Az öreg hölgyek látogatása

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása ürügyén, "minden aktualizálás nélkül"

Blogíró megdöbbenve olvasta vissza utolsó két bejegyzését, és fel kellett ismernie, hogy semmit nem ért a tíz évvel ezelőtt megírt kötete, semmit sem ért a témában, a férfi és nő közötti egyenrangú, mindkét félnek sok-sok melegséget, boldogságot hozó kapcsolatról, az emberi tisztességről, a színház szeretetéről leírt több száz oldal, és semmit sem fog érni a pár nap múlva a nyomdából kikerülő folytatás sem.

De mivel nem lehet nem írni, és mivel több, mint tíz éve színművekből hozza példáit, ezúttal is talált egy magyar színpadon nagyon régen játszott darabot. Évek óta sehol nem megy az országban, de van jó pár megfilmesítése. Az utolsó, 2008-as változat magyarul is elérhető, két feltöltésben is. Van egy csodálaton tájnémet nyelven leforgatott régi, korhű, szintén elérhető, és létezik egy szinte megszerezhetetlen Ingrid Bergmanos változat is.

Vajon miért dolgozták fel ezt a színdarabot olyan sokan?

Talán mert Dürrenmatt borzasztóan jó író. A legkomolyabb, legrázósabb, legkényesebb erkölcsi kérdéseket feszegeti, darabjait mégis mindenki élvezi, mert humora csodálatos.

De Dürrenmatt borzasztó író. Darabjai mindenkit zavarba hoznak, mert a legkomolyabb legrázósabb, legkényesebb erkölcsi kérdésekre olyan választ ad, amely soha nem egyezik az álszent, megfelelési kényszertől egész életében szenvedő kispolgár válaszaival. És akkor ezen már az sem segít, ha humora csodálatos. És talán ez az, amiért a mi mai, álszent, megfelelési kényszerektől és feltűnési láztól terhelt világunkban nem kerülhet színpadra. (Pedig Dürrenmatt kicsit sem volt kommunista.)

Dürrenmattnál soha nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogy ki aljasabb? A gyenge férfi, aki fiatalon, a társadalmi pozícióját féltve szemét módon eltaszítja állapotos szeretőjét, vagy a megbántott nő, aki öreg korában, társadalmi pozícióját kihasználva megöleti őt, miközben egy egész várost dönt erkölcsi nyomorba. Mert ennek a darabnak a története rendkívül egyszerű. A főhősnő, a megbántott, megalázott, kitaszított nő tisztességtelen szeretőjét negyven évvel később bosszulja meg: akkor, amikor milliárdosként visszatér a falujában, és pénze révén azt csinál, amit akar. Ekkor már ő egyszemélyben a bíró, az ügyész, és ha nem is saját kezével, a hóhér is.

Dürrenmattnál egy másodpercig nem kérdés, hogy a darabban szereplő férfi bűnös. A férfi viselkedése már a darab elején, az expozícióban olyan tenyérbemászó, hogy eleinte örülünk szenvedéseinek. Dürrenmattnál egy másodpercig sem kérdés, hogy tette elítélendő. De Dürrenmattot nézve egy idő után feltehetjük a kérdést, hogy mi a helyes büntetés? Vajon helyes-e a jogos sérelmet akkor megtorolni, amikor a bűnös már képtelen a védekezésre? Vajon helyes-e a jogos sérelmet oly módon megtorolni, hogy azzal másoknak, sokaknak, egy egyész városnak okozunk maradandó erkölcsi károkat?

Hány megbántott ember álmodozik néha arról, hogy sérelmeikért visszavághasson? Hány megbántott ember álmodozik néha arról, hogy bántalmazóik egyszer hatalmukba kerüljenek, kiszolgáltatva kényükre, kedvükre? És kinek nincsenek sérelmei? Ki az, akit soha meg nem bántottak?

Miért fontos ma, éppen ma nekünk ez az öreg hölgy? Mert bemutatja, hogy az ember, ugyanúgy, mint a csoportosan élő lények mindegyike, kiközösíti, megöli a gyengét, félreállítja az öreget? Mert bemutatja, hogy a múlt bűnei soha nem évülnek el, minden cselekedetünket bármikor számon kérhetik rajtunk? Mert bemutatja, hogy az igazság keresésének leple alatt lehet a legnagyobb aljasságokat elkövetni?

„Mi elsősorban az igazságérzetbe vetett hitet akarjuk megvalósítani.”, „Mert nem élhetünk úgy, hogy megtűrjük magunk közt a bűnt.” – mondják a városka lakói, mielőtt megölik polgártársukat, azt a polgártársukat, aki semmiben nem különbözik tőlük, éppen azt, akivel minden disznóságot közösen követtek el. (Az idézetek Fay Árpád fordításából származnak.)

De azt vegye mindenki figyelembe, amit a bűnös (és Dürrenmatt) mond: „Engem megölhettek, nem tiltakozom, nem védekezem... de az eljárás terhét nem veszem le rólatok.” Igen, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen megtorló eljárásban vesz részt, mihez adja a nevét, mi ellen nem tiltakozik. És a súlyosan megbántott asszony mondja a Dürrenmatt darab vége felé: „A világ ringyót csinált belőlem, most én csinálok bordélyházat a világból.” Ezt azért nem lenne szabad megengedni! Ráadásul ma már a világ nagyon is törekszik mindinkább bordélyházzá válni. Ma már az szinte nem is kérdés, hogy eladjuk-e pénzért, pozícióért, hírnévért a testünket, a tudásunkat, a lelkünket, csinálhat-e a világ ringyót, prostituáltat, szakmai megalkuvót belőlünk. Ha nem vagyunk elég erősek, könnyen csinálhat. De akarunk-e mi is bordélyházat csinálni a világból? Akarunk-e mi bordélyházban élni?