Vannak örök sztereotípiák, amiket képtelenség legyőzni. Ha pedig az ember olyan eseményekkel találkozik, amelyek ezeket a képzeteket erősítik, akkor még azt is képesek vagyunk elhinni, hogy ezek igazak. Ilyen sztereotípia a „szórakozott professzor”, a „szobatudós” figurája. Néha még a legnagyobbak sem tudnak ellenállni a csábításnak, gondoljunk csak Arany Jánosra, aki 1847-ben még gúnyosan írt a macskás tudósról, de alig több, mint egy évtized múltán már ő maga is akadémikus (az MTA rendes tagja) lett.
Könyvet irt a bölcseségről
- S hajna!
Ilyen apró dőreségek
Gyakran estek rajta.
Valamikor nagyon régen, több, mint húsz éve, nem sokkal az ezredforduló után, de lehet, hogy tényleg csak álmunkban, blogírót meghívták előadónak igazi tudósok közé, egy igen-igen előkelő helyre. Akkoriban kezdett a kisvállalkozások vezetésének oktatásával foglalkozni, ami akkoriban még elég újdonságnak számított.
Abban az időben mindenki vállalkozott, de még komolyabb felkészülés nélkül, a szokásos hályogkovács módon. Lett is aztán sokszor csodálkozás, hogy miért nem működik a cégecske? A másik, itthon újnak gondolt kitalálmány pedig a kockázati tőke bevonása volt, illetve csak lett volna az egyetemek finanszírozásába, bár az csak jóval később derült ki, hogy ez valamiért édeshazánkban nem működik. De már akkor alakult egy komoly szakmai csoport, elősegíteni az egyetemi „spin-off” cégek megalakulását, ami azért sok év alatt csak-csak elért szép eredményeket. Na, de akkor még ennek a folyamatnak a legeslegelején jártunk.
A harmadik nagy újdonság, akkor, amikor a Covid-nak még a gondolata is ijesztő lett volna, a „távoktatás” volt. Össze is rakták az okosok, hogy alakuljon egy internet alapú támogató távoktató központ, ami ezeket a saját szakterületükön kiváló, de a cégvezetés gyakorlatában finoman szólva sem nagyon járatos elméleti szakembereket majd jól megsegíti a vezetésben. És ha már itt van blogíró tananyaga, ezzel sem kell bíbelődni, nosza, magyarázzuk el az egyetemek vezetőinek, hogy ez nekik mennyire nagyon jó lesz. Biztosan imádni fogják…
Meghívták tehát az akkor még létező minisztérium nevében az összes nagy egyetem vezetőit, rektorokat, dékánokat, tanszékvezetőket, és egy egész délelőtt nyúzták őket, hogy indítsanak kisvállalkozásokat. Az egyik előadó pedig blogíró lett, akit azzal mutattak be, hogy lám-lám, tőle is milyen csodálatos támogatást fognak majd kapni a kollégák, hiszen itt van ez a kiváló gyakorlati tananyag, csak lapozgatni kell, és minden sikerülni fog. Mert hát igen, tudjuk, ez már csak ilyen egyszerűen szokott működni.
Blogíró valóban alaposan felkészült, a diák színesek voltak,
áttekinthetők, gondosan ellenőrzöttek, nehogy valami szamárság vagy akár csak
egy sajtóhiba becsússzon. Az előadás pontosan húsz perces volt, a mikrofont
sikerült helyesen tartani, a vetítő vezérlőjével sem történt semmi katasztrófa,
szóval minden tökéletesnek látszott. Messziről.
Egyetlen egy apró zavaró momentum akadt: az első sorban két
nagyon neves egyetem rektora, akik jóbarátok lévén egymás mellett ültek, nem
sokkal az első dia megjelenése után jól láthatóan elszundítottak. Mindketten. Blogíró
akkor már elég gyakorlott előadó volt, többször adott elő mindenféle
környezetben, még az sem zavarta, amikor száznál is több, szépen sminkelt
szempár előtt kellett magát produkálnia, tehát az előadás pörgött tovább probléma
nélkül, de azért a szeme sokszor oda-oda tévedt a rektor urakra, akik csak nem
akartak felébredni.
Egyszer minden előadás véget ér, felhangzott az udvarias
taps, blogíró hátrament a helyére, és tudomásul vette, hogy nem ez lesz élete
legnagyobb sikere. Sajnálatos módon a szünetben nem tudott elmenekülni a
konferencia szervezője elől, aki hatalmas hangon lelkendezett: „Gratulálok!
Nagyon jó volt! Óriási siker!” Blogíró erősen elgondolkodott, hogy mit vágjon jóbarátja
fejéhez, és bár utoljára nyolcéves korában verekedett, akkor sem tudta, hogy
miért, most erősen elgondolkodott, hogy újrakezdi ezt a tevékenységet, és
megkísérli csúnyán elagyabugyálni a barátját.
„Legalább te ne bántsál! Nem láttad, hogy az első sorban ketten is aludtak? Az egyik ráadásul a szervező rektor úr volt az „…”-ről.”
A jóbarát most már azért csak észrevette blogíró fancsali
ábrázatát, és éktelen röhögésbe tört ki:
„Te tiszta hülye vagy! Ez tényleg óriási sikert volt. CSAK ketten aludtak! Nem tudod, hogy ez mekkora sikernek számít errefelé, egyetemi körökben…”
Blogíró azóta sokat dolgozott ezen a témán, lett is belőle
még jónéhány előadás, igaz, egy sem ilyen magas körben. Később soha többé senki
nem aludt el közben, de annak az elsőnek a hangulata örökre megmaradt.