Egy kis matek - II: Dominancia

Kisasszonylányomnak…

Blogíró egy igazán jól sikerült, „aktuális stílusú” („feminine and sexy, young and exciting”) reklámfilmecske kapcsán kiposztolt egy enyhén (?) hímsoviniszta, tréfásnak gondolt megjegyzést kedves közösségi oldalára. Kapott is azonnal nőismerőseitől lájkot és szmájlit eleget, férfikollégái pedig azonnal elkezdték mélyenszántón elemezni mind a műalkotást, mind a megjegyzést. Erről blogíró sokadszorra is felismerte korunkban Capillária gyászos életstílusát, és eszébe jutott egy nagyon régi írása, mely logikai sorozatot évekkel ezelőtt készítette, élete egy elég rémes szakaszában. Véleménye azóta sem változott sokat, noha akárkinek megmutatta eddig ezt a néhány állítást, úgy járt, mint Kis herceg a kígyós rajzával: mindenki a saját kedve szerint értette félre. A genderkutató akadémikus barátja megveregette vállát a kőkorszaki gondolatokért és biztosította, hogy elmélkedése sok-sok éve idejétmúlt már, legjobb lenne, ha múzeumban mutogatná magát. A magukat függetlennek mutatni szerető nőismerősei, különösen, akik már túl voltak legalább egy váláson, egyszerűen undorítónak minősítették az írást is, íróját is. Azok a lányok viszont, akik éppen nagyon-nagyon szerelemesek voltak (mindig valaki másba…) megelégedett mosollyal ajkukon olvasgatták, majd végeláthatatlanul dicsérték partnerük előző esti kedvességét. Legjobban még magányos, elhagyott, kirúgott férfibarátaival járt, akik egyszerűen csak nevettek az egészen, és azt javasolták, inkább a gyakorlatban próbálkozzon a nőknél ahelyett, hogy buta és rossz algoritmusokat fabrikál.

Lehet, hogy ezt a tanácsot kellett volna megfogadni.

 „… fontosabb lenne, ha a társadalmak értékrendje változna meg, és ha a nők nem a legagresszívebb férfiszerepek könnyű elnyerhetőségéért harcolnának, hanem azért, hogy a női szerepek, mint például az anyaság, a személyes környezet gondozása felértékelődjenek a társadalom szemében, az agresszív, hagyományos férfiszerepek pedig leértékelődjenek.”

Csányi Vilmos: „Az emberi viselkedés” (Sanoma Budapest, 2006.)

 Kérem, hogy aki nem tudja elfogadni a professzor úr fenti megállapítását, most az egyszer ne olvasson tovább!

Ahogy telt-múlt az idő, ez az anyag egyre inkább kikívánkozott a gépből, és most végérvényesen kibújt. Ma már olyan sokan és sokat foglalkoznak ezzel a témával, hogy talán blogíró sem lesz karóba húzva. De felháborodás és kiabálás előtt mindenképpen jó lenne azt észrevenni, hogy itt nem a hivatásról, hanem a szerelemről, házasságról, a szerelem megtartásáról lesz szó: blogíró semmiképpen sem óhajtja a nőket visszazavarni a konyhába! Márcsak azért sem, mert aki ismeri őt személyesen, tudja, hogy régóta sokkal szívesebben süt meg egy kacsát a barátainak, mint ül végig egy igen-igen fontos megbeszélést igen-igen fontos emberek társaságában: ő már vénségére többre értékeli a kellemes beszélgetést a fontos megbeszélésnél. A dominancia megosztásakor nem a házimunka vezetéséről, a porszívó irányításáról kell ügyesen és politikusan egyezkedni, hanem a közös programokról: a nyaralásról, kirándulásokról, kártyapartikról, kellemes esti kocsmázásokról és persze az egyéb kellemes esti időtöltésekről. Noha blogíró is, mint annyi más pasi, nemcsak a magánéletében, de munkájában is minden sikerét nőknek köszönheti, ezzel a provokatív logikai sorozattal jelezni szeretné, hogy valamiféle jó (nevelési) megoldást kellene találni a következőkben leírt problémasor megoldására.

Mert a probléma létezik, a mai helyzet és a bevezetőben idézett háromperces filmecske, hibátlan képei és tökéletes vágása ellenére, nem tűnik igazán ideálisnak. A téma irodalmilag is csodásan fel van dolgozva, számtalan kiváló színdarab, regény szól róla (némelyikről írtunk már). Akkor miért nem változtatunk? Jó ez így? Ha már anyáink, feleségeink élete zűrös lett, legyen az a lányainké is?

Szabad durván kommentelni, de addig is induljunk ki ezektől a régi soroktól:

Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól narancs szénaágyak,
a pásztorórák s a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
(Villon – Faludy) 

Általános elmélkedés a rangsorigényről

 1.állítás:

A rangsorigény (a dominancia iránti vágy) kiélése az embernek is alapvető szükséglete.

2.állítás:

Az emberek elsősorban a saját nemükön belüli dominanciára törekednek (férfiak a férfiak között, nők a nők között). A nemek közötti dominancia elsősorban a párkapcsolatok (szexuális kapcsolatok) része.

Ez az állítás van leginkább átalakulóban, ez válik egyre kevésbé igazzá. De éppen a vegyes, nemek közötti rangsorok kialakulása okoz igen-igen sok feszültséget, sokszor már a munka sikeres elvégzésében is. De, mint említettük volt, a munkabeli rangsor-problémákkal itt nem foglalkozunk.

3.állítás:

A dominancia megszerzésére az emberek általában eszközöket (öltözködést, a dominanciát jelző tárgyak, titulusok, rangok megszerzését) használnak. Csak kevesen szerzik meg a dominanciát mentális (viselkedési és tudásbeli) módszerekkel. 

Mennyivel egyszerűbb dominanciát szerezni egy nagy autóval, mint egy nagy találmánnyal! Izgalmas lenne vizsgálni azt is, amikor valaki a partnerét használja fel rangsorbeli helyzete javítására! Erről szóltak régen a vezérigazgató által feleségül vett széplány történetek, ma pedig a vezérigazgatóvá vált pizzakihordó-filmek. Mert a mutatós partner „birtoklása” is rangsorbeli előny, szerencsére csak bizonyos közösségekben.

Általános elmélkedés a párkapcsolatokról

4.állítás:

Egy nő férjhez menetelének a házasságkötés pillanatában általában szükséges feltétele, hogy (legalább saját maga számára és átmenetileg) képes legyen elfogadni az adott férfi erejét, tudását, életrevalóságát, képességeit az utódok elkészítésére, táplálására és megvédésére. (Hiszen azért választotta őt ki a sok férfi közül.) Ennek teljesülése történhet (vak) szerelem, érdek vagy reális értékelés által, ez az eredmény szempontjából lényegtelen.

Ezen a ponton létezik egy nagyon érdekes probléma: a papucsférj problémája. Sok irodalmi mű, és még több jóbarát gúnyolja a papucsférjeket, akik szemmel láthatóan semmiféle ranggal nem bírnak otthon: feleségük úgy ugráltatja őket, ahogyan neki tetszik. De ha egyenként elbeszélgetünk ezekkel az asszonyokkal, akkor látványosan és nagyon-nagyon őszintén fel fognak háborodni, ha azt állítjuk, hogy ők nem tisztelik férjüket. Ezek a mérhetetlenül domináns feleségek a legtöbb esetben sokkal jobban imádják férjüket, mint azok, akiknek egy tökéletes latin szerető jutott. Ráadásul a papucsférjek nejei pontosan tudják azt is, hogy férjüket mely tulajdonsága miatt imádják. Már persze, amíg imádják.

5.állítás:

Ha egy embert tartósan nem fogadnak el a párkapcsolatban dominánsnak, akkor (az 1. állítás miatt) előbb-utóbb keres magának olyan környezetet, ahol ezt megteszik.

Ideális esetben ez a környezet a munkája, és akkor gyorsan sikeres és gazdag vezető lesz belőle. Sokkal kevésbé ideális esetben ez a környezet a kocsma.

  

Speciális elmélkedés a domináns hölgyekről, kik ma elég nehéz helyzetben vannak

6.állítás:

A domináns nő a 4. állítás alapján csak olyan férfit választhat párnak, aki őt a házasságkötés pillanatában, mint nem domináns nőt kezeli, és ezt a domináns nő (legalább ezzel az egy férfival szemben, legalább az adott pillanatban) elfogadja.

 Miért? Miképpen? Hogyan történhet ez meg egy leendő papucsférjjel? Vak ez a nő? Vak az a pasi? Aligha. Az asszony rejti el igazi domináns jellemét a „kiváló parti” érdekében? Ez is kizárt. A férj méri fel teljesen rosszul saját képességeit?. Ennyire? Igaz, hol van az a leendő férj, aki nem Superman-nek képzeli magát az (első…) esküvője napján…

7.állítás (a 6. állítás kifejtése a férj felől nézve):
A domináns férfi

• vagy nem domináns nőt választ párnak és akkor a dominancia iránya (és a párkapcsolat) tartósan fennmarad (v.ö: Keleti Márton: Butaságom története, 1965.)
• vagy domináns nőt választ párnak és akkor a dominancia iránya változó lesz. A domináns nő a 4. állítás szerint (tartósan vagy átmenetileg) el kell, hogy fogadja az adott férfit dominánsnak.

Ellenkező esetben életbe lép az 5. állítás… A helyzetnek egy csodásan szép, varázslatosan egyszerű leírása található meg egy kevéssé ismert Móricz novellában: „A Végék Julija”. Sajnos csak papír alapon olvasható, a MEK-ben nincsen fenn. Nagyon-nagyon izgalmas, hogy Móricz (a többi Nyugatossal együtt…) mit tudott már száz évvel ezelőtt is! Móricz idén már nem jogdíjas…

8.állítás (a 6. állítás az asszony felől nézve):

Amikor egy domináns nő férjhez megy (vagyis tartósan vagy átmenetileg elfogad egy férfit dominánsnak) akkor házasságkötés után, a párkapcsolat ideje alatt

• vagy saját rangját (tartósan vagy időszakosan) a férfi rangja fölé helyezi, és akkor az 5. állítás alapján küzdelmes lesz a tartós kapcsolatot fenntartani,
• vagy saját rangját (tartósan vagy időszakosan) a férfi rangja alá helyezi, és akkor ezzel (tartósan vagy időszakosan) megváltoztatja saját domináns helyzetét.

Amit persze (tartósan vagy időszakosan…) utálni fog…

Aki felháborodott a fenti következtetéseken, attól elnézést kérek, de kérem, még egyszer olvassa el a bevezetőt!

Én szóltam!

Esetleg nézzék meg, hogy milyen internet-bejegyzéseket lehet mostanában olvasni Zelk Zoltán „Este jó” című versével kapcsolatban. Amiben az az idejétmúlt, ugyancsak hímsoviniszta sztereotípia van, amit oly édesen szoktak anyák napján kántálni a négyévesek, hogy „... apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó.” Már ahol még szabad nekik ilyesmit szavalni. Pedig a sok okos bejegyzés helyett mindössze annyit kellene tudomásul venni, hogy apa ugyan főzhetne már végre valami finomat, de hófehér motoron vagy magas lovon ülve hihetetlenül nehéz szerelmeskedni.

(Folytatjuk, és a következő részben megkísérlünk valami következtetést is levonni.)

Idejétmúlt időtöltések

Sokan tudják, hogy blogíró jelenleg nem szeretett fővárosunkban, hanem egy kis, Velencei tó melletti településen tölti napjait. Onnan jelzi, ha esetleg valaki nem vette volna észre, hogy elment a hó, elolvadt a jég, takarítják a parkokat. Elő lehet venni a kerékpárt, érdemes eljönni errefelé,  akár már most, az ünnepek alatt, itt-ott talán még lehet szállást találni.

Azt mondják, még a tévében is hallottam, hogy nem divat tópartra járni kirándulni, nyaralni, mert az unalmas. Ott nincs semmi szórakozás, ott nem lehet semmi olyan tevékenységet művelni, amit az az ember tesz, aki topmenedzser, tőzsdebróker vagy szappanopera-szereplő szeretne lenni. Márpedig aki ma ad magára, az a nyitott tetejű autó megszerzése mellé valami ilyesmi célt tűz ki maga elé. Pedig hát, bármennyire is meglepőnek hangzik, leginkább a tóparton lehet valakiből ezen személyek bármelyike. Merthogy ott lehet egy kis nyugalmas ideje az embernek olvasni.

Könyvet.

Könyvet olvasni.

Esetleg e-book formátumban, ha az ember lusta tartani a nehéz papírost.

Tudniillik topmenedzser, tőzsdebróker, sőt még szappanopera-szereplő is úgy lehet valaki legkönnyebben, ha sokat olvas. Például kirándulás közben, ha elfáradt a tókerülő kerékpározásban, de majd kicsit később, nyaralás közben is, akár már rögtön reggeli után. Nincs is annál jobb, mint délig lustálkodni az ágyban!

Tudjuk, hogy a jó menedzsereknek, emberibb nevükön az üzletembereknek, legfontosabb tulajdonsága a jó kapcsolatteremtő képesség. Minden helyzetben tudnia kell megfelelő módon viselkedni, észrevenni üzleti partnere legkisebb rezdülését, és nagyon okosan reagálni arra. Mi segíthet ehhez jobban hozzá, mint ha valaki már kisgyerek korában végigolvassa Fekete István állatregényeit? A Kele, Hu, Vuk, Bogáncs, Lutra könnyen olvasható könyvek, ahol a kommunikáció az állatszereplők között apró mozdulatok segítségével történik. Bizony, Fekete István ismerte már a testbeszédet! Csak nem sikerült neki abból meggazdagodnia.

A cseperedettebb ifjú ember a tőzsdei világot legkönnyebben egy másik egyre kevesebb olvasott magyar író, Jókai egyik regényéből ismerheti meg. A fekete gyémántok című regényében amellett, hogy megrajzolja az ideális férfi és az ideális nő alakját, akik, ellentétben a valósággal, még egymásra is találnak, kiegészítésként meg is tanítja tőzsdézni olvasóját. Mégpedig nagyon érthetően, és tisztességes tanár módjára el nem titkolva a tőzsde működésének néha furcsa jelenségeit:

Vannak a börzének derült napjai és borús napjai. Néha teli van villannyal a levegő, birkák fickándoznak a mezőn; másszor meg lehajtja valamennyi a fejét a földre, s nem akar hozzáharapni a szép zöld mezőhöz. Néha bégetve kéri a juhászát, hogy nyírja már meg, nagyon nehéz a gyapja. Másszor meg összedugja valamennyi a fejét, kifelé fordítja a hátulját s nem hallgat semmi biztatásra. Egyszer-egyszer meg - anélkül, hogy tudná valaki, miért - nekiiramodik a vezérürü s uccu, utána valamennyi. Sem juhász, sem komondor meg nem állítja futásában.

Tehát fő tudomány: megtudni, mikor van jó idő a börzén? (A bejegyzés idézetei az Országos Széchényi Könyvtár által üzemeltetett Magyar Elektronikus Könyvtárból származnak.)

Ha pedig az ifjú főnökjelölt még első nagy szerelmi vihara előtt megismerkedik Karinthy Capilláriájával is, akkor komoly esélye van arra, hogy csalódásai nem fogják magányos, számító, és végül depressziós alakká tenni:

Felfedezésem ugyanis abból áll, hogy az ember kétnemű.

Bármily furcsán hangzik, ezt a tényt nem szegezték még le matematikai pontossággal. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem a kétnemű emberről beszélek, arról a testi és lelki elemzésről, mely kimutatta, hogy mindnyájunkban vannak férfi és női tulajdonságok. És nem arról beszélek, hogy a felsőbbrendű állat kétnemű. Mert azt tudtam, hogy a ló kétnemű, eleveneket szül, és azokat saját emlőiből táplálja. A disznóról és a majomról is tudtam ezt a dolgot. De hogy az ember éppen úgy kétnemű, mint a ló meg a disznó, ezt a merész következtetést ma már kénytelen vagyok erélyesen visszautasítani, miután sem eleveneket nem szültem, sem pedig azokat saját emlőimből nem tápláltam. Ehhez semmi kedvem sincsen, és a jelek szerint nem is fogom tenni halálomig: - márpedig én ember vagyok, sőt csakis én vagyok ember Salamon király szerint.

Itt valami ellentmondás van, vagy Darwin tévedett, vagy Salamon király, vagy pedig az ember valahogyan másképpen kétnemű. Legalább ahogy ma állnak a dolgok. Az ember valahogyan úgy kétnemű, hogy nem olvad össze eggyé, mint az állatfajok, hanem két nemében megtartja egyéni mivoltát.

Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.

Ennél többet egyetlen szappanopera sem mond soha. Legfeljebb hosszabban.

De mi legyen azokkal a sikeres családapákkal és családanyákkal a tóparton, akik már jó néhányszor megtalálták az igazit, és mára már rászánták magukat néhány gyerek felnevelésére? Mit lehet kezdeni a tóparton egy poronttyal? Itt nincs speciális üvegből készült tető a pancsoló felett, ami megóvja a kicsi bőrét a káros sugaraktól. Itt valamivel be kell csábítani a törpikéket az árnyékba. Ahol aztán állítólag csak unatkozni lehet. A hordozható DVD-lejátszó akkuja gyorsan lemerül.

Láttak mostanában gyereket gyöngyöt fűzni? Nem biztos, legalábbis aligha vették észre, mert a gyöngyöt fűző gyerek nem ordít, nem rohangál, hanem meglepő módon, ha többet nem is, de fél óra hosszat képes egy helyben ülni. És ha el nem rontjuk őket, akkor még a fiúk is szívesen bíbelődnek ilyesmivel. De ha már nagyon sokszor hallották, hogy mit illik egy fiúnak, és mit egy lánynak, (amit aztán persze pár év múlva kemény munkával majd kinevelünk belőlük, mert úgy halljuk, hogy a nemi szerepek eltűnőben vannak), szóval ott van még mindenkinek, mindenféle célra a papír. Lehetőség szerint nem az előbb olvasott könyv kitépett lapjai, hanem a számítógép nyomtatójából kihalászott pár használt ív. Ha apa emlékszik még valamire a suliból, akkor, ha a verebet nem is különbözteti meg a cinegétől, talán képes papírcsákót, kishajót hajtogatni. 

Az igazán zseni szülő viszont az, aki tudja, hogy szürkületkor egy tó partján mindig mozog a levegő. Hol jobban, hol kevésbé, de egy kis szél vagy legalább szellőcske mindig van. Krepp papírt kapni, madzag is létezik még, a balsafa lécet pedig sok minden helyettesítheti. A Velencei tó környékén itt-ott akad pár szál nád... A sárkányeregetés pedig még az angol csúcsmenedzserek szemében is nagyon-nagyon trendi tevékenység, mert ők bizony ma is a Mary Poppins zenés változatán nőnek fel. Ezt lefekvés előtt a gyermek is megnézheti esti mese helyett, és ha egy szinkronizálatlan változat előtt bóbiskol a kölyök, akkor olyan udvarias szófordulatokat fog félálomban megtanulni, amelyeket még ma is csak a legműveltebb angolok használnak, de ők viszont rendszeresen.

A felnőtteknek meg sötétedéskor elő lehet venni a mélyhűtőből a romantikát, mint a legidejétmúltabb hangulatot. Nagy bajt az sem tud okozni, legfeljebb még egy gyerek születik. Mert aki látta (párjával) egy szép augusztusvégi szombat este Dél-Franciaországban a tenger hullámain sötétedéskor papírcsónakokban sok ezer teamécses fényét lobogni, az egy életre megtanulta mi a szépség, és hogy mi a szerelem. Csónakot hajtogatni pedig már délben megtanultunk.