A számítógép, mint írógép I.: az informatika helye

Ezt az anyagot éppen tíz éve kezdtem el írni, és egy dokumentumfilm szinopszisának készült. Akkor nem közöltük, remélve, hogy vagy leforgatjuk a filmet, vagy a gondok majdcsak megoldódnak maguktól. Mivel ma szinte éppoly időszerű, mint akkor volt, talán érdemes átgondolni ismét. Hétfőnként most ezzel provokálom olvasóimat.

Az informatikai vezető, az egyre inkább terjedő és az angol nevének rövidítéséből származó elnevezéssel, a „CIO”, a világ vezető vállalkozásainál mindig a csúcsvezető, a vezérigazgató közvetlen beosztottja. Sokszor még ennél is rangosabb, a csúcsvezetővel azonos szinten áll, közvetlenül az Igazgatóságnak tartozik beszámolni, akárcsak a „vezér”. Számos elemzés alapján feladata még a vezérigazgatóénál is fontosabb, mert a csúcsvezető munkaidejét nagymértékben igénybe veszi a cég képviselete, a hasznos reprezentáció, a magas szintű kapcsolatépítési tevékenység. A CIO-nak ezt a fontos szerepét nem csodálhatjuk, hiszen ma már mindenhol az általa felügyelt tevékenység minősége határozza meg az egész intézmény eredményességét. A telekommunikáció, a pénzügyek hiteles adminisztrációja, a bevételek és kiadások másodpercre pontos követése, az iratok, dokumentumok előállítása, továbbítása, tárolása, visszakereshetősége elengedhetetlen, és másképpen, mint informatikai eszközökkel már megoldhatatlan. A biztonságosan működő szervezetek esetén a helyes működés szabályai is egyre inkább a számítógépek algoritmusaiban, mint a dolgozók bezárt asztalfiókjaiban találhatóak. Nem csupán a raktárkészlet nélküli autógyártás, de a vállalkozók viselkedésének elemzésén alapuló adóellenőrzések is jól felépített matematikai modellek és az azokat megvalósító infokommunikációs rendszerek által irányított munkafolyamat-szervezés által érik el hatalmas hatékonyságukat. Nálunk azonban ez még nincs így, a vállalkozások szűkebb vezetésében második helyen hagyományosan a nagyon szigorú pénzügyi igazgató, mellette pedig az értékesítési igazgató, jogi vezető szerepel. Régebben jelentős szerepük volt a termelési igazgatóknak is, de ők mára szinte teljesen kiszorultak a felsőbb vezetésből.

Aki elég öreg, emlékszik, hogy az informatika hazai elterjedésének kezdetén, a XX. század 70-es 80-as éveiben az informatikai vezetők éppen ennek, a műszaki részlegnek voltak a beosztottai. Két okból. Egyrészt, mert a 70-es években Magyarországon az informatika a bank- és pénzszektor szinte teljes hiánya és a nagy teljesítményű számítógépek embargója miatt leginkább az energia- és hadiipar „polgári” területein kezdte meg hódító útját. Amikor az állami tulajdonban lévő „vállalatoknál” még fel sem merült akár csak a könyvelés számítógépesítése sem, akkor már itthon is léteztek az európai összehasonlításokat kiálló, az akkori színvonalon valóban kiváló számítógépes folyamatirányító rendszerek az ország nagyobb üzemeiben. Kellemes kivételek, kényelmes munkahelyek voltak még a különleges helyzetben lévő, ilyen-olyan okból kiváltságokat élvező szakmai műhelyek, például a PMSZK (Pénzügyminisztérium Számítóközpontja), és egyes ágazati számító-központok, mint az Építőipari vagy a Nehézipari Minisztériumé („SZÁMGÉP”, „ÉGSZI”, „KGISZI”, „NIMIGÜSZI”), vagy később az Állami Számítástechnikai Szolgálat (ÁSZSZ).

Az informatikai vezető ilyen besorolásának magyarázata, hogy akkoriban a műszaki végzettségű termelési vezető értette meg leginkább, miről is beszél egy informatikus.Manapság viszont az informatikát legtöbbször a gazdasági területnek rendelik alá, igen sokszor már csak a negyedik vezetői szinten találhatjuk, a pénzügyi vezérhelyettes alatti beszerzési vezető alatt szerepel. Ha elfogadnánk - mint ahogy képtelenek vagyunk elfogadni - azt a gondolkodást, hogy az infokommunikáció feladata mindössze hardver és szoftver eszközök, telefonok és számítógépek beszerzéséből és üzembeállításából áll, akkor ezt a besorolást helyesnek is vélhetnénk. Ezt a helyzetet csak erősíti, hogy az informatikai vezetők szinte kivétel nélkül mind műszaki végzettségűek, igen ritkán rendelkeznek kiegészítő gazdasági (pénzügyi, vezetés-elméleti, humánpolitika-elméleti) képzettséggel, ezáltal érdemben legtöbbször nem is képesek, igaz, nem is akarnak igazi partnerei lenni a felsőbb vezetésnek. Sokan nagyon szeretnek megbújni kellemes kis fészkükben, valahol a hátsó udvarban, távol a főnökségtől.

Az informatika „lecsúszásának”, vagy inkább „fel nem emelkedésének” az informatikusok „szakbarbárságán” kívül még sok egyéb oka is van:

• A pénzügyi vezető, aki támogathatná az informatikát, Magyarországon ritkán támogatja. A pénzügy nálunk legtöbbször csak „könyvel”, csak bizonylatokból dolgozik, magasabb szintű tervezés, modellezés, „mi lenne ha…” esetek feldolgozása a legtöbb helyen alig folyik. A pénzügy köszöni szépen, az adatok rögzítésén és tárolásán kívül még alig igényel matematikát, modellezést, komolyabb informatikai támogatást, hiszen a jobb tervek által megvalósuló nyereségből ritkán részesül, csak konfliktusokat szül, ha előre látja egy-egy megoldás értelmetlenségét.
• Az értékesítés leginkább a kapcsolatokon, jól bejáratott sablonokon alapszik. Móricz Rokonok című regényéből lehetett aktuális filmet készíteni, a vevői szokások, a piaci szereplők mozgásainak, a termékek eladhatóságának részletes elemzése, modellezése ritkán kell egy hazai vállalatnak.
• A termelési vezetők sem sok helyen igénylik saját termelésük részletes mutatóinak megismerését. A jelenlegi képzési rendszer alapján a termelési vezetők legtöbbször nem is képesek a stratégiai döntéshozók partnerei lenni, ennek szakmai megalapozottsága sokszor hiányzik. A költségek részletes elemzését, a kontrollingot, ha létezik is, mindenki tisztán a pénzügyi feladatának tekinti. Általánosan elfogadott játék az is, hogy minél több költséget, például magukat az informatikai költségeket is elkenjük „általános” költségnek, meg sem kíséreljük mérni a felhasználás célját, értelmét, eredményességét, pedig egy igazán jó, modern, folyamatelvű kontrolling-rendszerből azonnal kiderülne milyen sokat meg lehetne takarítani.
• A közigazgatásban is csak az adatok bevitele, tárolása és egyszerű visszaolvasása a megszokott feladat, hatékonysági számításokat, szervezési modelleket, előzetes hatásvizsgálatokat készíteni nem divat. Elektronikus úton dokumentumokat előállítani, továbbítani, tárolni, noha jogszabályaink lehetővé tennék, nemigen merünk, a kékkel aláírt és lepecsételt papíroktól nem tudunk szabadulni. Az adatok semmire sem használását pedig ráfogjuk a valóban nem minden mondatában tökéletes adatvédelmi törvényünkre.

(jövő hétfőn folytatjuk)