Az Adós

Pár napja (február elsején) volt egy érdekes konferencia, amiről igen keveset lehetett hallani. Ezért aztán a tények hiányában nem is szeretnénk véleményt mondani az ott elhangzottakról, de a fellelhető néhány nyilatkozatot olvasva talán érdemes utánanézni az egyik kedves és már többször idézett könyvben, hogyan is alakul ki az adósság pszichózisa?

Eric Berne az Emberi játszmák című könyvét 1968-ban írta, a hippikorszak tetőpontján, nagyjából a Hair első, Off-Broadway bemutatójával egyidőben, egy évvel Woodstock előtt. Magyarul 1984-ben jelent meg, akkor, amikor itthon létrejöttek az első Pjt.-k, VGMK-k, dühöngött a fridzsiderszocializmus, és megindult Magyarország nemzetközi hitelfelvétele. Nézzük meg, mit mond a tranzakció-analízis az Adós nevű játszmáról:

……………..

Az „Adós” több, mint játszma. Amerikában kezd forgatókönyvvé, élettervvé válni, akárcsak bizonyos afrikai vagy új-guineai őserdőkben. Amott a rokonság magas áron menyasszonyt vásárol a fiatalembernek, és ezzel a következő évekre adósukká teszi. Itt, Amerikában, hasonló szokás uralkodik, legalább az ország kevésbé civilizált részeiben. A különbség csupán annyi, hogy a menyasszony ára egy háznak az ára, és amennyiben a rokonok nem érdekeltek a dologban, akkor a hitelező szerepét a bank veszi át.

Így tehát az új-guineai fiatalember is, […] meg az amerikai fiatalember is, aki csuklójára feszülő úr órával akar sikert aratni, egyaránt úgy érzi, hogy van „cél” az életében. A nagy ünnepségre, az esküvőre vagy házszentelőre nem akkor kerül sor, amikor a kölcsönt visszafizették, hanem amikor felvették. A televízió például nem azt a középkorú férfit tolja előtérbe, aki végül is letörlesztette jelzálogkölcsönét, hanem azt a fiatalembert, aki családjával éppen új otthonába költözik, s büszkén lobogtatja az imént aláírt papírt, amely aktív éveinek zömében kezét-lábát megköti majd. Ha kifizette adósságait – a jelzálogot, gyermekeinek iskoláztatási költségeit és a biztosítását -, problematikussá válik: ő az az „idősebb állampolgár”, akit a társadalomnak nemcsak anyagi kényelemmel, hanem új céllal is le kell látnia. Ha nagyon ravasz, akkor itt is, akárcsak Új-Guineában, agyonterhelt adós helyett nagystílű hitelező lehet belőle, de ez viszonylag ritkán esik meg.

[…]

A legtöbb amerikai fiatal azonban csak valamilyen szorongató nehézség idején veszi teljesen komolyan a jelzálogát. Amikor lehangoltnak érzi magát, vagy rossz a gazdasági helyzet, kötelezettségei miatt nem omolhat össze; sőt, egyeseket talán ez ment meg az öngyilkosságtól. Majdhogynem szünet nélkül játszanak egy lágy „Ha nem volnának adósságok” játszmát, de máskülönben egész kellemesen éldegélnek. […]

A „Próbáld meg behajtani!-t” általában fiatal házaspárok játsszák. Jól szemlélteti, hogyan lehet egy játszmát úgy felállítani, hogy – bármilyen lejátszás esetén – a játékos „nyerjen”. Az Adósok hitelre mindenféle javakhoz és szolgáltatásokhoz jutnak, kisszerű dolgokhoz vagy luxusszínvonalúakhoz, aszerint hogy milyen származásúak, és szüleik vagy nagyszüleik hogyan tanították meg őket játszani. Ha a hitelező néhány erőtlen kísérlet után felhagy a behajtással, akkor Adósok bírság nélkül élvezhetik szerzeményeiket, és ebben az értelemben nyernek. Ha a hitelező rámenősebb, akkor egyszerre okoz gyönyörűséget nekik az ellenük folyó hajtóvadászat és a megszerzett jogok használata. A játszma kemény formája akkor áll elő, amikor a hitelező elszánta magát a behajtásra. Szélsőséges eszközökhöz kell nyúlnia, hogy hozzájuthasson a pénzéhez. Ezekben mindig lesz kényszerítő elem, a hitelező az Adós munkaadójához fordul, vagy pedig lármás, rikító színű teherautó küld az Adós háza elé nagybetűs felirattal: VÉGREHAJTÁSI ÜGYNÖKSÉG (Megj: ez Magyarországon nem szokás.)

Ezen a ponton fordul meg a dolog. Az Adós most már tudja, hogy minden bizonnyal fizetnie kell. De a kényszerítő elem miatt, amit többnyire a kötelező „harmadik levele” tesz világosság („Amennyiben nem jelenik meg hivatalunkban 48 órán belül…”) az Adós minden további nélkül jogosnak érzi, hogy dühös legyen, és átvált a „Most rajtacsíptelek, te gazember” egyik változatára. Ebben az esetben azt nyeri, hogy felmutathatja: lám, milyen kapzsi, könyörtelen és megbízhatatlan a hitelező. Az ebből származó két legnyilvánvalóbb előny a következő: 1., Megerősíti az Adós egzisztenciális beállítottságát, ami nem egyéb, mint a „Minden hitelező – harácsoló” leleplezett formája; 2. nagyfokú külső társadalmi nyereséget biztosított, mivel az Adós most olyan helyzetbe jut, hogy barátai előtt nyíltan ócsárolhatja a hitelezőt, anélkül, hogy elveszíteni a „Jótét lélek” státuszát. További belső társadalmi nyerséghez is juthat, amikor közvetlenül szembekerül a hitelezővel. Ezenfelül igazolva látja azt, hogy visszaél a hitelrendszerrel: ha a hitelezők ilyenek, mint azt éppen bizonyította, miért kellene bárkinek is fizetnie?

[…]

Forrás: Eric Berne: Emberi játszmák, Gondolat, 1984.

……………..

Lehet, hogy ez a megfogalmazás itt-ott túl durva azoknak, akik érintettek, és nem szakmai szempontok szerint olvassák a könyvet. De ez a könyv harminc éve szinte folyamatosan kapható, soha nem volt tiltólistán, soha nem volt igazi hiánycikk. Nem kellene esetleg elolvasni hitelezőknek, adósoknak és főleg azoknak, akik a pénzügyek politikai tömegmarketingjét tervezik?