Egy gonosz főnök naplója – 7.: A szarka

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy cég, amelynek kezdett nagyon jól menni. Adott szép fizetéseket, és ha jöttek a számok (márpedig jöttek), akkor még jutalmakat is, és akinek csak egy kicsit is indokolni lehetett, vett a dolgozói számára céges autót (igaz, a lehető legolcsóbban, de erről már meséltünk). Beköltöztek egy szép, új irodaházba, ahol már mindenkinek hűtött-fűtött, szép nagy monitorokkal felszerelt irodája lett. A munkatársak jól kerestek, megelégedve ugyan nem voltak (az teljesen kizárt lenne), de egyre többen költöztek szép, új lakásokba, házakba, sokaknál volt már garázs is. Meg is lett az eredménye: kezdtek elkényelmesedni. Okosak voltak, becsületesek, nem lógtak túl sokat, de az emberi természet talán ilyen: szereti a kényelmet, főleg, ha megteheti.

Tudni kell azt is, hogy az új irodaház udvarán minden céges autónak saját parkoló jutott. Így aztán egyre többen közlekedtek úgy, hogy reggel beültek a kocsiba a házuk, lakásuk garázsában, több-kevesebb káromkodással eljutottak az irodába, ahol már várta őket a számukra fenntartott saját hely. Rendesen dolgoztak, jöttek az eredmények, azzal nem sok baj volt, de a fiatalok kezdtek egyre jobban elszakadni a valóságtól. Ki kellett találni valamit.

Van Budapesten egy csodálatos, elvarázsolt hely: a Nyugati téri aluljáró. Főleg annak is az egyik folyosója, ami a metró kijáratot köti össze a Westend legalsó szintjével. Ennek az oldalában jobbnál jobb üzletek sorakoztak: ruhaboltok, ahol kétszáz forintért teljes női nyári ruhát lehetett kapni, táska szaküzlet, ahol a gurulós bőrönd ára ezer forint alatt van. Sok szülő a gyermeke lelkére kötötte, hogy ha véletlenül erre van dolga, akkor inkább menjen fel a lépcsőkön, és a buszvégállomáson menjen át az áruházba, ezt a részt mindenképpen kerülje el. És ez a tanács nem volt oktalan.

Nos, a gonosz főnök annyira gonosz volt, hogy azt adta az elkényelmesedett kollégáinak feladatul, hogy legalább havonta egyszer menjenek el arra villamossal, és ezen a folyosón kötelező jelleggel menjenek végig. Időnként még ki is kérdezte, hogy melyik üzletnek változott éppen a profilja, milyen klassz árukat lehet ott látni. Merthogy akárhogyan is: az az igazi valóság, nem a cégautóból araszolás közben látott világ.

Mondtuk, hogy a főnök igen gonosz volt.

Ja, hogy hol itt a szarka?

Az új szuper irodaház úgy volt kialakítva, hogy a zárt udvarra egy kis átjárón lehetett behajtani. A környéken sok budai szarka élt (igazi madár, nem bolti szarka). Az egyik azt találta ki magának szórakozásul, hogy amikor egy ismerős autó megjelent az utcában, ha volt rajta csomagtartó-rúd (és elég sok autón volt, főleg a szervizesekén), akkor arra ráült, és a kis átjárón bevitette magát. Ott aztán felrebbent az egyik, főleg fiatal lányok által „lakott” szoba ablakába, bekopogott, és várt, legtöbbször nem is hiába. Abban a szobában valakinél mindig volt gyümölcs, kis eper, cseresznye, fürt szőlő, alma. Abból általában kitettek az ablakba egy keveset, amit madarunk lelkesen elfogyasztott, majd kirebbent a tető felett a ház előtt álló fára, és várta a következő kocsit. Amit az egész cég csodált: soha nem ült rá idegen autóra, pontosan tudta, melyik fog bekanyarodni az udvarra! (Pedig az autók igencsak átlagosak voltak: az egyik francia márka középkategóriájú kocsijai, és még a színük sem volt azonos).

Mert a főnök ugyan nagyon gonosz volt, de a szarka meg nagyon okos.

(Kép forrása: pixabay.com)