A közigazgatási informatika integrációjáról I. – Csák Máté örökösei

Hétfőnként az informatikai szakma egyes témáiról próbálunk mondani valamit, szigorúan szubjektíven. Most is ez következik. Szabad vele nem egyetérteni.

A középiskolában Ady költészetét 17-18 évesen tanulják a „gyerekek”, akik legtöbbje addigra már (régen?) megtapasztalta a testi szerelem minden szépségét. Így aztán hihetetlenül jól szórakoznak, amikor a tanárnő nagy szégyenlősen magyarázni próbálja a „Héja-nász az avaron” megfelelő értelmezését, majd azon is, ha a széplelkű irodalmár, a mindenkori kormánytól és rendszertől függetlenül ugorja át „A Hortobágy poétáját”, nehogy állást kelljen foglalnia a „Minden más táján a világnak Szent dalnok lett volna belőle” sorok értelmezéséről. 18 évesen még mindenki meg nem értett zseni. De legtöbben akkor szórakoznak igazán, amikor a magas nyugati műveltséggel rendelkező, egyértelműen polgári világnézetű költő „Csák Mátéföldjén” című versét próbálják meg a hozzáértők hol így, hol úgy magyarázni. (Érdemes meggondolni, hogy a szegénnyel, az elesettel, a nincstelennel együtt érezni régi keresztény erény, és a „proletár” szót jóval 1907 után sajátították ki politikai célra.) A választójoggal rendelkező diáknak már komoly politikai elkötelezettsége van, így aztán igen érzékeny minden belemagyarázásra, igen érzékeny annak legtöbbször igencsak gyenge interpretációjára, hogy kik is lehetnek azok a „hitvány Nérók”, akikről a költő megemlékezik. A blogírónak, bár igyekszik távol tartani magát minden félremagyarázhatóságtól, mégis Csák Máté jut eszébe, ha a hazai közigazgatási informatika mai helyzetére gondol.

Erről a témáról évről évre számos kiváló elemezés születik, melyek szinte kivétel nélkül megállapítják, hogy bár igen sok előrelépés történt, jelentősek még a tennivalók is. Ennek a hosszú évek óta stagnáló helyzetnek oka véleményünk szerint az, hogy miközben egyes ágazatokban valóban jól működő, tömegek által használt, nemzetközi színvonalú megoldások születnek (NAV elektronikus ügyintézés, okmányirodák, Takarnet, OCCSz cégnyilvántartás, a fiatalok által különösen kedvelt FELVI rendszer), addig ezek a megoldások egymástól függetlenül, szakmailag jól felkészült, de különálló csoportok munkájának eredményeképpen jöttek létre. Nem alakultak ki egymással olcsón együttműködni képes, a párhuzamos fejlesztési munkát, a párhuzamos adattárolást kiszűrő rendszerek, talán leginkább azért, mert a különféle helyi, esetenként nagyon is kisszerű érdekek nem teszik lehetővé az egységes, átgondolt, és főleg költségtakarékos megoldások kialakítását. (Ne akarjuk tehetetlenségünket az adatvédelmi törvényre kenni!) Meggyőződésünk, hogy az elkövetkező időszak legnagyobb kihívása a közigazgatási informatika Csák Máté korába illő helyzetének integrációja lesz, amihez, maradva a történelmi hasonlatnál, legalább Károly Róbert király ereje szükségeltetik.

Ehhez semmi más nem kellene, mint kellő erő és hatalom a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 7. §-ának betartatása, amely előírja, hogy „a közigazgatási hatóság a költségtakarékosság és a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az ügyfélnek és a hatóságnak a legkevesebb költséget okozza, és az eljárás a lehető leggyorsabban lezárható legyen.” Ugyan a „költségtakarékosságnak” és a „hatékonyságnak” a mérése kemény dió, de (noha blogiró nem jogász) a törvények be nem tartása ismereteink szerint bűntethető. Akkor miért éppen ennek a paragrafusnak a látványos áthágását nem szankcionálja soha senki?

A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló 2010. évi CLVII. törvény már foglalkozik az adatvagyon kezelésével, az informatikai rendszereket működtető szervezetek meghatározásával. De vajon foglalkozik-e valaki elegendő mértékben a nyilvántartásokban tárolt adatokkal, az adatok minőségével? Ismerjük-e az adatok előállításának, tárolásának, kezelésének a költségeit, hatékonyságát?

A jelentősebb, jogszabályok alapján elrendelt magyarországi adatállományok, felületesen összeírva, a következőek (messze nem teljeskörű és messze nem szakmai felsorolás):

1. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatállományai (személyi adat és lakcímnyilvántartás, útlevél nyilvántartás, közlekedési nyilvántartás, bűnügyi nyilvántartás, egyéni vállalkozók nyilvántartása, választói névjegyzék, stb.)

2.   Cégbírósági adatállomány,

3.   Ingatlan-nyilvántartás,

4.   Földhasználati nyilvántartás,

5.   Az MVH földhasználati nyilvántartása (MePAR),

6.   Kincstári Vagyonkataszter,

7.   Központi Statisztikai Hivatal adatállományai,

8.   NAV nyilvántartásai,

9.   Társadalombiztosítási nyilvántartások,

10. Foglalkoztatottsággal kapcsolatos nyilvántartások,

11. Oktatási nyilvántartások,

12. Műemlék-nyilvántartás,

13. Országos Erdőállomány Adattár,

14. Védett Természeti Területek Törzskönyve,

15. Kamarai nyilvántartások pl. a közjegyzői, ügyvédi kamarák nyilvántartásai

Vajon van-e arról egységes nyilvántartásunk, hogy mit is tárolunk ezekben a nyilvántartásokban? Vajon van-e arról központilag elérhető hiteles, karbantartott nyilvántartásunk, hogyan, milyen formában, milyen ábrázolásban tároljuk az adatokat ezekben az állam által költségvetési pénzből fenntartott nyilvántartásokban? Feldolgozta-e valaki egyszer is azokat a jogszabályokat együttesen, amelyek alapján ezeket a nyilvántartásokat létrehozták, vezetik, az adatokat karbantartják? Ellenőrizte-e valaki is, hogy ezek a nyilvántartások felépítése szakmai szempontból megfelelnek-e az 2012. évben elvárható minőségnek? Létezik-e arról nyilvántartásunk, hogy ezek az adatállományok mennyi redundanciát tartalmaznak, és ennek a redundanciának milyen szakmai és nemzetgazdasági következményei vannak? Hallottak-e a jogalkotók az adatállományok normalizálásáról (középiskolai tananyag, informatika tárgyból)?

Az adatok védelme, az adatállományokhoz történő hozzáférés szigorú szabályozása igen fontos, elengedhetetlen. De legalább annyira fontos lenne, hogy a különféle adatállományokban tárolt adatok hitelessége biztosítható legyen, az egyes állományokban tárolt adatok ne mondhassanak ellent egymásnak. Blogíró saját bőrén tapasztalta, hogy egyszer pár hónapig három közhiteles változatban létezett Magyarországon, mert a KEKKH, a Cégbíróság és az ingatlan-nyilvántartás egymástól eltérő módon tárolta édesanyja leánykori nevét (a dokumentumokat megőriztük…). És mégis csak egy fizetést kapott, sajnos.

Az adatvagyon kezelésének, és ezen belül a minőségbiztosításának alapvető feltétele a jogszabályi megfelelőség. Ennek első lépése lenne a nyilvántartások tartalmára és kezelésre vonatkozó jogszabályi előírások részletes elemzése, a törvényi szintű illetve ágazati jogszabályok közötti esetleges ellentmondások, átfedések feltárása és az adatok tárolásának, az adatok egységes matematikai, informatikai leírására vonatkozó jogszabályi szintű kötelező érvényű szabályrendszer megalkotása.

A jogszabályi feltételek megteremtését követheti az adatok minőségbiztosításának kötelező megvalósítása. A vagyonkataszterekben, nyilvántartásokban szereplő adatok hitelességének biztosítása nem csupán a jogszabályok elvei szerint kiemelkedő fontosságú, de a nagy értékű vagyon megfelelő adminisztrációja az adat-tulajdonosnak és az adatkezelőnek is fontos érdeke. Problémát jelent, ha nehezen vagy drágán oldható meg a változások követése, az adatok naprakészen tartása. Ennek hiányában viszont a jogok és kötelezettségek érvényesítése is jelentős problémákat okozhat. A nyilvántartások történetiségének elérhetővé tétele, ami egy közösségi oldalnak is már hétköznapi szolgáltatása, ugyancsak elengedhetetlen lenne, hiszen például egy ügyvédi ellenjegyzés hitelességének a vizsgálatakor nem igazán érdekes, hogy az adott ügyvéd a vizsgálat pillanatában szerepel-e a kamarai nyilvántartásban, hanem csak az érdekes, hogy a jogi cselekmény pillanatában szerepelt-e.

(jövő hétfőn folytatjuk)