Kaukázusi juhász

 

 

(Kép forrása: Pixabay)

Fő feladata a nyáj védelmezése, farkasoktól, medvéktől, sakáloktól, más ragadozóktól és az idegen emberektől. Robusztus megjelenése elriasztja a betolakodókat. A felügyeletére bízott területet egy-két fajtatársával együtt elszántan és szívósan őrzi. A családból mindenkit a falka tagjának tekint, gazdát, gyereket, háziállatokat egyaránt, és ennek megfelelő vehemenciával védi is azokat. Szívós, erős állat. Magasság: a kanok esetében 72-75 cm (de minimum 68 cm). Testsúly: a kanok esetében minimum 70 kg.

(Forrás: Wikipedia)

Valamikor nagyon régen, tán még az ősidőkben, 1990 környékén hirtelen megnyíltak az ország határai. De nem csak az emberek előtt, hanem árukat is sokkal könnyebben lehetett behozni. Jöttek is Gorenje hűtők a Wartburgok tetején, majd pár hónappal később a használt gépkocsik százával, ezrével. Blogírónak akkor már megvolt a kéttonnás svédacél, amivel, „mint az közismert”, olyan jót szánkózott (többek között) a Graz környéki autópályákon. Szép, közel ötméteres, ezüstmetál csoda volt. Volt benne már kilométer rendesen, de a hathengeres dieselmotornak az meg se kottyant. (Blogíró sokkal az eladása után, még az autó 12 éves korában is összefutott a kocsival egy kiállításon, mikor már egy borzasztóan rendetlen grafikus srác használta, már jóval 300.000 kilométer felett, a hátsó ülésén tele mindenféle papírholmival.)

Mivel akkoriban nagy divat volt a kocsik ablakát betörni, és ellopni belőlük a rádiót, amit aztán fillérekért lehetett csak eladni, az ilyen feltűnő dögöket érdemes volt nem az utcán parkoltatni. Akkoriban zajlott a Ferencvárosi Tömbrehabilitáció, bontottak, építettek folyamatosan. A híres, hírhedt Haller utca környékén új, négyemeletes házak épültek, a pincében már nem szenes boxokkal, hanem szép nagy teremgarázsokkal. Egy igencsak élelmes üzletember, ilyenből akkoriban volt sok, kibérelte az egyik ház egész garázsrészét, majd egyenként adta tovább a beálló helyeket, persze tisztességes (vagy inkább tisztességtelenül nagy) haszonnal. A Vadkeleten ez akkor normális volt, és mivel igencsak sok olyan kocsi volt, amelyiknek a gazdája nem szerette volna az utcán látni szeretett kedvencét, nagyon jól ment az üzlet. De azért a majd száz, nagyértékű cuccra vigyázni is kellett, annál is inkább, mert (tűzvédelmi okokból, mind minden professzionális garázsban) a kocsik mellett ott kellett hagyni a kulcsot is, amit egy lezárt vasszekrényben őriztek. Az őrzésről pedig a folyamatosan jelenlévő személyzet mellett egy kutyuska is gondoskodott.

Egy kaukázusi juhász. Egy hatalmas, gyönyörű kan.

Ő nappal be volt zárva egy nem túl kicsi, meglehetősen vastag rudakból álló ketrecbe, éjjel viszont szabadon kóborolhatott a birodalmában. Ilyenkor különösen fontos volt betartani a bejáratnál több példányban is kinn logó táblán található feliratot, miszerint a garázsba este tíz és reggel hat között kisérő nélkül belépni nagyon szigorúan tilos. Csöngetésre először kicsoszogott az éppen szolgálatban lévő felügyelő, megnézte jó alaposan, ki szeretne bejönni, és ha ismerős volt, akkor hátracsalogatta a kutyust a helyére, és csak azután nyitott ajtót. Blogíró sokszor érkezett meg éjszaka, már jól ismerte ezt a procedúrát, no meg őt is jól ismerték. Még a tulajdonossal is jóban voltak, mert bár nagyon eltérő volt személyiségük, de a tulaj valahogy tisztelte a „doktor urat”, blogírónak pedig kifejezetten tetszett az a pedáns rend, ami a garázsban uralkodott. Hiába, a jó szervezéshez, tiszta, rendezett környezethez nem kell feltétlenül hat nyelvvizsga és kilenc diploma.

Történt egyszer, hogy az eb pár napig nem volt szolgálatban. Mint kiderült, vendégségben volt egy menyasszonynál. Született is a barátságból három szép kölyök, amelyek közül egy leányka, a szokások szerint a hím tulajdonosáé lett. Amint el lehetett választani, a kisasszony meg is jelent a garázsban, de lévén hogy az egész kutya akkor még alig volt nagyobb mint egy elhízott macska, természetesen szabadon mászkált mindenhol. És persze mindenkivel megbarátkozott, akivel a gazdi is jóban volt. Így lettek blogíró és a kaukázusi kis hölgy nagyon jó barátok. A kutya hihetetlenül okos állat, erről Csányi professzor sok-sok könyvet is írt, így amikor csak blogíró nyitotta az az ajtót (nappal persze), a kutyus már ott is termett, és kötelező volt egy kicsit dögönyözni.

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok. A kiskutyából már csaknem felnőtt hölgykutya lett. Gyönyörű példány ő is. Az volt a terv, hogy a tulaj vesz még egy garázst (akkoriban arrafelé tényleg szinte gomba módra nőttek ki a földből az új házak), és ott fog őgyönyörűsége szolgálni. De még nem volt kész az új hely, így apja és leánya ketten éltek elég békésen egymás mellett a régi garázsban.

Történt egyszer, hogy egyik délután, munkaidő végén, amikor elég nagy volt a forgalom, blogíró véletlenül nem egyedül, hanem egy hölggyel együtt érkezett a garázsba. Délután öt óra lehetett, blogíró minden gondolkodás nélkül nyitotta az ajtót (mint említettük volt, a garázsban pedáns rend uralkodott). Együtt léptek be, a hölgyet előre engedve (pedig az már akkor sem volt „PC”). Igen ám, de egyszer csak felhangzott a nagyon hangos, vidám csaholás, és négy, párnás, szőrős talp csattogása a kemény padlón. Sajnos a hölgy nem volt ebszakértő, húsz méterről nem ismerte fel, hogy ez nem a majd’ száz kilós hím, hanem egy filigrán „kis” nőstény, a csaholásból nem hallotta ki az üdvözlést. Ő csak annyit érzékelt, hogy ezerrel rohan egy meglehetősen nem kicsike kutya feléje (vagyis hát a mögötte álló cimbora felé, de azt sem tudhatta), és irgalmatlanul megijedt. Rettenetes, talán tényleg halálfélelem közeli sikolyok között kirohant az ajtón, csaknem egy autó alá ugorva meg sem állt csak a túloldani járdán, és ott is igencsak kapkodta szegény a levegőt. Hosszú percekbe telt, amíg két nagy pohár vízzel sikerül valamennyire megnyugtatni. Pár nap múlva a tulaj aztán megkérte blogírót, hogy búcsúzzon el szépen új barátnőjétől, mert addig, amig fel nem épül a másik garázs, kiviszi a házához Budafokra, mert nem szeretne még egy ilyen kellemetlen helyzetet okozni.

Hát igen, egyszer minden szerelem véget ér.