Karinthy Frigyes: Barack, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Megjelent a piacon egy nyári (őszi…) gyümölcs, ami amellett, hogy ha jobb fajta, akkor tényleg nagyon finom tud lenni, nagyjából pontosan száz évvel ezelőtt két egészen kiváló írónk figyelmét is magára vonta.
Molnár Ferenc „Játék a kastélyban” című darabját 1926-ban írta, amikor még tudott egészen felhőtlenül szórakoztató darabokat is írni. (Az előadás több szereposztás-változatban is megtalálható a neten, bár az ördög tudja, hogy mennyire jogtiszta változatban, ezért nem linkeljük ide…) Az egész három felvonásos komédia egyetlen rövid problémára épül: vajon mi lehet az a valami, ami „Síma, gömbölyű, bársonyos és illatos és ne harapj bele!”. És ha beleharapnak, akkor mi fog történni? Mert „természetesen” egy úr szeretne beleharapni a valamibe, és rajta kívül csak egy nő van abban a szobában…
Van a blognak egy rossz tulajdonsága, hogy hiába írja valaki álnév alatt, hacsak nem hoz létre egy igen jól kidolgozott hamis személyazonosságot, minden olvasója pontosan ismerni véli. Meg persze a profilban is ott van minden fontos életadata, melyek alapján könnyű azonosítani, blogíró ráadásul pár héttel ezelőtt már az FB fiókjával is összekapcsolta ezt a blogot. Na, de ki ismeri blogírót (vagy bármelyik másik embertársát) valójában? Vajon blogíró valóban kizárólag ezzel az egy témával foglalkozik folyamatosan, kizárólag csak az érdekli, hogy mit is kezd egymással egy férfi és egy nő, ha összekerülnek kettesben egy szobában? Lehetne mondani, hogy miért ne, miért is kellene (a blogban) bármi mással foglalkozni? De ennyire talán még blogíró sem egyszerű. És Molnár sem ennyire egyszerű, mert igaz, a színház és színpad tökéletes ismeretében három felvonáson keresztül nézhető darabot írt abból az egy mondatból (ami persze csak a darab legvégén hangzik el), hogy „Azt hiszi, fiam, olyan könnyű dolog egy tisztességes tárgyat találni, amelyik síma is, gömbölyű is, bársonyos is és amibe nem szabad beleharapni?” Jó, ilyen, tisztességes tárgyat találni valóban nehéz, hacsak ki nem sétál az ember a piacra…
És ha a „tárgyat” idézőjelbe tesszük? Akkor könnyebb lesz? Mert akkor már el is érkeztünk Karinthyhez, akit még korábban, 1921-ben ihletett meg ez a csodálatos gyümölcs. Ezzel a nagyon rövid, alig pár soros írással blogíró először tizenhat éves korában találkozott. Mint minden kamasz, azonnal magára érteni vélte a novellát, mert már mindent tudni vélt az életről, hiszen ott volt számára a bársonyos arcú, hamvas osztálytárs barack-kedvese, aki, hát igen, bármelyik nap, iskola után a „Je t'aime” zenéjére azonnal „kibomlik csipkéi közül”. De ki tudja 16 évesen értékelni egyetlen szem tökéletes barack illatát, harapásának ízét? Blogíró akkor mégis nagyon érteni vélte a novellát, hiszen ugyanabban az osztályban ott volt az elérhetetlen vélt fekete hajú, hófehér bőrű, nagyon karcsú, nagyon nagyvilági barack is, talán nem is barack, hanem valami egészen különös, egzotikus teremtmény, akiről minden fiú tudta az osztályban, hogy bizony, „nem neked díszeleg szivárványszínekben a kristálytartón”. Pedig akkor még egyszer sem vágták blogíró fejéhez valóban szép adottságokkal megáldott hibátlannal látszó barackok, miután hetekig, hónapokig vagy néha évekig bolondították tökéletes gömbölyded idomaikkal, hogy „felejtsd el, kapard a földet aranyért, törd kérgesre tenyered és szíved, rabolj és lopj”, mert „Én tisztességes barack vagyok!”
De akkor vajon ki ismeri jobban a finom gyümölcsöket: Molnár Ferenc vagy Karinthy Frigyes? Mert blogíró biztosan nem.
(fotó: Pixabay.com, StckSnap)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése