A gonosz főnököket nem csak utálják, sokszor irigylik is, mert ők annyit járják a világot. Lehet folyamatosan, általában havonta, de néha hetente ide-oda repülni, utazni, világot látni. Utazni pedig szinte mindenki szeret. (Erről is írtunk már, kicsit régebben.)
Az már korábban kiderült, hogy a cég, ahol a gonosz főnök dolgozott, francia tulajdonban volt. A központ tehát nyilvánvalóan Párizsban. És oda nyilvánvalóan sokat kellett utazni. „Milyen jó a főnöknek! Mehet megint Párizsba!”
Párizs valóban
gyönyörű, Párizs valóban a fény városa. Tehát Párizsba menni jó dolog. Főleg
akkor, ha az ember egyetlen napra kell kimenjen, a negyedévente (vagy ha gáz
van, akkor havonta) szokásos beszámolásra. Ilyenkor indulás a 7:05-ös járattal,
ami nem sokkal kilenc után már ott is van. Igaz, ehhez legkésőbb hatra kinn
kell lenni a reptéren. (A „business” utasnak, ha nincs feladott poggyásza,
akkor elég ennyivel előbb megérkezni. Feladott poggyász nélkül utazni viszont
azt jelenti, hogy a „jelmez”, az öltöny, a fehér ing, a fekete cipő az utason
kell legyen, a kicsi táskába a notebook és a beszámoláshoz szükséges papírok
mellé már csak a vésztartalékokat tartalmazó neszesszer, egy váltás ing, és egy
tartalék gatya fér be. A lányokon mindehhez még tűsarok is kötelező. Abban
igazán jópofa futni a reptéren, amikor felhangzik a „Last call for Ms. XY, please boarding immediate!”)
Amint a gép landolt, a lehető leggyorsabban rohanni kell a közvetlenül a reptér
mellett lévő „nagyon elegáns” négycsillagos szállodába, mert logikus módon
annak egyik nagy termében tartják az ilyen beszámolókat. Logikus, hiszen a
kollégák többsége hasonlóképpen a világ valamely távoli tájáról „zuhan be”,
szerencsére csak képletesen ugyanarra a reptérre.
Itt aztán meg
kell találni a sok egyforma terem közül az adott gonosz főnöknek megfelelőt.
Vigyázni kell, mert a szomszéd ugyanolyan teremben ugyanolyan sötét öltönyös,
kiskosztümös gonosz férfiak és nők, legtöbbször ugyanolyan jó minőségű számítógéppel
ugyanolyan beszámolót tartanak, csak a hajtókán egy másik cég picike
jelvényével. Akár helyet cserélhetnének, lehet, nem is venné senki észre. A
mondatok szinte azonosak: „Miért nem teljesítetted a tervet?”, „Miért nem adták
el többet?”, „Miért panaszkodnak rád az ügyfelek?”, „Miért…”, „Miért…”, „Miért…”.
„Mikorra fogod teljesíteni a tervet?”, „Mikorra fogsz többet eladni?”, „Mikorra
nem lesz több ügyfél-panasz?”, „Mikorra…”, „Mikorra…”, „Mikorra…”.
Az ilyen
beszámolók szinte minden esetben délelőtt 10-től este hatig tartanak. A
szállodákban szinte mindenhol egyforma, nagyon elegánsnak látszó, de borzasztó
kényelmetlen székek vannak. Ezeknek a székeknek egyetlen fontos jellemzőjük,
hogy egymásra lehessen tenni őket, és kis helyen lehessen raktározni. (Az, hogy
ülni is lehessen rajtuk, nem igazán fontos, hiszen nem a személyzet ül rajtuk.)
Az ilyen tárgyalókban szinte mindegyikben azonos a „bekészítés”: a végtelen
mennyiségű kávé, tejjel, tejporral (erről már írtunk, sőt manapság már növényi
izével is). Azonosak a mindig jól kinéző, fűrészpor ízű teasütemények, és az
ebédre behozott, mindig, mindenhol azonos szendvicsek is. „Milyen jó a
főnöknek, ott lazacos szendvics is van mindig!” (Tényleg mindig van.)
Este hattól
tízig aztán van még egy „díszvacsora”, természetesen ugyanabban a szállodában.
A vacsora alatt „kötetlen” csevegés keretében a nagyon nagy és még gonoszabb
főnökök immáron kötetlenül tolják le a kisebb gonosz főnököket, csak már nem a
cégnél kötelező „nappali” közös nyelven (szinte mindenhol angolul), hanem
„privát” nyelven, adott esetben franciául (német cég esetén németül, japán vagy
koreai cég esetén japánul vagy koreaiul, és az már tényleg izgalmas.) Valójában
mindegy is, hogy miért kell letolni valakit, valami ok mindig akad (és
valóban!).
Este tízkor
aztán minden gonosz főnök összeszedi magát, átrohan az utolsó „shutle bus”-szal
a reptérre, hogy elérje az éjféli gépet. Érdekes módon éjfél környékén még
Európa összes nagy (és kis) városába indul egy-egy utolsó járat, a business
osztályon tele öltönyös és kiskosztümös nagyon fáradt utasokkal, a turista
osztályon meg vékonypénzű egyetemista diákokkal. A gép kettő, fél három felé
landol, és a gonosz főnök hajnali négyre már talán ágyban is van. Felesége (ha
még van neki) természetesen felébred, és szimatolni kezd, hogy vajon kivel és
hányszor csalta meg aznap.
De jó neki!
(Kép forrása: pixabay.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése