Zola: A hajsza
NEM, ebben a minisorozatban NEM arról lesz szó, hogy ne lenne jó olvasni. Mi is Vörösmartyval értünk egyet: igenis ment a világ a
könyvek által elébb… De akkor miért ez a cím? Miért ez a borzasztó cím? Ki
lehet az az elvetemült, az a nagyon gonosz szülő, aki komolyan és minden
szégyenérzet nélkül arra gondol, hogy amit ő elkölt, amit ő felél, amit ő
felzabál, azt majd a gyerekeinek kell megfizetni?
És NEM, most nem egy újabb környezetvédelmi kiselőadás következik.
Vannak könyvek, amelyeket néha fáj elolvasni. Vannak
könyvek, amelyeket néha fáj kézbe venni. Így aztán vannak írók, akik műveit ma
már alig olvassák. Zola ilyen. Zola ma már nem része a NAT tananyagának sem. (Pedig
ő nem is volt kommunista…)
Zola „A hajsza” című könyvét fiatalon, első regényei sorában, 1871-ben írta, majd’ tíz évvel legnagyobbnak elismert alkotása, a Nana előtt. Mire megjelent, már egyértelmű volt: III. Napóleon belebukott a nagy nacionalizmusába, pontosabban 1870-ben legyőzte egy még nagyobb nacionalizmus, a német. Franciaország Sedan mellett csúfos vereséget szenved: a csata egyetlen napja alatt hadifogságba kerül 38 francia tábornok, 2830 tiszt, és több, mint 100.000 francia katona (ez annyi, mint ma Debrecen és Szeged, Magyarország Budapest után két legnagyobb városának teljes férfilakossága együttesen). Német Császárság néven megalakul az egységes Németország, Bismarck nagy álma, III. Napóleon császár pár pillanat alatt megbukik, külföldre kénytelen menekülni. A legyőzött Franciaország éhezik, kitör a kommün, amit ugyan gyorsan levernek, de a teljesen feleslegesen indított háború nyomai sokáig nem múlnak el. És Zola pontosan látta, hogy III. Napóleon 18 évnyi császársága alatt teljesen irreálisan mérte fel országa erejét, teljesen nevetségesen túlbecsülte saját szerepét, és teljesen hibásan tette tönkre a következő generáció életének jó részét. Zola kiválóan látja III. Napóleon borzasztó hibáit. Érdemes lenne tanulni belőle, még ha nagyon fájdalmas is olvasni.
Pedig III. Napóleon egyáltalán nem volt buta. Eleinte (1848-tól
52-ig) demokratikusan megválasztott elnöke volt Franciaországnak, de miután
megunta a demokráciát, a hadsereg által támogatva szerezte meg a korlátlan hatalmat.
majd egy jól kiválasztott népszavazási kérdésre, a nép valós többsége által
adott válasz alapján, természetesen nem saját hiúság miatt, hanem kizárólag a
közvélemény nyomására császárrá választatta magát. Ekkorra már egyértelművé
vált, hogy „Aki
szereti a császárt, szereti Franciaországot.” Kizárólagosan saját,
jól megválasztott híveivel vette körül magát, hiszen „Mi a legmohóbbak
közül választjuk majd ki a híveinket.” Ezek a hívek nem mondtak aztán
ellent annak, aki felemelte őket, gyorsan vagyonosodhattak is, és „a nagy
vagyonoknak a trón köré kell tömörülniük.”
III. Napóleon gyorsan átépíti, ha nem is az egész országot,
de Párizst. Hatalmas körutakat épít, nem is csúnyákat. Létrejönnek a ma is
gyönyörű és impozáns „Hausmann” körutak, mihez óriási telkeket kell venni,
eladni, kisajátítani. Párizs tényleg gyönyörű lesz, és eközben akinek kedvezett
a „szerencse”, az rendkívül gazdag is lehet. A szegény senkikből gyorsan gazdag
senkik lesznek. És akik végtelenül gazdagok lettek, jól is érzik magukat, mert
„Lám, ha az ember keres, nincs panasz.”
III. Napóleon 22 évnyi uralkodása után majd’ egy másik húsz
évnek kell eltelnie, mire az ország kiheveri a francia második császárság
diadalának költségeit. Húsz év nagy idő egy ember életében, nagy idő, különösen,
ha a gyerekeknek a szülők értelmetlen költekezése miatt kell küzdeni,
takarékoskodni, a feleslegesen felvett és elherdált hiteleket óriási áldozatok,
megtakarítások árán visszafizetni.
De húsz nehéz év csak az emberek életében fájdalmas, ez nem
nagy idő egy város, egy ország életében. III. Napóleon uralkodásától és
bukásától teljesen függetlenül a 19. század végi Franciaországban virágzik a
művészet, teljes pompájában van az impresszionizmus, és a forradalom 100.
évfordulójára rendezett 1889-es Párizsi Világkiállítás már ismét a „gloire”
jegyében zajlik.
Az ezt követő idők pedig már sok más, szintén „rossz olvasni” regény alapjait adták… Ha valaki nem olvassa Zola könyveit, akkor a történelmileg jelentéktelenné vált III. Napóleonra csak a francia tankönyvek emlékeznek, az ott érettségiző diákok nagy bánatára.
De inkább olvassuk őket, még ha fájdalmas is, mert érdemes.
(fotó: pixabay.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése