25 év

Fischer Iván: A vörös tehén (Budapest Fesztiválzenekar)

Blogíró nyaral. Ez a tény önmagában még nemigen tarthat igényt a közérdeklődés felkeltésére, sőt nyaralása még csak nem is annyira izgalmas, mint például egy másik kedves kispolgár nyaralása egy régi francia filmből, de azért a kristálytiszta vizű „wellness” medence melletti kellemes heverészés közben csak eszébe jut egy, s más.  Például, hogy hiába pancsolnak egészen közel, mindössze pár kilométernyire, legkisebb gyermekének nem tudja megmutatni a fertőrákosi kőfejtőt, mert zárva van, és nem is igen tudható, kinyit-e valaha.

Pedig ez igen-igen sajnálatos, mert a kőfejtő nagyon érdekes hely egy kilencéves kisfiú számára, és jó kis politikai felkészítéssel is egybe lehet kötni a huszonöt évvel ezelőtti nyáron történt eseményekkel kapcsolatban. Merthogy blogíró nemcsak az előbb említett filmmel egykorú (vagyis igencsak öreg…), de már akkor komoly felnőtt ember volt, amikor a Fertő tó vidékének, akárki, akármilyen okból próbálja is néha kisebbíteni, igencsak komoly világtörténelmi szerepe volt. Manapság sorra jelennek meg erről a csodálatos és valóban romantikus időszakról a visszaemlékezés kötetek, melyekben szépen leíródik, milyen forradalmi módon is viselkedett egy-egy adott közszereplő azokban a nagyon is izgalmas napokban vagy éppen mennyire nem volt fontos egy másiknak a szerepe. A probléma ezekkel a kötetekkel csupán annyi, hogy ma még elég sokan élnek azok közül, akik saját maguk is ott voltak, esetlen személyesen emlékeznek azokra a napokra, és nem felejtették el, hogy valójában ki, mit is mondott akkoriban… Esetleg korábban, amikor még mást illett mondani… De hagyjuk meg mindenkinek a békés szenilitás és múlt megszépítésének a jogát, inkább foglalkozzunk múltunk egy másik különös eseményével.

Blogíró még nyaralás előtt, a színházi szezon vége felé, vette magának a hatalmas bátorságot, és megnézett egy új magyar operát. A nézőnél talán csak a szerző kell hősiesebb legyen ha operaírásra adja fejét, mert ez a műfaj manapság nem túl népszerű: elég nehéz lenne meghatározni egy jelentősebb társadalmi csoportot, amelyik ma komolyan érdeklődne az operák iránt. Az adott esetben azonban Fischer Iván és a Budapest Fesztiválzenekar neve megtöltötte a színházat. 

A darabról olvasható minden előzetes nem győzi hangsúlyozni, hogy megértéséhez kötelező ismerni a tiszaeszlári per történetét. De ezt a rendező cseppet sem bízza a véletlenre: részletes műsorfüzet áll a közönség rendelkezésére, és a blogíró által látott előadás előtt maga a szerző és egy jó nevű, nagy tudású professzor tartotta a bevezetőt. 

Mégis, a kellő lelki felkészültség elengedhetetlennek látszik, mert e nélkül csak kevéssé összefüggő színes leporellólapokat lát a nem kellően érző ember. Van a színpadon minden: magyar nóta, focidrukkerek vuvuzelával, autentikus zsidó vallási ének, néha még operaária is. Külföldön biztosan nagy siker lesz, mert ezen stíluselemek együttes szerepeltetése és a témaválasztás igen modern, időszerű és hatásos. Számunkra azonban az egész „nem állt össze”. Lehet, hogy nem figyeltünk kellőképpen, de éppen csak a legizgalmasabb kérdésre nem kaptunk választ sem szövegben, sem zenében, sem játékban: mi vitte rá Scharf Móricot, hogy apja és hitsorsosai ellen valljon, kis híján akasztófára juttatva őket, de még kevésbé abból a folyamatból nem láttunk semmit, ami őt később visszavezette ősei világába. Azt azért meg kell hagyni, hogy a vörös tehén áriája a darab harmadánál igen szép, és komoly zeneszerzői teljesítmény. Persze, azt, hogy Fischer hatalmas zenei tehetség, nagy butaság lenne elvitatni. Kár, hogy a nagyot markolni szándékozó műben olyan kevés hasonló minőségű részt lehet találni. De lehet, hogy csak kell huszonöt év, mikorra megértjük a darabot.