Grieg – Ibsen: Peer Gynt (Budafoki
Dohnányi Zenekar, Müpa)
(Az idézetek Áprily Lajos fordításából származnak.)
Blogíró végre ismét lelkesedik egy előadásért, már csak azért is, mert olyan
helyen járt, ahova nem jutott el (és reméljük: nem is fog eljutni) a színházi
élet szomorú szemete. A múlt hétvégén egészen különleges előadásban lehetett
része néhány, a műsorfüzeteket kiemelt figyelemmel böngészőnek: Hollerung Gábor
és a Budafoki Dohnányi Zenekar, a hihetetlen, de már 73 éves Huszti Péter és a Coincidance Táncszínház közös alkotás volt látható egyetlen este: a hangszeres zene, egy kórus,
szólisták, tánc, mesemondás, színházi előadás egymást hihetetlenül erősítő
alkotása.
Grieg zenéje önmagában is „jól emészthető”, számtalan nagyon ismert
részlete van az Ibsen darabra írt melódiáknak. Ha cím szerint nem is, de
dallamról szinte mindenki ismeri a Manók táncát (Hegyi király csarnokában), a reggeli hangulatot, Anitra táncát, és természetesen Solveig dalát.
De ezt a kellemes hangulatot végtelenül erősíti, amikor rögtön a darab
elején teljesen helyénvaló módon a kivetítőn Minecraft kockák jelennek meg. Akkor
a 13 évesnek azonnal fülig szalad a szája, és onnantól kezdve még nagyobb
lelkesedéssel hallgat és néz. Pedig az Ibsen-darab értelmét nehéz összefoglalni
a 13 évesnek. Peer rossz? Hiszen tevőlegesen hozzájárult egy ember halálához,
megszöktetett egy menyegzőjét ülni készülő lányt, ráadásul már másnap faképnél
is hagyta. Vagy jó? Hiszen kiderül, hogy valójában nagyon szerette anyját, és
halála előtt még megérti, hogy mindig is a hótiszta Solvejg mellett lett volna
a helye.
De (az értelmes) 13 éves számára nem nehéz összefoglalni, hogy „mindössze”
annyi a kérdés, hogy „hol volt Peer Gynt egy hosszú életen át?” Az ő számára
már fel lehet tenni a kérdést, sőt, legfőbb ideje feltenni a kérdést (és a mai
viszonyok között egy kamaszfiúnak kötelező feltenni a kérdést), hogy miképpen
is kell élni, hogy erre a kérdésre az ember nyugodt szívvel válaszolhasson, amikor
majd válaszolni kell. Mintahogy a (blogíró által eddig is sokszor emlegetett,
de ma már 16 éves) bakfissal is meg lehet beszélni, hogy mekkora öröm, ha egy igazi,
erős, palotát ácsolni készülő férfi mondja az ember lányának, hogy „Megleltelek
csodaszép királylányom! Királypalotám most újra megcsinálom!”. Pedig Peer
nem a ma annyira divatos, jámbor, a lányokhoz egy újjal sem hozzáérő férfi. Ő
még az ibseni időkből származó, a száz évvel ezelőtti férfiideál, akit ma már
nem akarunk, mert nem szabad megérteni: „Zúzni, fenyvesekben tépni ki fát! Ez
emel, ez edzi erődet! Ez: élet! Ördög vigye a szeleburdi meséket!” Ezért
aztán Ingrid, az elrabolt, meghódított és elhagyott menyasszony sorsa az igazi mai
lánysors, mert hány mai lány van, aki szíve szerint az esküvője előtt percben bezárkózna a menyasszonyát nyámnyila
módon nem meghódítani, hanem az apósától locsogással megszerezni akaró,
tutyi-mutyi vőlegénye elől a kamrába, és menne el egy igazi pasival, még ha csak
egyetlen éjszakára is, bárhova, fel a hegyekbe.
Mert Peer rossz, Peer jó, de Peer legalább szeretne valamilyen lenni. Szeretné
elkerülni az öntőkanalat, ami a szürke, unalmas, semmilyen lelkeket ismételt
felhasználásra beolvasztja. Ezért aztán sajnos ez a politikailag kicsit sem korrekt
(„nem PC”) férfi olyanokat is mond néha, hogy „Ó, hogy verje meg a bánat, s
minden nőjét a világnak!” Vajon szabad-e
a mai hangulatban leírni, hogy talán nem is igazi férfi az, talán nem is élt igazi
életet, akinek ez soha nem jutott az eszébe? (Avagy nő létére ugyanez a mondat
pasikra lefordítva…)
De akárhogy is értékeljük férfiként vagy asszonyként Peer Gynt meséjét,
akárhogy is értékeljük apaként vagy anyaként Peer Gynt cselekedeteit, egyetlen
kérdés felmerül, amikor az ember kifelé sétál a még mindig csodás épületből: miért
csak egyetlen alkalommal adták ezt elő? Miért nem láthatják ezt mások is?
Amikor az M5 adja, mert szerencsére ezt az előadást is rögzítették,
mindenki feltétlenül nézze meg!