Kérdések a rossz oldalról

„Pali emlékére”

Szögezzük le a kezdet kezdetén: blogíró szerint az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden formája, még a legkisebb mértékű is elítélendő, legyen az bármilyen erőszak és bármilyen hatalom. Ez blogíró több száz oldalnyi jó vagy rossz (inkább rossz…) írásából bizonyosan kiderül, ezt felesleges lenne újra alátámasztani. De borzasztó vita van ma kialakulóban az önmagát műveltnek mondó világban. Egy olyan vita, amely mindenkit érint, amely élethelyzet mindannyiunk, igen, remélhetően csak kisebb és nem nagyobb mértékben mindannyiunk életében előfordult, és amely vitában mindenkinek állást kellene foglalnia.

Blogíró mégis csendben maradt volna, mert azonnal tudta, hogy ha megszólal, akkor ő bizony a „rossz” oldalra fog állni. De kapott egy telefont egy nagyon kedves régi nőbarátjától (maholnap már a barátnő szót sem merjük leírni…), és így most azt gondolja, mégis írnia kell. Vállalva a mocskolódó FB kommenteket, vállalva esetleg a legőszintébb önvizsgálat után is kimondható: bizonyosan hazug #metoo bejegyzéseket.

Mert erről lesz szó. Három idézetben, megválaszolhatatlannak látszó kérdésekkel.

Volt egy adás, egy olyan adón, amelyet blogíró ist’biz soha nem néz. De akkora nyilvánosságot, annyi elutasítást kapott, hogy utólag megnézte a felvételt. Ebben volt egy nagyon elítélt mondat:

Egy: „Vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, és vannak, akiknek nem”

A párizsi fenékcsipkedő az első világháború idején még közismert fogalom volt. Soha, senki nem tekintette követendő példának, szerencsére mára már kipusztulóban van. De létezett, szabadon járkálhatott, és megörökítést nyert többek között egy olyan könyvben, amelyben a világirodalom egyik legtisztább, legkedvesebb nőalakja szerepel. Eric Knight Légy hű önmagadhoz című szuperromantikus könyvét minden kamasznak el kellene olvasnia, akár még Knight másik, agyonolvasott könyve, a Lassie hazatér helyett is. Ebből a könyvből vettük a következő idézetet.

Kettő: „Vannak rendes lányok, és vannak nem rendes lányok, ennyi az egész. És ha egy nem rendeset fogsz ki magadnak, akkor a pokol is az ígéretek földjének számít, ahol majd megnyugodhatsz egy kicsit halálod után. Ha meg egy rendeset kaptál, akkor a halálod után szívesen mész a pokolba is, mert tiéd volt az egész mennyország, amelyet férfi csak kívánhat magának.”  (fordította: Nemes László)

Ilyen egyszerű. Vannak rendes férfiak, és vannak nem rendes férfiak. És ha a fenékcsipkedő ki is hal lassan, észre kellene venni, hogy a probléma kicsit sem új. Ráadásul számtalan, kiváló elemzése is készült itthon is, magyar nyelven is. Az egyik legjobbat ki más, mind Karinthy Frigyes készítette el a „Menj, és add el magad!”írásában.

Három: „…akadt olyan férfi, aki csak többet volt hajlandó felajánlani, mint amennyire szükségem van, annyit semmi esetre... Kaláccsal kínáltak, ha „megértem” őket - ők nem voltak hajlandók „megérteni” egyszerű óhajomat, hogy kenyérre van szükségem. Ékszer és pezsgő bőven szerepelt az ajánlatban - egy tányér leves ritkábban.”

(A mondatokat természetesen egy nő mondja.)

Ilyen egyszerű. Három idézetben összefoglalható.

Blogíró mégis bizonyosan jobban tette volna, ha csendben marad, mert a konklúzióban ő bizony most a rossz oldalra fog állni. De kapott egy telefont egy nagyon kedves régi nőbarátjától, aki elmondta, hogy meghalt a nála húsz évvel idősebb férje, kivel harminchat évig élt boldogan. Pali még a háború előtt született, világéletében tökéletes, régimódi úriember volt, sokan ki is nevették ezért. De sokszor mesélték feleségével együtt nevetve, hogy a harminchat évet megélt igaz szerelmüket a lány formás fenekének látványa indította el. Amely popsi kicsit sem véletlenül volt „jókor volt jó helyen”, és nem lett feljelentés sem az egy kicsit sem véletlen érintésből. Amit egy valódi úriember keze művelt, még a házasság előtt, engedélykérés nélkül.

Merre tovább? Mi lesz most? Hol a határ? Hol fogunk megállni?

A „nem az nem”, de szabad-e tévedni, szabad-e félreérteni egy csillogó tekintetet? Mindent ki kell mondani? Szó szerint? Kimondva, a dolgokat nevén nevezve elvész a varázs. Tilos a csoda, a gondolat kitalálása, a titkos vágyak beteljesítése? Hogyan üzenheti meg egy nő, hogy mi a titkos vágya? Hogyan üzenheti meg egy férfi, hogy mi a titkos vágya?

A „nem, az nem”, de szabad-e észrevenni egy íróasztalon áthajló mély dekoltázst? Szabad-e egy íróasztalon mély dekoltázzsal áthajolni? Egy vonzó tekintet is hatalom. Mennyire lehet fontos az adott cél elérése? Mit érhet meg az adott cél elérése? Hol kezdődik a gyűlölt áldozathibáztatás és hol végződik a játékos cicázás? Hol kezdődik a szemét kihasználás és hol végződik a buta félreértés? A „nem, az nem”, de szabad-e ajtócsapkodva kimenekülni egy értekezletről, ha a szemben ülő kolléganő a feje fölé emelve mindkét kezét vékony blúzban nyújtózkodik?

Merre tovább? Mi lesz most? Hol a határ? Hol fogunk megállni?

Hogyan fognak indulni a szerelmek? Hogyan fognak kezdődni a házasságok? Archiválni kell minden kezdeményező e-mail-t? Írásban, két tanú előtt, magánokirat kibocsátásával engedélyt kell kérni minden spicces simogatásra?

És miért csak a szexuális erőszakot gyűlöljük? Miért nem gyűlöljük legalább ennyire látványosan a zsarolással kikényszerített szerződés-aláírásokat? És miért csak a szexuális prostitúción háborodunk fel? Hol ítéljük el a súlyos szakmai prostitúciót? Hol ítéljük el a tudatosan hamis szakvélemények íróit? Hol ítéljük el a korrupt szerződések elfogadóit? Hol ítéljük el a pénzért, hatalomért bármire hajlandó férfiakat és nőket?

Természetesen vannak védhetetlen, védeni nem szabad, szigorúan elítélendő cselekedetek. A köztörvényes bűnözés büntetőjogi kategória. Az erőszak, a hatalommal való visszaélés minden formája elítélendő, legyen az bármilyen erőszak és bármilyen hatalom. De ezek a kérdések sürgős választ várnak és a választ aligha a bulvármédia fogja megadni.

Lehet, hogy az önmagát műveltnek mondó világ mégsem annyira művelt?