MacDermot, Rado, Ragni:
Hair (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)
Nyíregyháza különösen szerencsés város. Nem túl nagy
színházában ismét olyan bemutató volt, amelyet nemcsak Magyarország, de a világ
bármely városában nagy örömmel fogadnának. És blogíró ezt most nem csak azért
mondja, mert ezzel a darabbal különösen elfogult. De már hogyne lenne elfogult,
hiszen ezek a dalok alapjaiban határozták meg fiatalságát, és ezért aztán
természetesen az egész életét.
Pedig ez nem szokványos Broadway musical. Már megjelenésének
időpontja is izgalmas. 1968. április 27-én mutatták be, igaz, előtte pár
hónappal, októberben már volt egy off-Broadway bemutatója. Ez az az év, amikor
májusban kitör az a francia diáklázadás, ami alapjaiban változtatja meg az
egyetemi oktatást (és kicsit az egész európai politikát is). A magyar
néphadsereg annak az évnek augusztus 20-án vonul be tankokkal testvéri
segítségképpen Prágába. Miközben skandáljuk, hogy „el a kezekkel Vietnámtól!”
Ez nem szokványos Broadway musical. Hihetetlen sok vonulata
van. Már a szereplők is különösen vannak összeválogatva: Berger, a kispolgári
család lázadó fia, Bukowski, a konzervatív vidéki srác, Hud, a hatalmas
afroamerikai és Woof, akinek ereiben indián vér is folyik. És a lányok is:
Sheila, a kőgazdag úrilány, aki jódolgában nem is tudja, mit csináljon, Jeanie,
akinek mindegy, hogy ki a gyermeke apja, és Peggy, aki viszont mindenképpen
apát akar gyermekének. Ez az összetétel jó a dramaturgiának, de jó az
összhangzattannak is: tenor, bariton, basszus, szoprán, mezzo, alt…
Ez nem szokványos Broadway musical. Egyszerre szól a
békéért, a háború ellen, a szabadságért a fafejű konzervatizmus ellen, a
szerelemért a prüdéria ellen, a faji előítéletek ellen, és hát igen: a drogok
üldözése ellen is. Nos, ez utóbbi vonulat azért itt most kimaradt…
Ez ne tetszene nagyon a hatvanas évek végén egy 18 évesnek?
Ez ne tetszene nagyon ma egy 18 évesnek?
De nyíregyházi előadás nem csak a 18 éveseknek tetszett
nagyon. Ladányi Andrea, akinek számtalan fiatalkori munkája mind a mai napig
felejthetetlen, most is hatalmasat alkotott. A 13 éves elhitte, hogy ő már 18, és
érti amit lát, a 63 éves elhitte, hogy ő is még 18, és …
… és a rendőr naponta háromszor igazoltatja, csak azért,
mert hosszú a haja. … és a világ majd megjavul csak attól, ha eleget szeretkezünk, hiszen „make love, no war”. (Persze, akkor már egy éve könnyű volt, hiszen a malévosok hoztak tablettákat…)
… és „easy to be hard”, ezért aztán mindig igyekszik jó lenni. Mindig, mindenkivel.
De 18 évesen persze nem tudja, hogy „will I ever discover
why I live and die?”
Ezt 18 évesen nem tudja, igaz, akkor nem is érdekli. Negyvenöt
évvel később sokkal könnyebb okosnak lennie, leélve egy életet sokáig hosszú
hajjal, majd kopaszodva, de végig szakállasan a „Hair” jegyében. Vénségére
azért ad egy kis nyugalmat az ember fiának, ha visszagondolva a negyvenöt
elmúlt évre annyit elmondhat: nem kell nagyon szégyenkeznie egyetlen egy
tettéért sem. Berger ma sem nevetné ki, Jeanie őrá is kedves-bárgyún mosolyogna. Még
talán Sheila is adna egy jéghideg puszit.
…
Aztán visszazökkenve a mába morog egy igazi nyárspolgárit:
ez a szép város igazán megérdemelne már egy rendes szállodát!