Klogbejegyzés

Terjed a neten egy fotó, meg egy vélemény, ami azt próbálja nagyon szépen illusztrálni, hogy milyen illedelmesen tud viselkedni egy helyesen idomított kutyus egy tál jól kikészített husi társaságában. Ez egy nagyon kedves kép és igazán jó hasonlat. Blogíró is mindig kutyának (és kutyául) érzi magát, ha egy olyan lány (vagy mint Papageno mondja: „Vagy bánná azt a kánya, Ha asszony vóna is”), aki lehetne számára kedves, aki amúgy helyes és aranyos, esetleg még okos is, csak szórakozik. Hogy blogíró ilyenkor mit gondol, az nem publikus, de véletlenül ezt a kutyát, aki képen látható, jól ismeri. Nagyon kedves barátja, sokat szoktak csetelni, és a kutya egyik éjjel el is mondta, hogy mire gondolt akkor, amikor ez a kép készült. Változtatás nélkül közöljük, még a helyesírásai hibákat is benne hagytuk (mentségére legyen mondva: a kutyusnak nem magyar az anyanyelve, és az időeltolódás is nagy):

„Valójában elég ronda ez a szelet hús. Rágós lehet, látszik rajta, hogy nem ma született. Csak egy öreg tehénszeletnek vannak ilyen elgyötört formái. Hiába tekerték a legjobb körítésbe, hiába emeltek rajta itt is, ott is, ezen már látszik, hogy öreg. Meg a fűszer is sok rajta. Ott a hajlatban, ahol elfelejtették rendesen eldolgozni az öntetet, ott nagyon észrevehető. Biztosan azzal is csak azt akarták eltüntetni, hogy már nem igazán friss.

Persze, hogy nem nyúlok hozzá. Kicsit még nézegetem, csorgatom a nyálam, hadd örüljön a gazdi, hogy milyen jólnevelten tudok ücsörögni mellette. Aztán ha végre szabadon enged, akkor majd valami olyat keresek, amit nyalogathatok kedvemre. Az soha nem baj, ha nem tökéletesen ropogós, de én csomagolhassam ki, és akkor, amikor csak szeretném. Meg amikor ő szeretné. Okos kiskutya vagyok én, tudom, a húsoknak is vannak érzései, kifejezetten szeretik, amikor kicsomagolják őket. A nyalogatást meg különösen imádják.

Hiába néz, nem nyúlok hozzá. Milyen büdös! Talán azért illatozik ennyire, mert romlott. Engem tényleg nem is érdekel ez a hús! Enni sem akarok. Ettem már eleget. Esetleg egy héten egyszer, péntek esténként, mint a szomszéd jókutyák. Azért egészségügyi okokból enni kell, hogy legyen rendesen erőm mindenfélére. A péntek esti gyors habzsolást meg szokták engedni. Máskor meg inkább írok blogot. Kutyablogot. Klogot. Annak legalább van valami értelme.

Na, odébb állok, hagyjon engem békén minden gazdi. Minek néznek engem? Embernek? Akinek ki és be lehet kapcsolni az érzéseit?”

 A kutya mondataiért természetesen a kutya (sem) vállalja a felelősséget.

Lehet-e egy nőnek két férje?

Milos Forman: Valmont

Blogíró rengeteget gondolkodott már azon, hogy vajon szörnyű érzés lehet-e egykötetes írónak lenni? Minden esetben arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy bizonyosan nem az, hiszen az ember, amíg él, soha nem tudja, hogy a rengeteg összekarmolt papírból mindössze egyetlen kötetnyi fog fennmaradni. És végül is, ha tényleg csak egyetlen kötet marad is fenn, akkor még az is sokkal jobb, mintha semmi sem maradna az ember után. Az egyik leggyakrabban forgatott egykötetes író a nevében szinte teljesen ismeretlen Pierre Choderlos de Laclos, aki az őnála sokkal jobban ismert „Veszedelmes viszonyok”-at írta. Ezt a nem túl bonyolult művet előszeretettel olvasták már a 19. századi bakfisok is, ma pedig igen lelkesen veszik elő a filmrendezők. A történet nem túl összetett: a főhős Valmont vikomt a vágástól függően 87, 98, vagy 110 perc alatt elcsábítja a szűz Cecile-t, elcsábítja a tisztességes feleség Madame de Tourvel-t, és folyamatosan csatákat vív egy harmadik nővel, Marquise de Merteuil-jel azon, hogy ki lehet gonoszabb a szerelemben. A régi regény nem is annyira fizikai valóságában mutatja be részletesen a meztelen igazságot, hanem sokkal inkább lélekben mutatja be kendőzetlenül a férfiak (és a nők…) egy elég széles körben elterjedt csoportját.

A témát sokan és sokszor feldolgozták: nagy rendezők és nagy színészek használták ezt a nem túl bonyolult történetet művészetük bemutatására. Mindenki szereti ezt a témát, mindenki szereti ezt a korszakot, hiszen a sok szeretkezés legvisszafogottabb ábrázolása is minimum az „erősen erotikus” jelzőt fogja megkapni, de valójában nagyon nehéz a könnyű pornónál finomabban elkészíteni. A színésznők pedig a végtelen mennyiségű ágyjelenet során annyit mutathatnak még éppen a szavatossági időn belüli alkatrészeikből az öncélúság legkisebb vádja nélkül, amennyit csak meg akarnak örökíttetni fiatalságukból. Ezen filmek között van a témának két változata, amelyik egymáshoz időben és térben nagyon közel készült. Milos Forman „Valmont”-ja alig egy évvel Stephen Frears „Veszedelmes viszonyok” című filmje után jött ki. Az eredeti címet használó, kasszasikert és három Oscart nyerő, valóban kiváló film, nagynevű színészekkel pontosan követi az eredeti regényt, míg a picit későbbi, Forman féle változat igen erősen átértelmezte a történetet. Előbbi zajos siker, utóbbi komoly kudarc, mind anyagi téren, mind a szakmai elismerés terén. Sokan mégis fordítva érzik helyénvalónak az értékelést. Miért jobb, miért igazabb, miért őszintébb Forman változata, mint a mindenki által dicsért és elfogadott sikerdarab? (Megjegyezzük, az IMDb abszolút mértéknek tekinthető adatbázisában a két film tetszési indexe tizedesre azonos…)

Ezt csak egy történettel tudjuk csak elmondani.

Blogíró a történet főszereplőjét, egy nagyon komoly és befolyásos politikust soha nem látta. Még a tévében sem. De a nevét tudja, és elmondások alapján elég jól ismerte őt is, mert igencsak jól ismerte mindkét, filmbe illő hűségű feleségét. Politikusunk első felesége blogíró kedves osztálytársa volt egy nem túl elegáns környéken lévő, nem túl elegáns általános iskolában. A lány viszont nagyon elegáns volt. Igazi Hófehérke: fekete hosszú haja és csillogó fekete szeme volt, és már tizennégy évesen többet tudott a világról, mint tanárai nagy része. Édesapja a forradalom alatt elhagyta az országot, ezzel a családjától is megszabadult, és itthon hagyta anyjával kettesben az akkor még nagyon pici lányát. A kislány alig emlékszik édesapjára, de mivel anyja pár évvel később ismét férjhez meg, és az új „papától” egy öccse is született, az ismeretlen édesapa lett a lány álmai tárgya. Ahogy az lenni szokott, a kisebb, „édes” gyermek válik a család szeme-fényévé, a meseszép lányt, aki anyját csak saját ifjúságára és hűtlen első férjére emlékeztette, a nagyszülők nevelték, igen szigorú elvek szerint. Eközben ő is, mint minden lány, akit a nagyszülők nevelnek, gyönyörű lett. A zárdaszerű otthonából persze gyorsan elege lett, mert ott sem igazi szeretetet, sem igazi segítséget nem kapott. Egyetlen hely, ahova szabadon járhatott a vasárnapi misén kívül az úttörőcsapat volt. Ez akkoriban senkinek nem volt meglepő, sok família még a buzgónál is buzgóbb párttag, munkásőr, mozgalmár volt csak azért, hogy ne érje hátrány őket nyíltan vállalt vallásos meggyőződésük miatt. A lány az általános után a közeli erősen humán gimnáziumban tanult tovább. No, nem azért mert nagyon érdekelte az irodalom, hanem mert a nagyszülőknek oda nem kellett villamosbérletet venni. De nyaranta szorgosan dolgozott a KISZ-ben, ifivezető lett, és ezt még akkor is gyakorolta, amikor elmúlt tizennyolc éves és meglepően tűrhetően leérettségizett. Ekkor viszont már nem volt számára más cél, csak szabadulni otthonról. Bármi áron. Az első nyáron, amint megfelelő jelöltet talált, három nap három éjjel számolt. Sikeresen, mert mindössze egyetlen éneklő, csillagfényes, tábortüzes, lángoló éjszaka elég volt az ifivezető-társ karjaiban, és teherbe esett. A férfi természetesen úriember volt (ő is komoly, vallásos nevelést kapott a KISZ vezetősége mellé), így aztán még az ősszel összeházasodtak. A lány a nagyon fiatalon szült gyereket legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta igazán szeretni, hiszen még egyetemista volt. Táncolni szeretett volna, karcsú lábát mutogatni, moziba járni, szombat esténként kimaradozni. Nem is telt bele pár év, és mint az a filmeken is történni szokott, találkozott a valódi szerelemmel. Akkor pedig úgy, ahogy kell: egyetlen sporttáskával lépett le. A gyerek, persze, maradt az apjánál.

Aki nevelte is szorgosan, de azért nem szökött meg egy új házasság elől. Második felesége rendes, szorgalmas asszony volt. Nagyon hasonlított az elsőre. Szépsége nem is volt olyan megrázó, de haja fénye, hibátlan alakja megkapó volt. A minisztériumban ismerkedtek meg, ahol mindketten dolgoztak, mert addigra a férjből már komoly állami vezető lett. Blogíró akkor ismerte meg a sikeres úr második feleségét, amikor az egyik kormányváltás hatására a nő elveszítette állását. Egy kedves kollégája ajánlotta figyelmébe, és mivel a nőnek kiváló bizonyítványai voltak, értelmes volt, és szorgalmasnak is látszott, nem törődve az ajánlás kissé gyanús felhangjaira, felvette az akkor éppen vezetett cégbe alkalmazottnak. Az asszony dolgozott is tisztességgel, nem akart kicsit sem hálátlan lenni a segítségért, közben természetesen az életéről is elmondott egyet és mást. Ő is hangsúlyozta, hogy milyen komoly ember a férje, ő pedig milyen rendes családanya, meghogy milyen szép helyen laknak egy kis társasházi lakásban. Ott nevelik egyetlen közös gyermeküket. Férjének ugyan van egy fia az első házasságából, de őt már ritkán látják. Blogíró szégyenlős természet, így kicsit zavaró volt, hogy olyan természetességgel beszélt neki egyszerre férjéről, tisztes polgári családjáról, és közös barátjukról, ajánlójáról, akiről később már azt is elmondta, hogy réges-régi szeretője. Ő azért szerencsére nem tette fel nyíltan azt a kérdést, ami blogíró egy másik igen komoly egyetemi oktató barátnője száján szaladt ki egy laza, kellemes hangulatú pillanatban: „miért is nem lehet egy nőnek két férje?” Nem, a második asszony nem akart két férjet, neki elég volt a férj meg a régi jól bevált szerető, tartósan és polgárilag rendezetten. Blogíróval barátságuk csak akkor hidegült el, amikor egy fatális véletlen folytán kiderült, hogy szerencsétlen blogíró véletlenül osztálytársa volt férje első feleségének, aki az ő nevelt gyerekének a mamája, így aztán... Jaj, de kicsi a világ!

A világ kicsi, és nagyon illetlen. A komoly hivatalnok, amikor oltárhoz kísérte első feleségét, mit sem tudott a nehéz számtanleckéről. A komoly hivatalnok, amikor másodszor is oltár elé járult (volna, ha ezt engedte volna a kánonjog), nem ismerte leendő felesége régi szeretőjét sem. Szerencsés ember volt: szeretett két nőt, és valamennyire mindkét nő őt is szerette. Hűtlenek voltak? Ezt csak igen kevesen tudták.

Vannak ilyen történek? Nincsenek. A valóságban biztosan nincsenek. Ilyet csak kitalálni lehet.

Ilyet csak a gonosz blogírók találnak ki, esetleg olyan gonosz filmrendezők, mint Milos Forman.

Mert a Valmont egy gonosz film. Az eredeti regényben nem csak Valmont hal meg párbajban, hanem mind a három hűtlen nő megbűnhődik: Cecile, a már nem szűz ártatlanság, örökre visszamegy a zárdába, Madame de Tourvel, a meggyalázott hűségű feleség megőrül, Marquise de Merteuil megbetegszik.

Formannál mind a három nő boldogan éli tovább a tisztes asszonyok nyugodt életét.

Ez nem lehetséges. Ilyen nincs. Ezt nem szabad.

Vannak ilyen történek? Nincsenek. A valóságban biztosan nincsenek. Ilyet csak kitalálni lehet.

Forman csak kitalálta, hogy a már kicsit sem szűz Cecile talpig mirtuszban férjhez megy az öregecske Gercourt báróhoz, Valmon gyermekével a pocakjában. Forman csak kitalálta, hogy a nem a férjébe halálosan szerelmes Madame de Tourvel a férje karján visz virágot Valmont sírjára. Forman csak kitalálta, hogy Marquise de Merteuil képes őszintén szomorkodni Valmont halálán.

Ez nem lehetséges. Ilyen nincs. Ezt nem szabad.

Forman azt is csak kitalálta, hogy Valmont talán nem is gonosz. Lehet, hogy őszintén szerette a kedveseit. Forman csak kitalálta, hogy Valmont talán szerette őket a maga módján, és soha nem akarta becsapni őket. Valmont valóban szerette Madame de Tourvelt? Valmont valóban szerette Merteuil marquise-t? Valmont valóban szerette Cecile-t? Valóban?

Nem lehet kizárni. Lehet, hogy Forman mégis kiváló rendező?

Na, de szerette-e bárki is valóban Valmont a három nő közül?

A házasság még nem mentesít a szerelem alól…

Andreas Capellanus: De Amore (kb. 1186.) alapján

Blogírónak mostanában egy kicsivel, sajnos csak egy nagyon kicsivel, de mégiscsak több szabadideje született, és ezzel egy régi-régi vágya is teljesült: elkezdhette végre olvasni Szerb Antal két irodalomtörténetét. Két csodálatos művet, „A világirodalom történetét” és „A magyar irodalomtörténetet”. A világirodalom történetében, még egészen az elején, lehet találni egy nagyon érdekes pár soros utalást. A csaknem ezer oldalból ez alig negyed oldal.

Pár sor.

1186 táján íródott egy mind a mai napig hasznosnak gondolható kis könyvecske (latinul): "A szerelem törvénykönyve" (pontosabban: "Az udvari szerelem törvénykönyve"). Fülöp Ágost francia király udvarában készült, még nem Párizsban, hanem Provance-ban. Akkor még Párizs, a szerelem fővárosa is csak egy picike kis település volt. A könyvnek még talán magyar vonatkozása is van, mert nem kizárt, hogy akkor és azért született, amikor III. Béla, az egyik legsikeresebb és talán legkevésbé ismert magyar király 1186-ban feleségül vette Fülöp Ágost, az ugyancsak igen sikeres francia király húgát.

Ebben a könyvben található sok-sok igaz mondat között harmincegy tömör megállapítás a szerelemről:

1. Marriage is no excuse for not loving.
2. He who is not jealous can not love.
3. No one can be bound by two loves.
4. Love is always growing or diminishing.
5. It is not good for one lover to take anything against the will of the other.
6. A male cannot love until he has fully reached puberty.
7. Two years of mourning for a dead lover are prescribed for surviving lovers.
8. No one should be deprived of love without a valid reason.
9. No one can love who is not driven to do so by the power of love.
10. Love always departs from the dwelling place of avarice.
11. It is not proper to love one whom one would be ashamed to marry.
12. The true lover never desires the embraces of any save his lover.
13. Love rarely lasts when it is revealed.
14. An easy attainment makes love contemptible; a difficult one makes it more dear.
15. Every lover turns pale in the presence of his beloved.
16. When a lover suddenly has sight of his beloved, his heart beats wildly.
17. A new love expells an old one.
18. Moral integrity alone makes one worthy of love.
19. If love diminishes, it quickly leaves and rarely revives.
20. A lover is always fearful.
21. True jealousy always increases the effects of love.
22. If a lover suspects another, jealousy and the efects of love increase.
23. He who is vexed by the thoughts of love eats little and seldom sleeps.
24. Every action of a lover ends in the thought of his beloved.
25. The true lover believes only that which he thinks will please his beloved.
26. Love can deny nothing to love.
27. A lover can never have enough of the embraces of his beloved.
28. The slightest suspicion incites the lover to suspect the worse of his beloved.
29. He who suffers from an excess of passion is not suited to love.
30. The true lover is continuously obsessed with the image of his beloved.
31. Nothing prevents a woman from being loved by two men, or a man from being loved by two women. 

(harvard.edu alapján)

Magyar fordítást nem sikerült találni, de a mondatok elég egyszerűek ahhoz, hogy átlagos angolismeret elég legyen a megértésükhöz.

Még egyszer mondjuk: ezek a mondatok több, mint nyolcszáz évesek. Hol volt akkor internet? Hol volt akkor számítógép? Hol volt még akkor könyvnyomtatás? Sehol. Messze sehol. De szerelem volt. És a szerelem, jól láthatóan, azóta sem változott semmit. Abszolút semmit.

Causa coniugii ab amore non est excusatio recta.

Tessék megfogadni!

(Kép forrása: pixabay.com)