Jó olvasni, „Idő: mindig és soha”

 Johann Nepomuk Nestroy – Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz

A színművek klasszikus formátuma az szokott lenni, hogy az első oldalon felsorolják a szereplőket, majd a helyszíneket, és e felsorolás végén, hogy a darab mikor játszódik. Ennek a darabnak a „stáblistája” alapján ez akár egy klasszicizáló színmű is lehetne, mert a szereplőink a következő tündérek:

• Sztellárisz, a tündérek királya (akinek akkor még semmi köze nem volt semmiféle videójátékhoz);
• Fortuna, a szerencse tündére;
• Amoróza, a szerelem tündére;
• Lumpacius Vagabundus, lump, vagabund, elzüllött tündér;
• Heppiend, Fortuna leánya,

és a halandók: „közönséges” varázslók, a varázslók fiai, fiatal és idősebb mesteremberek, és a mesteremberek leányai. Vagyis mindig két nemzedék, és ez később még fontos lesz. De mi ez az időmeghatározás?

Egyszer már írtunk egy hihetetlen nagy műveltségű középiskolai tanárról, aki számtalan, az egész életre, vagyishát természetesen az életben egyetlen fontos dologra, a párkapcsolatokra érvényes tanács mellett, többször is megemlítette: „A mindig és soha felcserélhető.” Vagyis jobb nem nagyon bízni az „örökké” érvényében, maradjunk a „most”-nál. Heltai ezt egyszerűbben írta körül: a darab „mindig ÉS soha” játszódik. Mindig, mert párkapcsolat örökké létezik, amíg ember létezik, és soha, mert sajnos tündérek (állítólag) nincsenek.

Ez a darab akár egy Faust vagy Ember tragédiája méretű dráma is lehetne, de sem Nestroy, sem Heltai nem Goethe és nem Madách. Sőt, az asszonyokhoz való viszonyuk is szerencsésebben alakult, mint Madách házassága, bár erről Nestroynak valószínűleg anno más volt a véleménye. Heltai viszont a második világháború közepén már 62 éves volt amikor átdolgozta Nestroy darabját, és akkor már tíz éve élt boldog házasságban, igaz, második, vagy ha esetleg a Gombaszögi Fridával kötött rövid házasságát is számoljuk, akkor harmadik feleségével. De ezt a Gombaszögi ügyet, ugye, ne bolygassuk, mert hihetetlen, hogy képtelenség kideríteni: vajon valóban összeházasodtak-e? Mindenesetre éppen eleget olvashatunk a Gombaszögi lányokról, talán igazat, talán nem igazat a Tündérlaki lányok számtalan változatában, amelyeket aligha véletlenül csiszolt Heltai szó szerint egy életen át. De inkább maradjon meg nekünk az illúzió, hogy Heltainak nem volt „bonyolult” a szerelmi élete… Hiszen a Néma levente szerelme is milyen szép…

Ennek a színdarabnak az alapkérdése is igen egyszerű: ki tudja jó útra téríteni a három lump mesterlegényt? Mi teszi jobbá az embereket: a pénz vagy a szerelem? Kinek erősebb a hatalma: Fortunáé vagy Amorózáé, aki itt a szerelem tündére. (Ilyen néven ma leginkább egy krumplifajtát lehet találni, talán azért, mert a szerelem a darabban is minden problémát legyőz, a krumpli meg talán minden éhséget, mint azt Nagy Frigyes porosz király is felismerte volt annak idején).

De pontosan kiket és miért kell megjavítani? Egyáltalán, mi az, hogy „lump”?

Nos igencsak valószínű, hogy a németből átvett „lump”, „lumpolni”, de még a „lumpenproletár” szavunk is mind ebből a lassan kétszáz éves osztrák népszínműből származnak. A „lump” a szótár szerint „olyan <ember>, aki gyakran. vesz részt éjszakába nyúló mulatozásban, kocsmázásokban; mulatós, korhely.” („unsolide leben, besonders mit viel Alkohol tüchtig feiern”)

A darab elég nehezen megszerezhető, az 1988-ban a Magyar Televízió által felvett zenés változatot alig-alig lehet előkeríteni, ezért nézzük végig gyorsan a szöveget. Az expozíció nagyon egyszerű: Lumpáciusz Vagabundus, a züllött, iszákos, kártyás, rossz tündér, hatalmába keríti a fiatalokat, és apáik ahelyett, hogy megkísérelnék (esetleg saját fiatalságukra még visszaemlékezve…) valahogy terelgetni őket, inkább a tündérkirályhoz futnak nyafogni, hogy tegyen csodát. Sztellaris, a tündérkirály, mint minden jól felkészült főnök nem dönt, nem kockáztat:

Apák, fiúk! Örök vita!
Két nemzedék kétféle szívverése!
Hogy melyik dobbanás a helyesebb,
A lassú-é avagy a sebesebb:
Nem dönti azt el senki. Én se.”

De végül csak delegálja a feladatot („dolgozzanak a beosztottak…”), és versenyt hirdet („küzdjenek is egymással a beosztottak, addig sincs energiájuk engem fúrni…”): ki győzi le Lumpáciuszt, Fortuna vagy Amoróza? Ad nekik három kísérleti egeret, azaz három halandó mesterlegényt, azokkal lehet szórakozni. Elsőként Fortuna próbálkozik, azzal, amire ő képes: gazdaggá teszi a fiúkat:

„Van itt milliószor millió forint,
Adok ha elfogy még egyszer, megint.”

Érdekes, hogy már akkor is a „milliószor millió” (vagyis az ezer-milliárd) forint volt a „sok pénz”. Ebből aztán a legények tudtak élni:

„Úgy élek én, ahogy ma Pesten élni kell.”
„De meddig és miből?”
„Nem érdekel”
[…]
„Száz szeretőm volt, száz kalandom,
Vezérigazgató úr volt a rangom”
[…]
Mit is csináljak ennyi könnyű pénzzel?

Igaz, ez utóbbi kérdés nem sokáig volt kérdés, mert kellő megalapozottsággal ezer milliárd forintot is nagyon gyorsan el lehet szórni értelmetlenül. (Persze csak a mesében, ez a mai Pesten már teljesen elképzelhetetlen.) Amikor meg már csaknem teljesen elfogyott, akkor a maradékot is el kell szórni, természetesen valami kocsmában:

Van még zsebemben öt-hatszáz forint,
A fene bánja, vesszen oda mind,
Báró barátom, ön meg én,
Három gavallér, három víg legény
A két csibe, s a vén fiastyúk,
A Disznófőnél elmulatjuk.

Sajnos Fortunának be kell látnia, hogy nem tudta megoldani a feladatot, jöhet Amoróza:

Hol megbukott a pénz, győz ott talán a báj.

Hát igen. „… nagy a szoknya hatalma”. Lenke, egy derék asztalos leánya, akit Amoróza a halandók közül segítségül hív, meglehetősen egyszerűen és praktikusan fogalmaz:

„Férjhez megyünk mindannyian leányok!”

Ezzel az egyetlen mondattal, meg persze a tettel aztán Lumpaciusz Vagabundus le is van győzve:

Három derék család,
Templomba jár, adót fizet ..,

Még egy kispolgári „ars poetica”-t is összehoz Nestroy, Heltai:

„Otthonosan és munkálkodva - csak egyedül így
Élvezheti az ember az életet tartósan.”
(„Häuslich und arbeitsam — so nur allein
Kann man des Lebens sich dauernd erfreu’n.”)

Mondjuk, ez elég érdekes hangzik a szerzők „szájából”, mert Nestroy élete bizony meglehetősen Lumpáciusz befolyása alatt állhatott, és Heltai az első világháború előtt (43 éves korági) szinte csak  „bohémregények”-et írt… De az régen volt.

Így aztán Heppiend, Fortuna istennő lánya is összefoglalhatja végül saját feladatát:

Valóra váltom mindazt, ami álom,
A szeretőket összeboronálom,
Átviszem őket minden akadályon,
Velünk a boldogság, a béke,
Jó minden akkor, hogyha jó a vége.

És mivel a tündérek királya nem túl demokratikus uralkodó, neki a három mesterlegény mellett még Lumpacius megjavítására is van megoldása:

„Mégis kifogtam így a gonoszon,
A boldogságba beleprofozom.”

De a megoldás azonos: Lumpaciusz kénytelen feleségül venni Amorózát, és mint jó férj kezdhet megjavulni…. Igaz, Amoróza nem túl 21. századbeli, egyáltalán nem modern módon kijelenti, hogy

„A hivatalt szögre akasztom,
Ezentúl én csak férjecskémnek élek”

ami lehet, hogy segít férjemuram megreformálásában, és hatalmát átruházza Heppiendre.

Heltai nagyon ismeri a színpadi hatásokat, ezért Heppiend még a tabló (a darab végi meghajlás) előtt előre jön, és az utolsó sorral „lebeszél” a színpadról:

„Hát odalent?”
„Kinek segítsek”

Igen, ezért jó olvasni, mert bizony "idelent" valóban nem árt néha pici segítség, egy-egy csodatétel, egy tündérből lett feleség. Hátha éppen most, itt a színházban (vagy a kanapén olvasgatva) sikerül. Hogy aztán a házasság esetleg mégsem lesz happy end? Ki van zárva…