Kérdések a rossz oldalról

„Pali emlékére”

Szögezzük le a kezdet kezdetén: blogíró szerint az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden formája, még a legkisebb mértékű is elítélendő, legyen az bármilyen erőszak és bármilyen hatalom. Ez blogíró több száz oldalnyi jó vagy rossz (inkább rossz…) írásából bizonyosan kiderül, ezt felesleges lenne újra alátámasztani. De borzasztó vita van ma kialakulóban az önmagát műveltnek mondó világban. Egy olyan vita, amely mindenkit érint, amely élethelyzet mindannyiunk, igen, remélhetően csak kisebb és nem nagyobb mértékben mindannyiunk életében előfordult, és amely vitában mindenkinek állást kellene foglalnia.

Blogíró mégis csendben maradt volna, mert azonnal tudta, hogy ha megszólal, akkor ő bizony a „rossz” oldalra fog állni. De kapott egy telefont egy nagyon kedves régi nőbarátjától (maholnap már a barátnő szót sem merjük leírni…), és így most azt gondolja, mégis írnia kell. Vállalva a mocskolódó FB kommenteket, vállalva esetleg a legőszintébb önvizsgálat után is kimondható: bizonyosan hazug #metoo bejegyzéseket.

Mert erről lesz szó. Három idézetben, megválaszolhatatlannak látszó kérdésekkel.

Volt egy adás, egy olyan adón, amelyet blogíró ist’biz soha nem néz. De akkora nyilvánosságot, annyi elutasítást kapott, hogy utólag megnézte a felvételt. Ebben volt egy nagyon elítélt mondat:

Egy: „Vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem”

A párizsi fenékcsipkedő az első világháború idején még közismert fogalom volt. Soha, senki nem tekintette követendő példának, szerencsére mára már kipusztulóban van. De létezett, szabadon járkálhatott, és megörökítést nyert többek között egy olyan könyvben, amelyben a világirodalom egyik legtisztább, legkedvesebb nőalakja szerepel. Eric Knight Légy hű önmagadhoz című szuperromantikus könyvét minden kamasznak el kellene olvasnia, akár még Knight másik, agyonolvasott könyve, a Lassie hazatér helyett is. Ebből a könyvből vettük a következő idézetet.

Kettő: „Vannak rendes lányok, és vannak nem rendes lányok, ennyi az egész. És ha egy nem rendeset fogsz ki magadnak, akkor a pokol is az ígéretek földjének számít, ahol majd megnyugodhatsz egy kicsit halálod után. Ha meg egy rendeset kaptál, akkor a halálod után szívesen mész a pokolba is, mert tiéd volt az egész mennyország, amelyet férfi csak kívánhat magának.”  (fordította: Nemes László)

Ilyen egyszerű. Vannak rendes férfiak, és vannak nem rendes férfiak. És ha a fenékcsipkedő ki is hal lassan, észre kellene venni, hogy a probléma kicsit sem új. Ráadásul számtalan, kiváló elemzése is készült itthon is, magyar nyelven is. Az egyik legjobbat ki más, mind Karinthy Frigyes készítette el a „Menj, és add el magad!”írásában.

Három: „…akadt olyan férfi, aki csak többet volt hajlandó felajánlani, mint amennyire szükségem van, annyit semmi esetre... Kaláccsal kínáltak, ha „megértem” őket - ők nem voltak hajlandók „megérteni” egyszerű óhajomat, hogy kenyérre van szükségem. Ékszer és pezsgő bőven szerepelt az ajánlatban - egy tányér leves ritkábban.”

(A mondatokat természetesen egy nő mondja.)

Ilyen egyszerű. Három idézetben összefoglalható.

Blogíró mégis bizonyosan jobban tette volna, ha csendben marad, mert a konklúzióban ő bizony most a rossz oldalra fog állni. De kapott egy telefont egy nagyon kedves régi nőbarátjától, aki elmondta, hogy meghalt a nála húsz évvel idősebb férje, kivel harminchat évig élt boldogan. Pali még a háború előtt született, világéletében tökéletes, régimódi úriember volt, sokan ki is nevették ezért. De sokszor mesélték feleségével együtt nevetve, hogy a harminchat évet megélt igaz szerelmüket a lány formás fenekének látványa indította el. Amely popsi kicsit sem véletlenül volt „jókor volt jó helyen”, és nem lett feljelentés sem az egy kicsit sem véletlen érintésből. Amit egy valódi úriember keze művelt, még a házasság előtt, engedélykérés nélkül.

Merre tovább? Mi lesz most? Hol a határ? Hol fogunk megállni?

A „nem az nem”, de szabad-e tévedni, szabad-e félreérteni egy csillogó tekintetet? Mindent ki kell mondani? Szó szerint? Kimondva, a dolgokat nevén nevezve elvész a varázs. Tilos a csoda, a gondolat kitalálása, a titkos vágyak beteljesítése? Hogyan üzenheti meg egy nő, hogy mi a titkos vágya? Hogyan üzenheti meg egy férfi, hogy mi a titkos vágya?

A „nem, az nem”, de szabad-e észrevenni egy íróasztalon áthajló mély dekoltázst? Szabad-e egy íróasztalon mély dekoltázzsal áthajolni? Egy vonzó tekintet is hatalom. Mennyire lehet fontos az adott cél elérése? Mit érhet meg az adott cél elérése? Hol kezdődik a gyűlölt áldozathibáztatás és hol végződik a játékos cicázás? Hol kezdődik a szemét kihasználás és hol végződik a buta félreértés? A „nem, az nem”, de szabad-e ajtócsapkodva kimenekülni egy értekezletről, ha a szemben ülő kolléganő a feje fölé emelve mindkét kezét vékony blúzban nyújtózkodik?

Merre tovább? Mi lesz most? Hol a határ? Hol fogunk megállni?

Hogyan fognak indulni a szerelmek? Hogyan fognak kezdődni a házasságok? Archiválni kell minden kezdeményező e-mail-t? Írásban, két tanú előtt, magánokirat kibocsátásával engedélyt kell kérni minden spicces simogatásra?

És miért csak a szexuális erőszakot gyűlöljük? Miért nem gyűlöljük legalább ennyire látványosan a zsarolással kikényszerített szerződés-aláírásokat? És miért csak a szexuális prostitúción háborodunk fel? Hol ítéljük el a súlyos szakmai prostitúciót? Hol ítéljük el a tudatosan hamis szakvélemények íróit? Hol ítéljük el a korrupt szerződések elfogadóit? Hol ítéljük el a pénzért, hatalomért bármire hajlandó férfiakat és nőket?

Természetesen vannak védhetetlen, védeni nem szabad, szigorúan elítélendő cselekedetek. A köztörvényes bűnözés büntetőjogi kategória. Az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden formája elítélendő, legyen az bármilyen erőszak és bármilyen hatalom. De ezek a kérdések sürgős választ várnak és a választ aligha a bulvármédia fogja megadni.

Lehet, hogy az önmagát műveltnek mondó világ mégsem annyira művelt?

A házasság még nem mentesít a szerelem alól…

Andreas Capellanus: De Amore (kb. 1186.) alapján

Blogírónak mostanában egy kicsivel, sajnos csak egy nagyon kicsivel, de mégiscsak több szabadideje született, és ezzel egy régi-régi vágya is teljesült: elkezdhette végre olvasni Szerb Antal két irodalomtörténetét. Két csodálatos művet, „A világirodalom történetét” és „A magyar irodalomtörténetet”. A világirodalom történetében, még egészen az elején, lehet találni egy nagyon érdekes pár soros utalást. A csaknem ezer oldalból ez alig negyed oldal.

Pár sor.

1186 táján íródott egy mind a mai napig hasznosnak gondolható kis könyvecske (latinul): "A szerelem törvénykönyve" (pontosabban: "Az udvari szerelem törvénykönyve"). Fülöp Ágost francia király udvarában készült, még nem Párizsban, hanem Provance-ban. Akkor még Párizs, a szerelem fővárosa is csak egy picike kis település volt. A könyvnek még talán magyar vonatkozása is van, mert nem kizárt, hogy akkor és azért született, amikor III. Béla, az egyik legsikeresebb és talán legkevésbé ismert magyar király 1186-ban feleségül vette Fülöp Ágost, az ugyancsak igen sikeres francia király húgát.

Ebben a könyvben található sok-sok igaz mondat között harmincegy tömör megállapítás a szerelemről:

1. Marriage is no excuse for not loving.
2. He who is not jealous can not love.
3. No one can be bound by two loves.
4. Love is always growing or diminishing.
5. It is not good for one lover to take anything against the will of the other.
6. A male cannot love until he has fully reached puberty.
7. Two years of mourning for a dead lover are prescribed for surviving lovers.
8. No one should be deprived of love without a valid reason.
9. No one can love who is not driven to do so by the power of love.
10. Love always departs from the dwelling place of avarice.
11. It is not proper to love one whom one would be ashamed to marry.
12. The true lover never desires the embraces of any save his lover.
13. Love rarely lasts when it is revealed.
14. An easy attainment makes love contemptible; a difficult one makes it more dear.
15. Every lover turns pale in the presence of his beloved.
16. When a lover suddenly has sight of his beloved, his heart beats wildly.
17. A new love expells an old one.
18. Moral integrity alone makes one worthy of love.
19. If love diminishes, it quickly leaves and rarely revives.
20. A lover is always fearful.
21. True jealousy always increases the effects of love.
22. If a lover suspects another, jealousy and the efects of love increase.
23. He who is vexed by the thoughts of love eats little and seldom sleeps.
24. Every action of a lover ends in the thought of his beloved.
25. The true lover believes only that which he thinks will please his beloved.
26. Love can deny nothing to love.
27. A lover can never have enough of the embraces of his beloved.
28. The slightest suspicion incites the lover to suspect the worse of his beloved.
29. He who suffers from an excess of passion is not suited to love.
30. The true lover is continuously obsessed with the image of his beloved.
31. Nothing prevents a woman from being loved by two men, or a man from being loved by two women. 

(harvard.edu alapján)

Magyar fordítást nem sikerült találni, de a mondatok elég egyszerűek ahhoz, hogy átlagos angolismeret elég legyen a megértésükhöz.

Még egyszer mondjuk: ezek a mondatok több, mint nyolcszáz évesek. Hol volt akkor internet? Hol volt akkor számítógép? Hol volt még akkor könyvnyomtatás? Sehol. Messze sehol. De szerelem volt. És a szerelem, jól láthatóan, azóta sem változott semmit. Abszolút semmit.

Causa coniugii ab amore non est excusatio recta.

Tessék megfogadni!

(Kép forrása: pixabay.com)

„Új rablói vannak a nyárnak”

In memoriam B.GY.

B. egy kiváló középiskolai tanár volt. Sokat lehet róla olvasni az interneten, de mi egy kicsit (nagyon) más jellegű történetet mondunk el róla, ezért igyekszünk nem megmutatni kilétét. „Csak” emberségét, okosságát.

Az első történet az emelkedő padsorú kémia előadóban játszódott. A mai napig nem tudjuk, hogy B. mit látott, hiszen ő mindegyikünket látta, mi meg nem láttuk egymás arcát. Ez már soha nem fog kiderülni. Általában nagyon csúnyán veszekedett, ha beszélgettünk az órán, néha még oda is vágta a krétát a lépcsőhöz, hogy térjünk már észre, de ez egyszer szinte lágyan engedett el egy kicsit sem a kénhidorgén kémiai leírásához tartozó mondatot:

„Ha a kedveseteknek éppen kandúrkodni van kedve, soha ne mondjatok neki nemet!

Kifordultunk a padból. Ez még azoknak is sok volt, akik már „tartós” párkapcsolatban éltek, de akkor, 16 évesen, a társaság egy része még igencsak szűz volt. Blogíró is felkapta a fejét, mert neki ugyan első kedvese soha nem mondott nemet, de még kicsit lelkiismeret furdalása volt, amikor tanulás helyett a „je t’aime”-ot hallgatva ölelték egymást szinte minden délután. Kicsiny, kemény keblű barátnőjével a „Héja-nász az avaron” volt a kedves versük, és nagyon komolyan hitték, hogy amit művelnek egymással az nem csak tornamutatvány.

A mondatnak éppen úgy nem volt folytatása, mint ahogy előzménye sem. Legalábbis ott, az iskolában. Hogy a negyvenhat félig gyerek, félig felnőtt (mert negyvenhatan jártunk akkor éppen az osztályba), hogy a negyvenhat ember szerelmi (és nem csak a szexuális) életére mekkora nagy hatással volt, érdemes lenne megvizsgálni. Mert, hogy nagyon nagy volt, az nem kétséges.

A másik történet is elég jellemző rá. B. kémia, latin és görög szakos tanár volt, de persze görögöt nem taníthatott sehol a hatvanas évek végén. Egyszer elmaradt egy magyar óra, mert az erősen műveltséghiányos magyar tanár éppen valamilyen fontos párt-továbbképzésen vett részt. B. jött be, és megkérdezte, hol tartunk? Babitsnál. Az jó, mondta, akkor szakszerű helyettesítés lesz, az duplán fizet. Nevetni nem mertünk, de nem értettük. Ő? A kémia-tanár? Szakszerűen? Hogyan? Mit tud ő Babitsról?

Annyit tudott, hogy elkezdett sétálni a padsorok között, és elkezdte mondani a Jónás könyvét.

Fejből. Nem kellett neki hozzá semmi. Csak a feje.

Ennek lassan ötven éve. B. már nem él, sokan, sajnos már nagyon sokan az osztálytársak közül is elmentek. Blogíró első kedvese, akivel oly sok délutánt csupaszkodtak át, nagyon beteg. De Babits verssorai azóta sem felejthetőek. Az óra végére olyan csend lett az osztályban, a legvadabbak is olyan mélységesen meg voltak illetődve, hogy nemhogy pisszenni nem mertek, de mozdulni sem tudtak. Babitsot a hivatalos tanterv csak ímmel-ámmal tanította. Akkoriban nem volt illendő hinni Istenben. Akkoriban nem volt szabad, legfeljebb titokban templomba járni. De akkor, ott, mind a negyvenhat kamasz kicsit megérezte: „akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!”

Ez a történet onnan jutott blogíró eszébe, hogy egy széplány, aki nagyon szép, és nagyon jól ír, de lusta, mint egy álombéli hárem legszebb hurija, azt kérdezte a napokban blogírótól, hogy miért is kellene neki írnia? Kinek kellene neki írnia? A lány valóban nem Babits, nem tudta elmondani, hogy valószínűleg azért nincs kedve írni, mert szerinte is „gyönge fegyver szózat és igazság”. De azt sem ismerte, mert csak egy ösztönös, iskolázatlan tehetség, amit pedig szinte mindenki tud a Jónás könyvéből, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Mert írni kell, az írást képtelenség abbahagyni, „mig az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.”

Igen, B.-től két útravalót is kaptunk: egyet a szerelmünkhöz, egyet az íráshoz. Meg nem köszöntük soha, de most már, alaposan kijárva a középiskolát, most, amikor blogíróra is igaz lassan, hogy „Jónás majd elmegy, de helyette jő más”, most már elmondhatjuk: ez a két üzenet elég volt egy tisztes élethez.

Itt a link még egyszer, aki teheti, hallgassa meg. Csak 26 perc.