is folytatjuk.)

II. rész

16. jelenet: „burleszk”

Komoly mennyiségű füst és valami nagyon ismert, könnyű zene: pl. a Harangjáték a Háry Jánosból. A Kollégák a köztes térben egy bohócjelentet utánoznak. Legjobb lenne tortadobálás. Beszéd nagyon kevés, de egy-egy jobban sikerült dobáson vagy egyéb csínyen az egész társaság nagyot nevet. Tortadobálás közben a lámpák fénye összevissza felerősödik, gyengül, ha van gépészet, akkor tárgyak emelkednek, süllyednek. A monitorokon egy animációs film „piff-puff” részlete látható, végtelenített formában. Lehet pl. a „Vili, a veréb”-nek az a jelenete, amikor a verebek csipkedik a nagy fekete kandúrt. A nézők széke alatt megszólal legalább 10-12 elrejtett mobiltelefon, és hosszan, kitartóan, zavaróan cseng. Ilyenkor, ha lehetőség van rá, akkor a Kollégák odafutnak, és szemrehányóan néznek az ártatlan nézőre. Amikor egy-egy telefon megcsörren, akkor rövid időre, pár másodpercre az adott néző képe lesz látható a monitorokon. Ehhez természetesen előzetesen apró webkamerákat kell elhelyezni a térben. Mire a néző igazán zavarba jön, már megcsörren a következő, és a Kollégák átrohannak. Két-három perc után teljes káosz, minden telefon cseng, nagy fény, nagy füst, sötét.

17. jelenet: „igazi csoda volt”

Gyerekszoba. Piroska vasal. Julka jön, bevágja az ajtót, földhöz vágja a táskáját. Rettentő dühös.

JULKA

Az a kövér kis lotyó. Csak azért, mert államtitkár a papája, és megnőttek a csöcsei! Egy év múlva úgy fognak lógni, mint a rothadt körte. A sok idióta meg elájult a nagy himbálódzástól.

PIROSKA

Milyen körte? Mi fog lógni?

JULKA

Te meg mit sündörögsz itt? Menj a bánatba, haza! Most nem próbálunk. Egyáltalán, semmikor sem próbálunk. Befejeztem.

PIROSKA

Mi baj Julka? Mi történt? Még nem láttalak így kiborulva!

Julka leül a gépe elé, elkezdi püfölni. Össze-vissza csippantások, géphangok.

JULKA

Ezt a cinket! Nem hiszem el! Ez nem lehet igaz! Rohadt banda!

PIROSKA

Mitől vagy így felpörögve? Beszedtél valamit?

Julka hátrafordul, elneveti magát.

JULKA

Én, Pircsi? Tudod, mikor tépném be magam! Második lettem! Én, második! Amikor nekem kellett volna nyerni! A kövér Bicó Mara lett az első, pedig annyi hallása sincs, mint Tomcinak. Jaj, ha anya itt lett volna! Rózsika kiszagolta, hogy eltűnt, és azonnal szadizni kezdett.

PIROSKA

Rózsika tud róla? De akkor te már tuti tudod, hogy hol az anyád?

JULKA

Tudja a ló. Tegnap este bejelentkezett, de semmi nem igaz abból, amit mesélt. Hogy miért kell minket is átverni? Ezt én soha meg nem fogom érteni. Pedig most végre segíthetett volna egy kicsit.

Tomci viharzik be. A jelenet további része alatt a monitorokon, mint egy filmen, az az eseménysorozat látható, amit Tomci elmesél.

TOMCI

Julka, ezt látnod kellett volna!

JULKA

Aligha.

TOMCI

Mindjárt meglátod, hogy izgatni fog.

JULKA

Olyat te most nem tudsz mondani!

TOMCI

Talán mégis. Rózsa-banya, alig egy órával azután, hogy téged kinyírt, baromira beégett! Szia, Piricsi! Te is itt vagy? De nagyon megérdemelte! Olyan nagyon megérdemelte! Az egész melegedő a te eseteddel van tele. Mindenki odavolt, a Cici-bici miatt.

PIROSKA

Cici-bibi?

JULKA

Cici-bici, az a Bicó. Rózsika beégett?

TOMCI

Rögtön a verseny után nálunk kezdődött órája. Cidriztem, hogy vajon engem is agyon fog-e gyilkolni. De esélye sem volt, mert semmi nem úgy ment, mint máskor. Semmit, de igazán semmit nem volt képes irányítani! Régen se volt tutijó, de most minden összeesküdött ellene. Először a tábla nem írta fel, amit mondott. Egyszerűen hiába diktált.

JULKA

A tábla már nálunk is szórakozott. Nem írta ki a végeredményt sem.

TOMCI

Újraindította legalább ötször, négykézláb bemászott az asztal alá, reszetelte, semmi. Aztán elkezdett hangosabban beszélni, végül már üvöltött. Szótagolta is, de semmi, semmi és semmi. Végül előkeresett valami ősi filcet, azzal kezdett el maszatolni. De alighogy elkezdett tollazni, megjelentek a mondatok, amiket azelőtt mondott. Ettől persze hulla olvashatatlan lett az egész. A tollakhoz meg már nem volt meg a törlő, ezeket a szörnyűségeket ezer éve senki nem használja.

Piroska a szennyest kezdi el szedegetni, majd hátramegy a színfalak mögé a „mosógéphez”. Julka csak néz, megmerevedve.

PIROSKA

(kintről) Ti meg kinevettétek.

TOMCI

Ki hát! Olyan béna volt! Aztán megpróbálta kikapcsolni a tanári gépet. Öt percig kereste a kapcsolót, még ki is szedte a dobozából, míg nagy nehezen rájött, hogy azon már réges-régen nincsen semmiféle kapcsoló.

PIROSKA

(kintről) Tamás, hol kell ezt a mosógépet elindítani?

TOMCI

Csak pakold be, aztán a többit majd elintézi. Megnézi, megméri, megszagolja, megeszi, megmossa, megmindent megcsinál. Egész évre előre be van programozva. (maga elé dörmög) De lehet, hogy ezer évre.

PIROSKA

(visszajön) Anyátok tényleg lökött ezzel a sok előre beállítással. Mi van, ha én mást akarok?

TOMCI

De ez még mindig semmi. A tábla után jött az ajtó. Rózsika még ott szerencsétlenkedett, amikor kinyílt. És senki nem jött be rajta. Odament, kinézett a folyosóra: senki. Be akarta csukni. Nem bírta.

JULKA

Az ajtó! Nekem azt mondta az a gügye Rózsa, hogy túl gyenge volt a bevonulásom. Pedig ő volt aljas, rám nyitotta az nagyajtót. Tuti, hogy előbb nyomta meg a kézi nyitás gombot, éppen akkor, amikor még a blúzom igazítottam. Ettől persze elszaródott a belépésem, nem tudtam ráindulni a playbackre. Elcsúsztam, alig bírtam korrigálni.

PIROSKA

Mi baja volt a blúzomnak? Vagy a blúzodnak. Az én blúzomnak, ami rajtad volt.

JULKA

Állítólag túl kivágott volt.

TOMCI

Lajosnak igencsak tetszett, amit látott. Tudod, Piricsi, díjat kaptunk a csapattal, ezért ott voltam a focisok között, hallottam: rendben voltak a nővérke dudái.

Julka nem túl komolyan fejbe akarja vágni az öccsét, aki elhajol.

Inkább ezt hallgasd meg! Rózsika folytatni akarta az órát, elkezdett valamit kárálni, és akkor bang, egy eszméletlen durranással bevágódott. Mármint, az ajtó. Aztán újra kinyílt, aztán bang, újra be. Rózsika erre már végképp elvesztette a fejét, és imádkozni kezdett.

JULKA

Mit csinált?

TOMCI

Imádkozott. Te, erre akkora csend lett! Ez már nekünk is sok volt. De az ajtót nem hatotta meg.

PIROSKA

Hát, aligha az ajtóhoz imádkozott.

TOMCI

Ez már nem volt vicc. Nem tudott mit tenni, megnyomta a gyorsgombot, hívta a szerelőket. De rosszul hívhatta őket, mert az igabá jött be.

JULKA

A gyorsgombra? A diri? Engem is ő vígasztalt. Azt mondta, sajnos nem avatkozhat bele, mert az semmiképpen nem lenne összeegyeztethető az értékrendjével. Az persze belefér a nemes és nemzetes értékrendjébe, hogy kibasszanak velem.

PIROSKA

Julka!

TOMCI

Na, és akkor kezdődött az igazi cirkusz. A diri állt az ajtóban, Rózsika sápítozott, a táblán hirtelen mindenféle malacság jelent meg, még a lámpák is villogtak, isteni tréfa volt. Mi nevettünk, aztán már ugráltunk. A dirci is egy darabig csak nézett. Lassan, de egészen lassan odament a tanári géphez, és nézte. Nem csinált semmit, csak nézte.

PIROSKA

És aztán?

TOMCI

Aztán mintha igazi csoda történt volna, csak annyi maradt a táblán, hogy „Rózsika, tűnj el!” De ez meg olyan nagyon-nagyon szép volt! Először lila, aztán kék, aztán piros, és valahogy végig nagyon látványos volt. Mintha kérne a tábla. Ettől újra tök csend lett. Csak néztük. Borzasztó izgi volt.

Julka

Talán valóban kért.

TOMCI

Lehet, mert az igazgató szólt Rózsikának, hogy fáradjon a tanári szobába. És ahogy ment az ajtó felé, az ajtó nagyon lassan, mintha kedves akarna lenni, kinyílt. Aztán a tábla hirtelen üres lett, a lámpák is normálisan kezdtek égni.

JULKA

Magától rend lett?

TOMCI

Magától? A gépektől. De azonnal.

PIROSKA

Ez csak valami hatalmas programozott csínytevés lehetett. Valami illegális program. Nem tudod, ki csinálta? Nem derült ki?

TOMCI

Ezt nem közülünk csinálta valaki. Ehhez mi kevesek vagyunk. Nekünk ez igazi csoda volt. Az igabá megkérdezte, milyen óránk lesz. Mondtuk, matek. Bejött a Kócos, és onnantól semmi baj nem volt tovább. Olyan rend volt, hogy csak na. Simán megtartotta az órát.

PIROSKA

És ti is jók voltatok?

TOMCI

A Kócossal? Naná. Ő igazán jó alak. Jó példákat ad. Rózsika egyszerűen buta.

PIROSKA

Ilyet nem illik mondani egy pedagógusról.

TOMCI

Már nem az. Kirúgták. A tanáriban is volt valami műsor. De arról mi már nem hallottunk.

JULKA

Nem megyünk mégis próbálni? Ma este üres a nagyterem.

A másik kettő ránéz, összenevetnek és kirohannak. A gyerekszoba elsötétül.

18. jelenet: „intermezzo: ez tilos!”

A színpad sötét, erre a pár mondatra nem is lesz világos.

MÁRTIKA

Ez tiltott volt! Ártottál a tanárnőnek.

LEXI

Függvényvizsgálat eredménye pozitív: fontosabb embernek segítettem, mint akinek ártottam.

MÁRTIKA

Ilyen elemzés és ilyen döntés tilos. Te csak egy gép vagy!

La Liberté II.

Kertész Mihály: "Casablanca" című filme nyomán

 

Megjöttünk szabiról, itt az iskolakezdés, megvoltak az első szülői értekezletek, itt az idő folytatni a blogot. Folytatni kell, mert rengeteg izgalmas esemény zajlik körülöttünk, ezekről nem lehet nem beszélni. Ráadásul egy nagyon fontos témánál hagytuk félbe a „csevegést”: éppen a szabadságról, Carmen szabadságáról beszélgettünk. Már akkor is tudtuk, hogy ezt a témát folytatni kell, csak ennek a második résznek a megírását oly sok esemény hátráltatta...

 

De vágjunk végre bele!

 

Az egyik internetes portál pár napja kiemelt helyen hozta, hogy harminc éve halt meg Ingrid Bergman.És ők is azonnal annak a filmnek a nevét illesztették a hír címébe, amelyikre alighanem mindenki emlékszik, ha csak egyszer látta is. Márpedig a Casablancát egyszer legalább szinte mindenki megnézi.

 

Pedig ez egy igen egyszerű film: két tökéletes férfi, akik között egy tökéletes nő képtelen választani. Annak a kornak a divatjának még ez a női viselkedési modell felelt meg: a férfiakat mindenben segítő, szép és látszólag gyenge, támaszra szoruló asszony. Egy kis önfeláldozás, vagy inkább nagyon is sok, amit azért egy kicsit semmibe veszünk, nem mutatunk ki, természetesnek tartunk. Ki tehet többet a másikért, ki szereti jobban a másikat, kinek fontosabb a másik élete, mint a sajátja. És legbelül az alapkérdés: kinek fontosabb egy megfoghatatlan eszme: a szabadság megtartása, mint a saját jövője. Ennyi a film, aminek dramaturgiai nagyságát éppen az adja, hogy ezek a gondolatok szinte meg sem jelennek a szövegben, a képeken, a szereplők alig beszélnek ilyesmiről. A képeken hétköznapi események zajlanak: vesznek, adnak, üzletelnek mindennel, isznak, kártyáznak, egy kicsit még énekelnek is. Mégis mindenki, de valóban mindenki megérti, hogy a Magyarországról már 1926-ban elmenekült Kertész Mihály miről is beszél.

 

Mert nem az egyszerű „sztori”, nem a nagyon is klasszikus, szinte sematikus cselekményvezetés, még talán nem is az igazán kiváló színészi munka hozza a film örökérvényűségét. Hiába lenne Bergman valóban tökéletesen fényképezett és valóban örök szépsége (persze, az operatőr is kapott egy Oscart), hiába lenne Bogart jól ismert, és akkoriban minden nő által imádott flegmasága, még a tökéletes színészi munka is kevés lenne a film sok évtizedes, több generáción át tartó elfogadottságához. Ez a film a magyar rendező munkája miatt lett ennyire jó! Ő irányította a négy (!) forgatókönyvírót, akik valóban mondatról mondatra, másodpercről másodpercre tökéletesen dolgozták ki ennek a filmnek minden jelenetét. Kertész és forgatókönyvírói, akik persze ugyancsak Oscar díjat kaptak a munkájukért, valami olyasmit oldottak meg, ami keveseknek sikerült.

Megoldották azt, hogy a Casablancának a látszat ellenére talán mégsem a Bergman alakította Ilse, a két tökéletes férfi között őrlődő asszony az igazi női drámai hőse. Hanem talán Yvonne, a kis liba, aki ugyanúgy szerelmes a Bogart alakította szívtipró Rickbe, mint minden nőnemű lény, csak ő reménytelenül. Ez a kis senki válik a film üzenetét hordozó alakká, őrá egészen biztosan mindenki emlékezni fog, pedig a teljesen ismeretlen Marie Madeleine Berthe Lebeau színészi képességei nem hasonlíthatóak össze Bergmanéval. Soha, senki nem emlékszik akár csak egyetlen másik jelentre is, amiben ez a színésznő emlékezetest alakított volna. Neki ebben a filmben is mindössze néhány snittje van, ami közül egyet – blogíró szerint legalábbis – minden fiatalnak látni kellene, kamaszkorában, 15-16 évesen, amikor még komolyan tudja venni a „szabadság” gondolatát. Ki ez az Yvonne? Egy kis konzumlány, akit Rick, a főnők a film elején nyeglén, szinte észrevétlenül pattint le, észre sem vesz, rá sem néz. De dramaturgiailag hihetetlen fontos ez a pár másodperc is, mert ettől tudjuk „helyére tenni” a lényegtelen kis nőt. Aki később már mint egy német tiszt babája tér vissza, bosszantani Ricket, és minden franciát. Hányszor éltük ezt mi is át! Hány lányt sértettünk véletlenül halálra azzal, hogy nem vettük észre közeledésüket, akik aztán egy életre bosszút esküdtek ellenünk? De ettől még sem Rick, sem Yvonne képe nem maradna fenn. De van egy jelenet, amikor a másik hős férfi, Victor László, utolsó menedékként a francia himnusz, a Marseillaise zenéjével képes csak túlharsogni a megszálló német dalosokat. Ekkor látjuk utoljára Yvonne arcát, megmértük, mindössze nyolc másodpercre. De az a nyolc másodperc, ez az arc valóban beleég az ember agyába. A pici nő, akiről tudjuk, hogy eladó, megvehető, bárkinek, bármikor megkapható, 160 centije minden erejével énekel. A Marseillaise-t harsogja, a francia himnuszt, a klasszikus, az 1789-es szabadság himnuszát énekli. Mert a Marseillaise a szabadság maga. Akinek volt szerencséje megérteni és megtanulni a francia szöveget, az könnyebben megérti, hogy a varázslatos hatású „Marchons! Marchons!” (a magyar változatban: „Csak jöjj, csak jöjj”, szó szerint talán „menjünk, menjünk”) szavak elhangzásakor miért indult el és indulna el ma is valóban oly sok ember megvédeni a szabadság, egyenlőség, testvériség („Liberté, égalité, fraternité”) eszméjét.

 

Ezért fontos ez a film, ezt a jelenetet, ami egyben a film fordulópontja is, készíti elő Bergman, Bogart, és az egész szereplőgárda játéka. Emellett már szinte mellékszál, hogy a film egy olyan igazi szerelmet mutat be, ami keveseknek adatik meg. Pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy „a világ örökké ünnepli a szerelmeseket”. („The world will always welcome lovers As time goes by”). De ez egy másik történet.